"Vajon ha én tűnnék el egyszer, azt észrevenné valaki?"

Szerintem gyakran lesz bejegyzéseim táptalaja egy-egy idézet,amin hamár elolvastam el is gondolkodnék.
Véleményem szerint sok emberben felmerült már ez a kérdés,így - mivel én is csak egy volnék a sokból - bennem is. Na de miért. Minden ember érezte már úgy,mintha meg se hallanák amit mond,nem keresik telefonon. Hazudnék ha azt mondanám,hogy a közelmúltban nem foglalkoztatott a kérdés. De ugorjunk egy kicsit nagyobbat az időben...

Egyszer volt,hol nem volt szüleim 100 éve elváltak. Onnantól kezdve mozgalmas lett az életem...költözések,apák,bonyodalmak. De volt egy apám aki tényleg a gyerekének tekintett,foglalkozott velem,tanult velem,meccsekre hordott,és még a mai napig én vagyok a "gyerek" pedig jóanyámmal közel 5 éve nincsenek együtt...és bármikor hívom mindig van pár jó szava: "mizujs Zénókám?" lényeg a lényegben...ő megmondta mikor anyám és az ő élete szétvált: "ha én innen elmegyek,a gyereket fogod legközelebb elüldözni egy másik miatt..." most mondjam azt,hogy így lett?! volt egy kis balhé,és megkaptam,hogyha nem tetszik pakolhatok...16 éves fejjel az ember még nem olyan bátor,de a kapcsolatunk valójában itt szakadt meg...meg amikor nem sírva hallgattam végig,hogy milyen egy szemét vagyok,hanem igenis válaszoltam...kicsi kormányunknak se tetszett,mikor megrohanták a tüntetők az Mtv székházat...így anyám is kicsit kitoloncolt,kicsit oszlatott ;) és ezután az időszak után éreztem úgy,hogy én nem haza járok. Egy évem abból állt,hogy hazamentem suliból délután,ettem valamit (ha volt),megtanultam,aludtam,edzés...edzésről 10kor hazaértem...nekiálltam mosogatni,azt amit főzőcskéztek délután és amiből én már nem ettem este...majdan akkor volt az az időszak,mikor legjobb barátomnak mutattak egy ajtót...szóval 10óra 5 perckor telefon csörög "tudunk beszélni?" alapjáraton még ilyenkor álltam neki teregetni is,mivel a délután bepakolt ruhát,nemhogy kiteregette volna édsanya...belerohasztotta inkább a mosógépbe. Szóval azt hiszem ez volt az első időszak,amikor elgondolkodtam azon,hogy mi lenne ha egyszer nem jönnék haza? Észrevennék? Merthogy volt olyan is,hogy elhúzódott az edzés és fél11kor-11kor értünk,de a barátnőmnek - aki 2 évvel idősebb nálam - már csörgött a telefonja,hogy nincs-e valami baj.Akkor azt hiszem kicsit furán éreztem magam...egyrészről,szerettem,hogy kicsit szabadabb vagyok bizonyos szinten mint a többiek...de másrészről kicsit bántott,hogy engem miért nem hív fel?!

Azt hiszem ez az időszak elég sokat formált a világlátásomon.Megtanultam milyen egyedül. Amikor kisebb voltam nagyon jóba voltunk anyuval..mindent megbeszéltem vele,és szörnyülködtem amikor hallgattam a barátnők,sulis- v csapattársak beszámolóit,hogy ők mennyire utálják az anyjukat és amint lehet elköltöznek otthonról.Nem tudtam elképzelni,hogy mondhatnak ilyet,mikor nekem ilyen jó a kapcsolatom az anyámmal...bármi bajom volt,ő mondott valamit és elmúlt,ha megsimogatta a hátamat,ha megölelt...Nahát ez volt az az időszak,mikor ezek a dolgok eltűntek az életemből...köszönni még köszöntek,de se puszi,se egy ölelés...és ha odamentem és megöleltem...mintha kínos lett volna neki,mintha el akarna tolni...én így éreztem és akkor szakadtam le anyámról véglegesen...

Lényeg a lényeg: akkor nem figyelt rám senki,és én csak éltem a kis életem. Ergó senkinek nem tűnt volna fel ha eltűnök...maximum azért,mert elkezd gyűlni a mosatlan a konyhában...

Mióta egyetemre - vagy főiskolára - járok ritkábban tör rám az ilyesmi. Lett pár barát aki hív ha akarod,ha nem :D "Szia megvan neked a múltheti hidraulika?" "Nem tudsz szerezni valahonnan kémia jegyzetet?" "Szasza figyu..." De mégis vannak olyan pillanatok amikor kicsit mégis egyedül érzem magam...rossz érzés tud lenni,amikor 8 óra munka után kiveszem a telefont a táskámból,és se egy sms,se egy nem fogadott hívás...persze nem arról van szó,hogy zaklassanak a nap 24 órájában...csak mégis fura,hogy a diákszövetkezet állásajánlatain kívül nem érkezik egy nap más a telefonodra...

Szóval ez a kérdés mindenkinek megfogalmazódik élete folyamán legalább egyszer a fejében.És vagy talál rá valami kézzel fogható választ,vagy elássa magában,és ha újból probléma lesz akkor talán meg lesz válaszolva a kérdése.

Hát bennem még mindig ott motoszkál azért a kérdés:

"Vajon ha én tűnnék el egyszer, azt észrevenné valaki?"