Árpád-híd,Budai-hídfő,billegő járólap

Hát ismét itt vagyok,mozgalmas napok után. Munkahelyen hajtás,kész legyünk,meglegyünk...csak a megszokott.

Tegnap este hazaérésem után sikerült összevesznem egy barátommal. Igen,tudom...egy kapcsolat megromlása két emberen múlik. Nem mondom,hogy én nem hibáztam...egy szóval se. Csak azt mondom,hogy tegnap betelt a pohár...fáradt voltam,és nem az első ilyen "torkomnak ugrás" volt,amit úgy kell érteni,hogy (szerintem)teljesen jelentéktelen dolgok miatt ugrott a torkomnak. Az ilyen típusú veszekedéseknek általában az lett a vége,h elég rosszul éreztem magam,és nem álltam le vitatkozni, hanem "megsértődtem" és aludni mentem. Általába a végén már olyan dolgokkal sikerült baszogatni,amik tényleg fájtak,pl. a munka...vagyis inkább az,hogy mennyire nem csinálok semmit,stb...
Ezek a "társalgások" tényleg rosszul,estek...rányomták a pecsétjüket pár napomra...Ezek miatt a napok miatt adták a barátaim azt a tanácsot,hogy ezzel az emberrel ne barátkozzak,mert ő nem a barátom...csak én akarok a barátja lenni,de ő leszarja a fejem. Mondtam nekik,hogy nem szarom le,mivel a barátomnak tartom... Erre annyit reagáltak,hogyha mégegyszer meghallják,hogy összevesztem vele,és emiatt rosszul érzem magam,akkor mindannyian levernek nekem egy óriási maflást...
Nos tegnap,már elmondtam amit gondolok...vagyis inkább azt amit érzek. És eljutott a beszélgetés egy olyan pontra,amikoris a barátnőm megkérdezte,hogy: "Akkor mi tulajdonképpen mit akarunk egymástól?!"
Azt hiszem ez volt az egyik olyan mondat ami betette a kaput. Valóban mit akarunk mi egymástól? Ezt hallgatom a barátaimtól,hogy hagyjam a fenébe...és azt hiszem ebből a mondatból az is lejött,hogy ő is talán így gondolja. Lehet,hogy megfontolandó lenne. Én egyre rosszabbul viselem,ha cseszeget (amit ő nem bántásnak szán),és én nem értem őt,tehát már neki se jó.
A másik mondat ami nem fér a fejembe arról szólt,hogy ő azért próbálta a véleményét rámerőltetni,mert úgy érezte,hogy már nem olyan fontos nekem,és nekem nincs rá szükségem,és ezzel azt akarta velem tudatni,hogy igenis szükségem van rá. Ez nekem kicsit sok...A barátom akkor is barátom ha nem látom minden nap...ha nem beszélünk minden nap. Ha beszélünk rögtön rájön mi is van velem valójában.Ha eltérő a véleménye az enyémtől,akkor normálisan elmondja,és nem úgy,hogy utána egy csődtömegnek érezzem magam.Ha úgy mondja (mert van egy olyan igazi barátom aki néha úgy mondja) akkor annak általában már megvan az oka,de az után se érzem magam csődtömegnek,mert elmondja normális hangnemben is...más! És más barát...közelebbi,régebbi...IGAZI. Lehet akármilyen messze,tudja,hogyha problémája van,akkor engem megtalál,és én is őt. Nem azt jelenti,hogy porig aláz ha valami bajom van,hogy mégjobban érezzem magam mint amúgy és utána szükségem legyen rá,mint lelkitámaszra.

Tudom,hogy én is hibáztam...leírta. Valószínűleg bunkóságokat csináltam...de nem tudtam mi lenne a méltó felelet ezekre a cseszegetésekre...mert néha olyan dolgokkal jött amik tényleg fájtak,de erről már írtam. És az a szép ez egészben,hogy annak a dolognak alapjáraton,köze nem volt az eredeti vitatémához! Például hibákat követtem el pasizás terén néhány sráccal,amik elég érzékenyen érintettek...naívan álltam a dolgokhoz,többet képzeltem mint amit a srácok...lényeg,hogy megkaptam,hogy én egy kurva vagyok.Hibák voltak amiket javarészt bántam,de újra sikerült a szememrehányni...ezek miatt rosszul éreztem magam. És (megint nem azért írom,hogy "mártír" legyek,hanem mert így történt) én is visszavághattam volna olyan dolgokkal,amik az ő hibái voltak,és nagyon,de nagyon rosszul érezte magát miattuk...Kb. ugyanaz lett volna,rosszul érzi magát,és utána megmagyarázza,hogy miért én vagyok a nagyobb szemét...

Úgy gondolom,hogy nekem ebből elég volt...Hogy valamiért rossz a kedve,vagy ideges egy vizsga miatt, és véletlenül nem "sziával" köszönök,hanem "hellóval" akkor én kapom a stressz végét...Volt olyan korszakom,amikor mindig rajtam vezették le mások az idegességüket,de hál'Istennek fölnőttem,és mostmár tudok ez ellen tenni...és ha lehet akkor én ebből köszönöm,de nem kérek.

Valószínűleg a világ legnagyobb bunkósága lesz amit most ideírok: nagyon hálás vagyok neki a könyvekért,amiket kölcsönadott a tanuláshoz. Minél előbb letudom a még hátralévő 2 vizsgámat,és visszajuttatom neki a könyveket. Azután lezárhatjuk ezt az egészet,hamár egyikőnknek se jó!

Lehet,hogy egy bunkó vagyok...sőt valószínű,hogy az vagyok. De végre őszinte! Nem állok senki fölött,nem vagyok jobb senkinél. Van véleményem...van ami érdekel és van ami nem. Meg lehet azért kövezni,hogy nem akarok olyasmivel foglalkozni ami a) nem az én dolgom b)tényleg nem érdekel,mert elég energiát öltem már bele,és mindegy...

Lehet,hogy én változtam sokat vagy hirtelen...de mostmár ez van...

És miért említem meg a billegő járólapot...Mert az Árpád-híd budai-hídfőjénél van egy járólap/kő/márványlap ami billeg szinte azóta mióta egyetemre járok...de lehet hogy régebbóta. Szóval ez egy kicsit nyálas dolog lesz,meg nem igazán vall rám...de véletlenek is helyre tudják pofozni az ember gondolkodását.
A változás fontos az emberek életében...minden ember életében. És lehet,hogy tényleg jót tenne,ha ezzel a bizonyos barátnővel békén hagynánk egymást...Mert ma este,ahogy sétáltam le a buszomhoz odaléptem,és a billegő kő már nem billegett...