A visszatérő kérdés ami mindig ott motoszkál..."vajon ha én tűnnék el egyszer,azt észrevenné valaki?"/Grey's Anatomy/

Halihó

Ismét ugyanaz a kérdés mint hónapokkal ezelőtt. Mondtam,hogy ez egy permanensen visszatérő téma az emberek életébe...igen,igen...az enyémbe is ;P

Tényleg szellem volnék akit látni sem lehet? Az hagyján hogy nem látnak,de nem is hallanak... Megint csak úgy vagyok...a kutya se kiváncsi rám. Ma összesen két telefont sikerült lebonyolítanom: egyszer apu hívott,hogy elmentem-e már mert nem rakott ki pénzt,ahogy megbeszéltük. Addigra már árkon-bokron túl jártam. A másikban pedig nagyimat hívtam,hogy munka után bemegyek hozzá. Semmi sms,semmi hívás...nem vagyok...

Fölkelek,meló,hazajövök,tanulok,rajzolok,internetért könyörgök,fürdök,alszok...droid üzemmód. Csinálom,mert csinálni KELL. Mindjárt vége a szorgalmi időszaknak,hogy beleugorhassunk egy újabb vizsgaidőszakba...immáron a harmadikba...nice

Amikor így elgondolkozom rajta,hogy létezek-e egyáltalán,vagy léteztem-e valaha, mindig eszembe jut,hogy talán Dr.Shepherd emlegeti mindig a Grey's Anatomy-ban a lét elviselhetetlen könnyűségét... Mikor jössz rá hogy van lábad? Amikor elkezd fájni. Addig természetesnek vezsed,hogy van lábad és használod. Mikor fáj,akkor meg rájössz,hogy tényleg van lábad... Szóval annyira egyszerűnek,semmilyennek,könnyűnek tűnik,hogy élek (könnyűnek nem is),hogy lehet hogy már meghaltam csak nem vettem észre...és ezért néznek rajtam keresztül az emberek...elég abszurd,de mikor az ember állatira...nem tudja magát hova rakni,akkor minden hülyeség eszébe jut.

Megint ott vagyok,ahol a part szakad. Megint csak motoszkál a kérdés,de egyre inkább hajlok afelé a válasz felé,hogy "nem,nem vennék észre hogy eltűntem".Vagy legalábbis senkit sem érdekelne. Megint nem találom a helyemet a világban és szutyok egy érzés,meg kell hogy mondjam. Annyi minden hiányzik...és annyi mindenki.Hiányzik a kézi...a csapat (Mutra Team :D) még akkor is ha a vége felé már tényleg szar volt a hangulat (ez amúgy egy remek kétértelmű mondat lett,amit valószínű,hogy tényleg csak a Tsapat értene meg:D). Hiányoznak az edzések még a sok szívással együtt is. Jó volt,hogy ha valami piszkálta a csőrömet akkor lementem,és kiengedtem a gőzt kicsit...persze utána ha lett 1-2 erősebb lövés vagy fault akkor mindig bocsánatot kértem...vagyis legtöbbször,de másnak is volt szar napja,szóval...(a faultból lett néha bodycheck is :D:D:D). Hiányzik,hogy ha elcsámborgott az agyam valami rossz irányba - legyen szó bármiről - edzésen kicsit agyaltam,és amikor belerohantam 1-2 pofonba,akkor azok valahogy kijózanítottak. Hiányzik a "test-test elleni küzdelem" hangozzon is bármilyen hülyén...10 évig ebből állt az életem...semmit nem csináltam az életemben még ilyen hosszú ideig (a túlélésen kívül :D). Kicsit a szenvedélyem volt,kicsit a hobbim,kicsit a kötelességem...és amikor néha kaptam egy elismerő tapsot meccsen,vagy egy bekiabálást,hogy "Gyerünk Misike,csináld meg!"...akkor leírhatatlan,hogy mit éreztem...Mindenben vannak ilyen magasságok,amiket jó megélni és amiket igen is meg kell élni,még akkor is,ha egyszer vége lesz és tudod,hogy nagyon fog hiányozni...beszéljünk itt bármiről...
Hiányzik nagyon a lovaglás is,és a barátnőmék akikkel együtt kezdtem...bár a végén már nem igazán éreztem magam közéjük valónak...több okból sem. Hiányoznak. És az a bizonyos magasság...amikor egyik edzés végén versenyeztünk...és amikor elkezd alattad rohanni a ló...kocsiba meg sem éreznéd azt a sebességet,bár nem tudom mennyivel vágtázhattunk...olyan mintha repülnél,és noha nem tart sokáig,bármikor vissza tudsz emlékezni arra a pár másodpercre,ami mintha kicsit azért mégis tovább tartott volna. Persze az is egy magasság volt,amikor lóval ugrathattam...de az abból a szempontból is magasság volt,hogy Brian-nek tetszett az ugrálósdi,kicsit magasabbra ugrott mint ahogy a rúd volt,és így Szandi kb. 2,5-3 méterről ugorhatott fejest a homokba...így visszanézve vicces lehetett...meg az is mikor bakolásból Szandi letámasztott a nyeregre,átemelte a lábát,talpra esett majdnem a ló elé,kezében a szár,és szembe nézett Brian-nel a hátassal...meg volt lepődve: Brian, és a két edzőnénim (ha ezt elolvassák akkor a nénizésért biztos kicsinálnak :D),és meg álltam és majd szétvetett a düh,mert kedves hátasom nem ok nélkül volt idegbeted: kisgyerek a pálya szélén tologatta a csattogószárnyú lepkéjét...na ilyenkor nem adok hálát a népi gyerekjátékokért...meg akkor se mikor aludni akarok és nem tudok mert csattog az a rohadt lepke...na jó: utálom azokat a játékokat,és soha nem adok hálát értük,mert fölöslegesek,és hangosak. Szóval a lovarda is hiányzik...több okból se tudom csinálni...egyrészt az időtényező...kijebb költöztek...másrészt a pénz. Barátnőm végig nagyon kedves volt...ingyen lovagoltam nála végig. Néha besegítettünk,de teljesen ingyen lovagolhattam végig egész nyarakat. Amikor utoljára kibéreltem Brian-t akkor is,mondtam,hogy akkor legyen valamilyen összeg,mert ez így azért nem mehet. Akkor fizettem,és a lelkiismeretem kicsit lenyugodott. Aztán elkezdtem csinálni a jogsit,és se pénz, se idő. Pénzem most se lenne,időm se...rájöttem,hogy sajnos az anyagiak miatt ez nem az én sportom. De majd egyszer ha fölnőtt leszek... ;)

Hiányzik...
Sorolhatnám még,hogy ki és mi hiányzik...Itt ülhetnék reggelig.

Na mostmár tényleg lefekszem...hogy holnap tovább tudjak droidkodni,mert 9-től 5-ig megint húzom az igát...aztán haza szellemkedek és rajzolok mert kell. És ki tudja észreveszik-e holnap,hogy elmentem vagy megjöttem? Itthon vagyok-e vagy sem? Hogy dolgozni mentem az Arénába vagy inkább kiálltam a sarokra,és narkóért árulom a testemet? (basszus...olyan hülye vagyok,hogy már ezeken a ritkaszar poénokon is tudok röhögni,bár élőben előadva nem is olyan szarok :D)

Juteszembe: tegnap fogadtam egyik kedves barátommal/csoporttársammal,hogy kibírom 2 hétig dohányzás nélkül. Mondtam,hogyha nyer akkor kap egy doboz cigit. Na de mi van ha én nyerek (ami nyilvánvaló)? Válasz: hát akkor kapsz...egy doboz cigit. :D De vicces :D Ha már addig kibírom akkor tuti nem gyújtok rá többet :D De ki fogom bírni,tekintve,hogy nem szoktam rá. Egy napja nem gyújtottam rá...

És akkor a visszatérő remek kérdés: ha én eltűnnék, akkor azt észrevennétek?