"Amikor ráébredsz, hogy valakit félreismertél, azon töprengsz: korábban hogy nem láttad?"/Skins/

Helló
A fent felvetett kérdésre igen egyszerű a magyarázat,noha én is föltettem már...igaz,hogy csak egyszer...de megvan rá a válasz.

Általában ez a felvetés egy párkapcsolat végeszakadtával szokott előkerülni. És itt is a válasz: pont azért,mert együtt voltál vele! Mert ideális esetben egy ember hogy megy bele egy kapcsolatba? Se lát,se hall, rózsaszín felhő...és attól a fránya felhőtől igazán nehéz látni.Meg hát...eleinte mindegyik az előnyös oldalát mutatja...aztán mikor szakításra kerül a sor...jön a feketeleves.
Az én személyes tapasztalásom is...huhh...szakítás szép csendben...se veszekedés,se repülő tányérok,semmi csetepaté...Közel mindenemet összepakoltam,hogy ne kelljen visszamennem semmiért. Persze kimaradtak dolgok,mert valami használt...azokért később visszamentem,akkor még normális volt a hangvétel. Még mindig nem sikerült mindent visszaadni,így lista készült...aztán még úgyse. Akkor már igen morcos voltam...és igen bunkó választ kaptam...amitől meg robbantam. Na hát körülbelül az eset óta fül és farok behúzva,de olyannyira,hogy a köszönés is igazán megerőltető művelet lenne...ez hogy jön a témához? Én úgy gondoltam,hogy egy gerinccel rendelkező, talpraesett és viszonylag érett gondolkodású emberrel éltem együtt. HÁT NEM. És ezt mikor fogtam fel? MIUTÁN VÉGE LETT.
Ez a legtipikusabb példája a félreismerésnek szerintem....
Amikor a barátok hátba szurkálnak,az egészen más ;) De talán erre még eleddig nem tudnék példát hozni...remélem ez így is marad :)

Egyébként: ez a 80. bejegyzésem! Juhhhúúúúú :D

Csőkutya