Nem...azt hiszem nem fáj semmi... De most valahogy ez a bölcsesség fogott meg leginkább.
Valóban vannak olyan dolgok,amik örök időkre fájó emlékek maradnak...megjegyezzük és a személy aki miatt ez a seb keletkezett soha nem lesz már a szemünkben a régi. Sok kicsi,apró tüske,ami mindent megváltoztat. Igen vannak tüskéim...igen megváltozott miattuk a kapcsolatom néhány emberrel...
"Kitüskésedésem" egész korán kezdődött...és egészen közeli hozzátartozómhoz köthető. Nem részletezném...igazából a tüskéket sem. Viszont arról nyilatkoznék,hogy tényleg egy-egy ilyen konfliktus, esemény vagy nem-is-tudom-minek-nevezzem után nem tudok egy emberre úgy tekinteni mint azelőtt. A konfliktusok után a hozzátartozómmal megromlott a kapcsolatom...olyannyira,hogy néha olyan volt mintha nem is lenne a hozzátartozóm...mára javult a helyzet,de nem olyan mint régen...
Volt több ilyen ember,de mégis kiemelném ezt a történetet...vagyis több ilyen történetkét.:) Egyszer volt,hol nem volt, volt egyszer egy osztály. Ebbe az osztályba járt egy lány akinek a beceneve Misi volt. Ez a lány mindenkivel jóba volt...a fiúk a barátai voltak a lányok a barátnői - bár ezutóbbiak kevésbé de azt már fedje a balladai homály :D. Lényeg,hogy haverom,barátom volt az összes osztálybajáró fiú. Egyik év végén...osztálykirándulás után fura dolog történt...msn-en az egyik barát megkérdezte,hogy én hogy érzek iránta,mert ő többet érez mint barátság.Hát hagy ne mondjam,hogy se köpni,se nyelni nem tudtam. Kb. két nappal később másik osztálytársam a következő msn-üzenettel lepett meg: "Elkövettem azt a hibát,hogy beléd szerettem..." Nekem ez már sok volt. Egyik srácra se tudtam az évzárón ránézni... Utána megint jóba lettem mindkettővel...de nagyon hülye érzés volt sokáig.És nem ugyanolyan a dolog mint régen.
A következő történet is osztályonbelül marad. Utolsó év,szeptember vége.18.születésnapomra azt kaptam anyuméktól,hogy anyuval kimentem 4 napra Párizsba. Nagyon jó volt,de most nem ez a sztori.Hazaért kedden éjjel a repülő,és én szerdán elég mosott-szarul de bementem suliba. Az egyik barátom - aki tényleg a barátom volt - elkezdett furcsán viselkedni. Mindig együtt jártunk haza,sok dolgot mesélt magáról,jókat hülyültünk együtt. A furcsán viselkedés abból állt,hogy ölelgetett egész nap,hazafelé megkérdezte,hogy kérek-e valamit a Sparból és azzal a busszal jött ami nekem jó,de neki át kell szállnia az én megállómban egy másik buszra. A megállómban is még beszélgettünk...elment 1 busza...2 busza...és beszélgettünk. A végén kibukott,hogy "belémszeretett" és ha gond akkor sulit vált,csak jöjjünk össze.Nemet mondtam. Sokat agyaltam rajta,hogy igent kellett volna mondanom,de sose fogom megbánni,hogy nemet mondtam. Csak azért mondtam volna igent,hogy ne legyek egyedül... Lényeg,hogy ezután az eset után se tudtam úgy nézni a srácra,mintha mi se történt volna. És erre még rátett egy lapáttal a kavarás,amiben is kihozták,hogy én könyörögtem a srácnak,hogy járjon velem,mert ő elkezdett ezzel viccelődni,én komolyan vettem,és bevallottam,hogy nem tudok nélküle élni...vicces nem?!
A legjobb barátom is csinált olyat,ami igenis rosszul esett,nagy sebnek gondoltam...de ott rájöttem,hogy azért mer "elhanyagolni",vagy mer eltávolodni,mert tudja,hogy én a barátja vagyok aki bármikor ott lesz neki. De ez a hozzátartozóval nem ilyen...persze a hozzátartozóm marad...de hogy is van a mondás,csak hogy megint idézhessek: "Mindig azt bántod akit szeretsz...úgy látszik ez fordítva is igaz" ;)
Mostanába is történtek velem ilyen dolgok...bántódtam meg,bántottak meg...túl fogom élni,de a seb megmarad...és nem tudok rájuk úgy tekinteni mint régen...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése