A betelős pohár

Azt hiszem elegem van. Mostohaanyámmal mostanáig beszélgettünk az élet fontos dolgairól...leginkább az én problémáimról,mert betelt a pohár. És sikerült sírni...a temetés óta gyülemlő feszültség kijött most ezen a napon. A temetésen nem tudtam sírni,és ha jól emlékszem azóta se...

Elegem van. Elegem van a blogbejegyzésem kapcsán megíródott levélből/levelekből. Amíg nem válaszoltam rá (máig) ezen rágódtam. Mit válaszoljak, meddig vagyok illedelmes...bár nem tudom elkerülni,hogy én legyek a főgyökér. De most jutottam el odáig,hogy semmi sem érdekel. Én próbálkoztam...és most nem feltétlenül a jelenkori problémáról beszélek...régebben is csak próbálkoztam és soha semmi...egyszer átvágva éreztem magam,de egy barátommal is összevesztem,mert azt mondtam,hogy a másik barátot leírom egy életre...végül úgy döntöttem nem írom le...és most pontosan ugyanott tartunk mint akkor... Lehet,hogy én már nem fogok próbálkozni...azt hiszem elég volt.

Elegem van,hogy rokon nem érti meg,hogy mi a bajom...hogy nála nem lelem otthonom,és amikor hozzá megyek akkor nem érzem magam családtagnak...szülinapom kapcsán vette föl vele apu a kapcsolatot,de annyit reagált,hogy nem szövetkezik apu miatt se,és miattam se,mert nem vagyok képes látogatni...

Miért baj mindenkinek,hogy élem az életem?! Próbálok valami értelmeset csinálni? Miért baj,hogy vannak céljaim? Miért baj,hogy most rendesen dolgozom,hogy legyen mit félrerakni sulira? Soha nem vagyok itthon. Nagymamámnál vagyok,de oda is csak aludni járok. Semmire nincs időm,de nem panaszkodom,mert ennek is meglesz majd a gyümölcse egyszer...

Miért nyomja rám mindenki a problémáit? Én megkérdezem,hogy mi a baj,meghallgatom,oké. Ha kér valaki tanácsot,meghallgatom és ha tudok adok neki - mostanában elég sokszor előfordul és nem is tudom mire vélni a dolgot. De én kinek mondom el? Kinek mondhatom el? Most hazajöttem és kitört belőlem az egész...

Én hordom az összes titkot...ki kivel,mikor és hol feküdt össze...Ezt az infót leginkább nem kérdezem...csak úgy kapom,és persze azt is,hogy "ne mond el senkinek légyszi"...akkor nekem miért mondja el,ha nem akarja,hogy tudják?! "Olyan jó neked mesélni...olyan jó hogy valakinek elmondhatom..." FUCK OFF CUKORFALATKÁM! Azonkívül,hogy megvan a magam baja,nem érdekel a te kusza szexuális életed...tartsam meg a titkodat mert nekem mindenkiről beszámolsz és ne tartsalak egy ribancnak? Ez a legnehezebb...próbállak védeni a többiekkel szemben,kedvellek,jókat hülyülünk együtt...de akárhogy is nézem: egy ribanc vagy,és akármenynire nem akarlak elítélni: sikerült!Mert,ha legalább úgy csinálnád,hogy senki se tud róla...és az hagyján,hogy nekem elmondod: de mindenki tudja!!! Akkor meg?! "De nem vagyok ribanc!" Dehogynem...és ha már híreszteled akkor idézném egyik kedves ismerősöm kedvenc mondását: "Ne sírjon a kurva ha basszák". Nem fordítanám le,azt hiszem a lényeget mindenki leveszi majd...

Szóval elég. Nekem nem kell a világ gondja. Csak a saját életemet akarom jól csinálni,a mások élete,hagy ne legyen az én gondom.

Tervezgettem,hogy ha suliban megvan a kötelező kreditem,ami ahhoz kell,hogy ne rakjanak fizetősre,akkor halasztanék,és kimennék dolgozni Londonba Subway-be...mert van rá lehetőség. Persze az angoltudást még magamra kell addig szedni,de rajta vagyok a dolgon...lényeg,hogy egélszen máig ez csak egy kósza ötlet volt...de ma...ha azt mondják,hogy szedd a cuccod,még ma mész és új életet kezdesz,dolgozol,majd amikor kedved van hazajössz...elmentem volna. Régen volt egy időszakom. Anyuék el akartak küldeni külföldre valamelyik cserediák-programmal. Amikor kitalálták akkor mindenem rendben volt és nem akartam kimenni...aztán elromlott minden. Semmi nem volt jó...a család,a barátok,a suli, a kézi... mindtha mindent elvesztettem volna és nem lenne semmim...

Pont ezt éreztem ma...ez van benne a mindennapjaimban,ettől vagyok lehangolt,ettől csinálok úgy mindent mint egy robot...nincs semmim,nincs vesztenivalóm. Ha mehettem volna,nincs mit itthagynom...