Aloha
Mit is írhatnék...mostanában igazán egyformák lettek az óráim,napjaim,heteim... Nem sikerült az október...úgy fest a november sem :D Telefonszámla jön,fizetés? Na merre? Kedves diákszövetkezet nem veszi föl nekem a telefont...valószínűleg már tudják miért telefonálok, és elmentette kedves összekötőnk a számomat "Subway-es fizetéséért telefonálgató p*csa" néven. Vagy valami hasonlón...és reflexből kinyom...éljen! Nekem az a munkám,hogy megetessem azokat az embereket,akik szendót akarnak enni...összekötő pajtinak az a munkája,hogy képviselje az érdekeimet és folyósítsa a fizetésemet. Én megetettem az éhes szájakat.Ő elutalta a fizetésemet? Ha a válasz "nem" akkor azt hiszem valakire rá kéne borítanom a diákszövetkezetben az asztalt. Tekintve,hogy most a fizetés elmaradt,valószínűleg majd azzal a bizonyos "elsejei" fizetéssel fogjuk megkapni...azzal amelyik 10-e előtt nem szokott ideérni. Azt hiszem hétfőn már esedékes lesz egy asztalborogatás...tekintve,hogy 3457 Ft-tal kéne kibírnom december 10-ig és a bérletem tegnap járt le...nice
A cím...egy hete hallottam ezt a dalt,egy "remek" műsorban,amit egyébként nem nézek sohase,és megint megbizonyosodtam róla,hogy nem is érdemes...Szóval ott hallottam...a fiatalember elsírta magát a dal végére. Nem csodálom,bár akkor nem figyeltem annyira,hogy értsem miért. Soknak tartottam,hogy ott mindenki előtt...szóval reklámfogásnak tartottam,de annyira keserű szegény ember...rá kell nézni,és én is egyből depressziós leszek...
Szóval a dal A Padlás című musicalből származik,és Kaszás Attila énekelte egykoron. Libabőrös lettem mikor meghallgattam. Kaszás Attila halála után rendeztek neki egy emlékműsort,ahol ezt a számot "duettben" énekli Rúzsa Magdival. http://www.youtube.com/watch?v=NmrD30BZWSo Nézzétek meg,lehet,hogy valakinek nyálas lesz,vagy nem tudom...engem megfogott. Át tudom érezni...mármint hol mennék, hol maradnék..."Egyszer ismeretlen távolba vágyom,máskor megriaszt egy álom..." a címet is ezért idéztem...
Mostanában úgy...megint gépiesen élek...fölkelek,mert föl kell kelni,megyek az iskolába,jövök az iskolából,fölkelek,dolgozok,hazajövök,tanulok,alszok...mondjuk kedvem sincs bulizni,időm sincs meg erőm sincs...csak elég tré,hogy halálomon vagyok,csinálok is sok dolgot,de mégse és szétunom az életem...a szórakozás az alvás...bár néha az se bakker :(
Olyan vagyok mint egy szellem...vagyis úgy érzem magam. Néha hazajövök és úgy bírok felmenni,hogy senki se veszi észre pedig mindig köszönök,kivéve ha alszanak. Múltkor elmentem valahova,kb 4-5 óra múlva jöttem haza,és néztek mikor bejöttem,hogy "te elmentél? azt hittük a szobádban vagy". Volt ilyen akkor is mikor itthon voltam egész nap,lementem - ébren volt a mindenki - kajáltam valamit és akkor kérdezték,hogy ki vagyok,mert azt hitték suliba mentem reggel,és nem láttak most lejönni sem...Szellem volnék komolyan? :) :( Vagy bármikor,bárhol elkezdek valamit mondani és elkezdenek valami teljesen más dologról beszélni...én még mondom egy darabig,nem fejeztem be...de szerintem mostanában nem beszélek annyit mint régen,vagy ha igen akkor nem fölöslegesen jártatom a pofámat,és nem érdektelen hülyeségekről...senkit nem traktálok menstruációval,műkörömmel,minikutyával vagy azzal hogy 50 Ft-tal drágább lett a szolibérletem...Egyszerűen mintha ott se lennék...inkább akkor el se kezdek beszélni, ha úgyis mindenki nagy ívben szarja le amit mondok...
Most megint kicsit olyan...pár éve voltam ilyen remek állapotban...amikor gépiesedek akkor néha megesik az ilyesmi...mondjuk akkoriban tényleg simán olyan volt mintha keresztülnéznének rajtam...de erről már írtam,és talán le is töröltem a mesét a kislányról...nem volt jó a visszhangja,mert meglepetésemre egyik felmenőm elolvasta. Szóval akkoriban is gép voltam,és rossz érzés volt,hogy valószínűleg csak onnan vették volna észre,hogy aznap nem értem haza,hogy gyűlt volna a mosatlan a konyhában,és egy adag ruha belerohadt volna a mosógépbe...akkor volt az,hogy egy jó darabig nem ölelt és nem puszilt meg az az ember,akit én a "legjobb barátnőmnek" tartottam...én odamentem és nem ölelt meg vagy fél másodperc után eltolt magától az az ember aki állítólag világra hozott. Most kezdünk megint normálisan kommunikálni,és jóba lenni, de azokat az időket soha nem fogom elfelejteni...
Szóval ez a hely,amit boldogan elhagynék...nem konkrétan...szóval a helyzetet hagynám itt szívesen...a sulit...a melót nem...mostmár kikapcsol,mert elhülyülünk bent. De sok problémát itt szeretnék hagyni...csak elmenni és majd megoldódnak maguktól a dolgok...vagy nem...de eltelik annyi idő,hogy ne számítsanak.
Néha tényleg boldogan elmennék,de belegondolok és tele leszek kérdésekkel: hova? kivel? miért? meddig? egyedül? megriaszt sok dolog. De bátornak kell lenni,változni kell és változtatni azon ami nem jó. Mondjuk mostanában tényleg úgy érzem,hogy mennék én bárhova csak el innen..."Néha könnyebb lenne elmenekülni..." Könnyebb lenne. De próbálok szembenézni azokkal a problémákkal amikkel szembe tudok...próbálom megoldani őket. A nagy többséget sikerül megoldanom,lezárnom,elrendeznem. Azt a keveset amit meg nem tudok,az általában rajtam kívül álló okok miatt nem megy...de mindegy.
Csak a félig nyitott problémákba meg nem szeretnék belehülyülni...nem kattogok fölösleges dolgokon...viszont amikor már nem kattogok (és tényleg nem!) akkor jönnek az álmok. Álmodok,fölkelek és zaklatottabban ébredek, mintha nem is aludtam volna...az életemet teszi tönkre az a komplikált agyam. Nem óhajtok orvoshoz fordulni...Nem vagyok beteg csak...I'm so confused and complicated...never mind...ezt is megoldom majd idővel...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése