Helló
Ezt jelentené a felnőttség? Akkor én még bizonyosan kölyök-gólya vagyok. :)
Mert ha mindig azt tettem volna ami a "helyes" vagy az "elvárt"...gyakorlatilag még mindig burokban élnék...egy biztonságos burokba,ahol nincs csalódás,nincs fájdalom és sírás sincs.
De úgy gondolom néha kell felelőtlennek lenni..ha nem a hibáinkból tanulunk akkor miből? És ha darabokra esel? Sebaj...össze tudsz rakni egy jobb verziót...vagy rosszabbat...úgyis kiderül nem? :)
Az élet nehéz és igen: egy bizonyos kor után felelősséget kell vállalnunk...és nem ösztönösen cselekedni...vagy érezni...vagy létezni...
2011. december 29., csütörtök
2011. december 22., csütörtök
"Ha Isten könnyet helyez a szemedbe, az csak azért van, mert a szívedben szivárványt akar kifeszíteni."/Charles Haddon Spurgeon/
Helló
Remélem ez a magyarázat...mert ez most borzalmas...
Az a helyzet,hogy körülbelül most úgy érzem magam,mintha elhelyeztek volna egy szűkös koporsóba és naponta belevernének egy újabb szöget...
Régebben azt gondoltam,hogy soha többet nem leszek képes bízni...hinni...ragaszkodni...vagy szeretni...bár ez még nem hiszem,hogy szerelem volt részemről (a másik fél részéről egyértelműen nem),de ragaszkodtam valamihez...vagyis valakihez...
Azt hittem,hogy erre soha többet nem leszek képes...megint hittem...megint: MINEK?!?!?!?!
És most megint úgy érzem...én nem tudok...nem merek többet szeretni...nem tudok többet abban hinni,hogy valaki őszintén közeledik hozzám...nem akarok ragaszkodni,mert annak mindig csak a fájdalom a vége...
Soha többet nem akarom,hogy ragaszkodjak valakihez...igen...amúgy is gyökértelen vagyok és gyakorlatilag senkihez nem ragaszkodok...de nem akarok...nem akarok szeretni...mert ugyebár:azt bántod akit szeretsz...de ez fordítva is igaz...
Nekem ez nem kell...nem akarom,hogy bántsanak...elegem van ebből az egészből...
És az a mondás,hogy "amint az életed egyik része rendbe jön,egy másik látványosan darabokra hullik"...kamu...a életem minden része darabokra hullik...awesome
Remélem ez a magyarázat...mert ez most borzalmas...
Az a helyzet,hogy körülbelül most úgy érzem magam,mintha elhelyeztek volna egy szűkös koporsóba és naponta belevernének egy újabb szöget...
Régebben azt gondoltam,hogy soha többet nem leszek képes bízni...hinni...ragaszkodni...vagy szeretni...bár ez még nem hiszem,hogy szerelem volt részemről (a másik fél részéről egyértelműen nem),de ragaszkodtam valamihez...vagyis valakihez...
Azt hittem,hogy erre soha többet nem leszek képes...megint hittem...megint: MINEK?!?!?!?!
És most megint úgy érzem...én nem tudok...nem merek többet szeretni...nem tudok többet abban hinni,hogy valaki őszintén közeledik hozzám...nem akarok ragaszkodni,mert annak mindig csak a fájdalom a vége...
Soha többet nem akarom,hogy ragaszkodjak valakihez...igen...amúgy is gyökértelen vagyok és gyakorlatilag senkihez nem ragaszkodok...de nem akarok...nem akarok szeretni...mert ugyebár:azt bántod akit szeretsz...de ez fordítva is igaz...
Nekem ez nem kell...nem akarom,hogy bántsanak...elegem van ebből az egészből...
És az a mondás,hogy "amint az életed egyik része rendbe jön,egy másik látványosan darabokra hullik"...kamu...a életem minden része darabokra hullik...awesome
2011. december 18., vasárnap
Pokolba a szerelemmel...
Helló
Miért? Egyszerű...igazából ez egy remek film címe az egyik kedvenc színésznőmmel :)
Miért? Egyszerű...igazából ez egy remek film címe az egyik kedvenc színésznőmmel :)
De miért? Azonkívül,hogy "Öl,butít és nyomorba dönt?" Elveszi az ember eszét...leszáll a köd és nem látsz túl az orrodon,legyen szó bárkiről. Az ember nem eszik,nem alszik...nem létezik :D Ha meg vége van a szerelemmel...még kevésbé eszik...még kevesebbet alszik...inkább (ha lányról van szó) akkor csak sír...emlékszem még...a forgolódás után felkeltem...itthon...egyedül...kávé...cigi...takarítok,hogy ne gondolkodjak...cigi...takarít...cigi...aztán este 10-től reggel 6-ig néztem vagy valami filmet,vagy a Szex és New York című remekbeszabott szinglicsaj-sorozatot...aztán fölkeltem és mivel még mindig egyedül voltam...kezdtem elejéről a napot...
Szóval az elején izgulsz...talán félsz...ott az extázis...kellek? nem kellek? Aztán ha tudod,hogy kellesz,akkor a bizonytalanság...vajon elég jó vagyok? nem túl sok? nem túl kevés? Aztán belenyugszol,hogy "úgy szeret,ahogy vagy"...és egyik pillanatról a másikra vége...pont amikor megnyugodtál és biztonságba érzed magad...és akkor - ideális esetben - fogyás, - kevésbé ideális esetben - hízás...nem alvás...
Szörnyű nem? Úgy gondolom,hogy a reakcióm nem egyéni...bár sok beton-lady létezik,az ún. "lelketlen ribancok",akiken semmi nem látszik...Hozzáteszem: általában rajtam se látszik...ugyebár az internet nyelve ezt nevezte el az "Élet Photoshop"-jának. Mikor szomorú vagy és zokogni tudnál 0-24,de mégis mosolyogsz,mintha mi sem lenne természetesebb ennél. De ez is csak egy álarc...mert utána meglátsz valamit...ami kiakaszt úgy igazán...és lehullik az álarc...és mindegy,hogy dolgod lenne,kötelezettséged,órád,zh-d,vizsgád...Nothing else matter...
Ezt teszi az emberrel a szerelem...hiszen mit mond a kisfiú egy kedves karácsonyi filmben: "Mi lehet rosszabb a gyötrő szerelmi szenvedélynél?" Persze...sok szörnyű dolog van...de most általánosba gondolkodjunk...semmi komoly betegség vagy haláleset...csak egy egyszerű hétköznapi ember akinek se hitele,se kutyája,se macskája...
Szóval ezért...pokolba a szerelemmel...így kinek kell? Ha egyszer felemel az egekbe...az oké,nagyon jó...de utána levágják a szárnyaidat és a sztratoszférát végigégetve belecsapódsz a Mariana-árok legmélyebb gödrébe,és csak pislogsz fölfelé,hogy "Hova tűnt minden?"
Kinek kell ez az érzés? Mert sose lehetsz biztos benne,hogy végig fönt maradsz a felhők között. SOHA. Még ha házas vagy,akkor sem...az csak egy papír...a gazságokban senkit nem gátol meg egy papír,vagy egy karika az ujjukon...ugye? Akkor mi a garancia? Az ember miért ne féljen? Vagy igaz,hogy egy idő után a sok csalódás csinál a sok lányból "lelketlen ribancot"? De az se jó...Mert,hogy nyomjam el azt a rózsaszín hímporos lelkemet? :D Vagyis inkább a pesszimista-realista-cinikus lelkemet? Mert mindig látom a szarkupacot,de valahogy mindig belerohanok...hátha nem olyan büdös :D Nem tudom leblokkolni a szívemet (vagy mit),még akkor se,ha tudom,hogy kár reménykedni...
Szóval az elején izgulsz...talán félsz...ott az extázis...kellek? nem kellek? Aztán ha tudod,hogy kellesz,akkor a bizonytalanság...vajon elég jó vagyok? nem túl sok? nem túl kevés? Aztán belenyugszol,hogy "úgy szeret,ahogy vagy"...és egyik pillanatról a másikra vége...pont amikor megnyugodtál és biztonságba érzed magad...és akkor - ideális esetben - fogyás, - kevésbé ideális esetben - hízás...nem alvás...
Szörnyű nem? Úgy gondolom,hogy a reakcióm nem egyéni...bár sok beton-lady létezik,az ún. "lelketlen ribancok",akiken semmi nem látszik...Hozzáteszem: általában rajtam se látszik...ugyebár az internet nyelve ezt nevezte el az "Élet Photoshop"-jának. Mikor szomorú vagy és zokogni tudnál 0-24,de mégis mosolyogsz,mintha mi sem lenne természetesebb ennél. De ez is csak egy álarc...mert utána meglátsz valamit...ami kiakaszt úgy igazán...és lehullik az álarc...és mindegy,hogy dolgod lenne,kötelezettséged,órád,zh-d,vizsgád...Nothing else matter...
Ezt teszi az emberrel a szerelem...hiszen mit mond a kisfiú egy kedves karácsonyi filmben: "Mi lehet rosszabb a gyötrő szerelmi szenvedélynél?" Persze...sok szörnyű dolog van...de most általánosba gondolkodjunk...semmi komoly betegség vagy haláleset...csak egy egyszerű hétköznapi ember akinek se hitele,se kutyája,se macskája...
Szóval ezért...pokolba a szerelemmel...így kinek kell? Ha egyszer felemel az egekbe...az oké,nagyon jó...de utána levágják a szárnyaidat és a sztratoszférát végigégetve belecsapódsz a Mariana-árok legmélyebb gödrébe,és csak pislogsz fölfelé,hogy "Hova tűnt minden?"
Kinek kell ez az érzés? Mert sose lehetsz biztos benne,hogy végig fönt maradsz a felhők között. SOHA. Még ha házas vagy,akkor sem...az csak egy papír...a gazságokban senkit nem gátol meg egy papír,vagy egy karika az ujjukon...ugye? Akkor mi a garancia? Az ember miért ne féljen? Vagy igaz,hogy egy idő után a sok csalódás csinál a sok lányból "lelketlen ribancot"? De az se jó...Mert,hogy nyomjam el azt a rózsaszín hímporos lelkemet? :D Vagyis inkább a pesszimista-realista-cinikus lelkemet? Mert mindig látom a szarkupacot,de valahogy mindig belerohanok...hátha nem olyan büdös :D Nem tudom leblokkolni a szívemet (vagy mit),még akkor se,ha tudom,hogy kár reménykedni...
2011. december 15., csütörtök
Someone like You
Helló-belló!
Gondolom senkinek nem kell bemutatnom a címet...mostanában hallgattam meg először,és rákaptam Adele-re,mert ez egy remek szám és noha a szerelmi bánatról szól és a csalódásról,mégis annyi erő van benne,hogy képtelen vagy arra gondolni,hogy létezik ilyen csalódás ezen a földtekén...holott hogyne lenne :)
Igzából az egész Adele-féle "21" nevezetű album egy szerelem végéről,a kiheverésről,a csalódásról és az tórengésekről szól. Hihetetlenül ösztönző valamilyen szinten, mert arra gondolsz,hogy ha vele megtörtént akkor veled is megtörténhet,de mindig van tovább :)
Sajnálom,hogy nincs érzékem a dalszöveg-íráshoz és az énekléshez,mert akkor hasonló impulzusokat én is megzenésítenék,ha nem is a publikumnak mint inkább magamnak. De a festő megfesti,az énekes megénekli, a költő versbe önti...az író pedig elmélkedik és leírja...noha nem vagyok író,de nekem a felsorolásból ez megy legjobban...mert agyam van és írni tudok. :)
Attól függetlenül,hogy a Someone like You az egyik kedvenc dalom,és igaznak találom a jelentését is...azért találok belekötnivalót...Someone like You? Illetve Someone like He (vagy uraknak She)? Lehet hogy szeretted azt az embert a hülyeségeivel együtt is...és biztos jó volt vele a kapcsolat...de valamiért elhagyott,vagy nem melletted döntött...nyilván nem lehet csak a másik felet hibáztatni...de akkor tulajdonképpen mégsem olyat keresünk aki olyan mint Ő...mert hiszen valami nem működött...valami rossz volt...nem voltál eléggé jó neki...túl sok voltál,vagy túl kevés...gondolkozni sem érdemes rajta...de tudod az eszeddel,hogy nem ilyet keresel...noha néha a szív és az ész nincs összhangban...
Ez az ami megkavarja az embert...hogy tudja az eszével,hogy mire vágyik,mire van szüksége...de mégis azt hiszi,hogy jó lehet,mert a szívében ott a remény...és a remény az ami szárnyat adhat az embernek...egy durva drog,bár még legális...felrepít és segít elhinni,hogy valami jó lehet és működhet...miközben az ész ott lóg és kapaszkodik,és kiabálja a szárnyaló szívnek,hogy "Ne csinááááld...le fogsz esni és szedegethetlek össze"...és a szív nem hallgat csak lezuhan és darabokra törik...ezért nem szabad "Someone like You"-t keresni...hanem egy teljesen "Different like You"-t :D
Vagy ahogy Bridget Jones egyik fogadalma is tartalmazza:"Ugyanilyen fontos,hogy találjak egy kedves és érzékeny barátot akivel járhatok,és ne alakítsak ki romantikus kötődést:alkoholistákkal,munkaholistákkal, viszonyfóbokkal,nagyzolókkal,kukkolókkal és perverzekkel.És főleg ne fantáziáljak egy konkrét személyről,aki mindezeket megtestesíti..." :D Na igen...ott is az volt a baj,hogy bár Daniel Cleaver állati helyes...Bridget tudta az eszével,hogy "NEEEEEEEEEEEEEEEM",iszont a kicsi szíve,meg a kicsi hormonjai azt üvöltötték,hogy "KEEEEEEEEEEEEEEEEEELLLLLLLLLLL" :D
Ezek a nők...:D
Csőkutya ;)
Gondolom senkinek nem kell bemutatnom a címet...mostanában hallgattam meg először,és rákaptam Adele-re,mert ez egy remek szám és noha a szerelmi bánatról szól és a csalódásról,mégis annyi erő van benne,hogy képtelen vagy arra gondolni,hogy létezik ilyen csalódás ezen a földtekén...holott hogyne lenne :)
Igzából az egész Adele-féle "21" nevezetű album egy szerelem végéről,a kiheverésről,a csalódásról és az tórengésekről szól. Hihetetlenül ösztönző valamilyen szinten, mert arra gondolsz,hogy ha vele megtörtént akkor veled is megtörténhet,de mindig van tovább :)
Sajnálom,hogy nincs érzékem a dalszöveg-íráshoz és az énekléshez,mert akkor hasonló impulzusokat én is megzenésítenék,ha nem is a publikumnak mint inkább magamnak. De a festő megfesti,az énekes megénekli, a költő versbe önti...az író pedig elmélkedik és leírja...noha nem vagyok író,de nekem a felsorolásból ez megy legjobban...mert agyam van és írni tudok. :)
Attól függetlenül,hogy a Someone like You az egyik kedvenc dalom,és igaznak találom a jelentését is...azért találok belekötnivalót...Someone like You? Illetve Someone like He (vagy uraknak She)? Lehet hogy szeretted azt az embert a hülyeségeivel együtt is...és biztos jó volt vele a kapcsolat...de valamiért elhagyott,vagy nem melletted döntött...nyilván nem lehet csak a másik felet hibáztatni...de akkor tulajdonképpen mégsem olyat keresünk aki olyan mint Ő...mert hiszen valami nem működött...valami rossz volt...nem voltál eléggé jó neki...túl sok voltál,vagy túl kevés...gondolkozni sem érdemes rajta...de tudod az eszeddel,hogy nem ilyet keresel...noha néha a szív és az ész nincs összhangban...
Ez az ami megkavarja az embert...hogy tudja az eszével,hogy mire vágyik,mire van szüksége...de mégis azt hiszi,hogy jó lehet,mert a szívében ott a remény...és a remény az ami szárnyat adhat az embernek...egy durva drog,bár még legális...felrepít és segít elhinni,hogy valami jó lehet és működhet...miközben az ész ott lóg és kapaszkodik,és kiabálja a szárnyaló szívnek,hogy "Ne csinááááld...le fogsz esni és szedegethetlek össze"...és a szív nem hallgat csak lezuhan és darabokra törik...ezért nem szabad "Someone like You"-t keresni...hanem egy teljesen "Different like You"-t :D
Vagy ahogy Bridget Jones egyik fogadalma is tartalmazza:"Ugyanilyen fontos,hogy találjak egy kedves és érzékeny barátot akivel járhatok,és ne alakítsak ki romantikus kötődést:alkoholistákkal,munkaholistákkal, viszonyfóbokkal,nagyzolókkal,kukkolókkal és perverzekkel.És főleg ne fantáziáljak egy konkrét személyről,aki mindezeket megtestesíti..." :D Na igen...ott is az volt a baj,hogy bár Daniel Cleaver állati helyes...Bridget tudta az eszével,hogy "NEEEEEEEEEEEEEEEM",iszont a kicsi szíve,meg a kicsi hormonjai azt üvöltötték,hogy "KEEEEEEEEEEEEEEEEEELLLLLLLLLLL" :D
Ezek a nők...:D
Csőkutya ;)
2011. november 28., hétfő
"Körülbelül három másodpercre van szükség ahhoz, hogy egy idegen valamilyen benyomást tegyen ránk."/Halász Margit/
Helló
3 másodperc. Ennyi kell csak. Rám ez hatványozottan igaz. Szörnyen előítéletes vagyok. Mindenkit beskatulyázok. Viszont mindenki kap esélyt,hogy ezen az előítéleten javítson,vagy rontson. Ámbátor az emberek 95 %-a,ha rossznak ítélem meg...akkor nem javít az előítéletemen...Ez ilyen ;)
Van aki mondjuk rengeteget javít...az utálatból a szimpátiába,vagy annál is többe...de ez nem mai téma ;)
3 másodperc. Ennyi kell csak. Rám ez hatványozottan igaz. Szörnyen előítéletes vagyok. Mindenkit beskatulyázok. Viszont mindenki kap esélyt,hogy ezen az előítéleten javítson,vagy rontson. Ámbátor az emberek 95 %-a,ha rossznak ítélem meg...akkor nem javít az előítéletemen...Ez ilyen ;)
Van aki mondjuk rengeteget javít...az utálatból a szimpátiába,vagy annál is többe...de ez nem mai téma ;)
2011. november 25., péntek
"Egy szakítás után mindenki azt gondolja, hogy jól van, de néha a legkisebb dolog is felkavarhat és visszaránthat."/How I Met Your Mother/
Helló
Nem olyan rég...2-3 hete pontosan megéltem ezt az idézetet. Vagyis...voltak szakítások a múltban. És úgy gondoltam,"oké,ennyi volt" és pár könnycseppel még elintéztem a dolgokat. Aztán pár hete...pár kis dolog jött...és borult a kártyavár. Fejemben rengeted kérdés...mikor? mit? miért csináltam rosszul? hogy csinálhattam volna jól? csak én voltam a hibás? És ez betett. Mert az ember mindig visszatér a csalódásaihoz,hibáihoz. Mint mondták már a bölcsek: "A fájdalom arra jó,hogy tudd hol hibáztál." De az a heg...minden alkalommal megsajdul amikor elkezd az ember gondolkodni? Én alapvetően nem szerettem volna sose megtartani a tüskéket...származzon az a tüske rokontól vagy extől. Sose akartam...mégis...egy gondolat elég,hogy baromira érezzem,hogy a hímporos rózsaszín lelkemet még mindig baromira szúrja az a tüske...Vajon miért van ez így? Miért nem tud az ember egyszerűen kitörölni dolgokat a fejéből? Miért nem tudunk felejteni?
Sejtem...
Mert akiktől azt a tüskét kaptuk...igenis fontos volt...olyannyira,hogy se az embert,se a múltbéli tetteit nem tudod teljesen kiverni a fejedből...megfeledkezhetsz róla átmenetileg...de mindig lesz egy kicsi zug az elmédben,amiben ott fognak tanyázni azok az emberek akikbe szerelmes voltál,vagy nem voltál szerelmes,ugyanakkor mégis fontos szerepük volt az életedben...és azon emberek szavai,akik a rokonaid és így kizárni nem fogod tudni őket. Talán nem is kell...de arra a zugra,ahol ezek a szavak és személyek tanyáznak...nem is zug...építs be egy páncélszekrényt és zárd bele őket. 7 lakat alatt kell őket őrizni,különben megint zűrzavart csinálnak az ember amúgy is kesze-kusza lelkében...
Csőkutya
Nem olyan rég...2-3 hete pontosan megéltem ezt az idézetet. Vagyis...voltak szakítások a múltban. És úgy gondoltam,"oké,ennyi volt" és pár könnycseppel még elintéztem a dolgokat. Aztán pár hete...pár kis dolog jött...és borult a kártyavár. Fejemben rengeted kérdés...mikor? mit? miért csináltam rosszul? hogy csinálhattam volna jól? csak én voltam a hibás? És ez betett. Mert az ember mindig visszatér a csalódásaihoz,hibáihoz. Mint mondták már a bölcsek: "A fájdalom arra jó,hogy tudd hol hibáztál." De az a heg...minden alkalommal megsajdul amikor elkezd az ember gondolkodni? Én alapvetően nem szerettem volna sose megtartani a tüskéket...származzon az a tüske rokontól vagy extől. Sose akartam...mégis...egy gondolat elég,hogy baromira érezzem,hogy a hímporos rózsaszín lelkemet még mindig baromira szúrja az a tüske...Vajon miért van ez így? Miért nem tud az ember egyszerűen kitörölni dolgokat a fejéből? Miért nem tudunk felejteni?
Sejtem...
Mert akiktől azt a tüskét kaptuk...igenis fontos volt...olyannyira,hogy se az embert,se a múltbéli tetteit nem tudod teljesen kiverni a fejedből...megfeledkezhetsz róla átmenetileg...de mindig lesz egy kicsi zug az elmédben,amiben ott fognak tanyázni azok az emberek akikbe szerelmes voltál,vagy nem voltál szerelmes,ugyanakkor mégis fontos szerepük volt az életedben...és azon emberek szavai,akik a rokonaid és így kizárni nem fogod tudni őket. Talán nem is kell...de arra a zugra,ahol ezek a szavak és személyek tanyáznak...nem is zug...építs be egy páncélszekrényt és zárd bele őket. 7 lakat alatt kell őket őrizni,különben megint zűrzavart csinálnak az ember amúgy is kesze-kusza lelkében...
Csőkutya
2011. november 20., vasárnap
"Nem tudjátok bebeszélni magatoknak a szerelmet. Nem kell hozzá több napi gondolkodás. Ha szerelmes vagy, nagyon gyorsan rájössz, és teljesen biztos vagy benne."/How I Met Your Mother/
Helló
Óóóó igen...hálás téma.
Egyébként így visszagondolva...volt,hogy belém beszélték. Mármint...biztos magamnak is be tudtam volna beszélni,de nem akartam...így másoktól hallgattam és bumm...akkor furcsa volt,ámbátor gyors lefolyású fellángolás.
Tényleg nem lehet megállapodásokkal együtt élni...mármint némi randizás után ha nem alakul ki némi több...akkor valószínű úgy se fog,hogy "most jöjjünk össze,és majd beléd szeretek biztosan". Hallottam már ilyet...ki gondolná,de szééép naaagy szakítás lett a vége.
Egy ízben beszélgettük nagyérdemű tanácsadóim egyikével pontosan vele kapcsolatban: ha csak egy percet kell gondolkodni rajta...hagyni kell a fenébe. Mert ha gondolkodni kell rajta és nem egyértelmű...akkor annak csak megbántódás lesz a vége. Mert mint House is megmondta: "Nincs hazugság sérülés nélkül." És ha az egyik fél nem őszinte érzésekkel száll bele...akkor ott bizony már hazugság is lesz...tehát sérülés is.
A szerelemnél és a NARANCSOKNÁL bonyolultabb dolog a világon nincsen...ki érti már ezt...
Csőkutya
Óóóó igen...hálás téma.
Egyébként így visszagondolva...volt,hogy belém beszélték. Mármint...biztos magamnak is be tudtam volna beszélni,de nem akartam...így másoktól hallgattam és bumm...akkor furcsa volt,ámbátor gyors lefolyású fellángolás.
Tényleg nem lehet megállapodásokkal együtt élni...mármint némi randizás után ha nem alakul ki némi több...akkor valószínű úgy se fog,hogy "most jöjjünk össze,és majd beléd szeretek biztosan". Hallottam már ilyet...ki gondolná,de szééép naaagy szakítás lett a vége.
Egy ízben beszélgettük nagyérdemű tanácsadóim egyikével pontosan vele kapcsolatban: ha csak egy percet kell gondolkodni rajta...hagyni kell a fenébe. Mert ha gondolkodni kell rajta és nem egyértelmű...akkor annak csak megbántódás lesz a vége. Mert mint House is megmondta: "Nincs hazugság sérülés nélkül." És ha az egyik fél nem őszinte érzésekkel száll bele...akkor ott bizony már hazugság is lesz...tehát sérülés is.
A szerelemnél és a NARANCSOKNÁL bonyolultabb dolog a világon nincsen...ki érti már ezt...
Csőkutya
2011. november 13., vasárnap
"Ha nem bírod el a választ, ne is tedd fel a kérdést!"/Dr. House/...avagy beszéljünk a Narancsról
Helló
Vágjunk is a közepébe! A Narancs a világ legbonyolultabb dolga...ha eszel belőle,lehet,hogy csikarja majd a hasad...ha nem eszel belőle,akkor meg hiányolod az ízét. A Narancs KÉT GEREZDBŐL áll. Vagyis először van két gerezd...ha ez a két gerezd találkozik és jól megvannak,akkor lehet hogy egy Narancsot fognak alkotni egyszer...lehet örökre,lehet,hogy csak kis időre...
Általában az egyik gerezdben van mag,a másikban nincs. Ez persze a normális eset,és mivel ez a jellemzőbb,így erről fogok beszélni.
Szóval a magos gerezd...ő az aki általában nem tudja mit szeretne...valamikor csak a narancslevet kóstolja meg...hol egyszer,hol többször...ezek a magos gerezdek kicsit hedonisták. De vannak azok a magosok is,akik szeretnék az egész Narancsot, és akkor tesznek a másik gerezdért...ez nagyon jó...
Na de ott a kérdés...mi van ha ezt a Narancsot teljesen kifacsarják? Akkor a gerezdek leszívva elkullognak,hátha van valahol egy másik gerezd,aki hozzájuk való,és így majd tökéletes lehet,egy másik Narancs...
De van amikor egy Narancs csak úgy elrohad...az egyik gerezd ugyanis kikacsintgat...így a másiknak is elege lesz...és hagyják a Narancsot elrohadni...
A kérdés: minél több Narancsod volt,annál könnyebben viseled ha elrohad vagy kifacsarják az aktuális Narancsodat? Ez nyilván jellem kérdése is...de nyilván kicsit szárazabb lesz a gerezd, ha már több rohadást vagy facsarást túlélt. De hát akkor se jó...
Aki érti,az érti ;P
Csőkutya
Vágjunk is a közepébe! A Narancs a világ legbonyolultabb dolga...ha eszel belőle,lehet,hogy csikarja majd a hasad...ha nem eszel belőle,akkor meg hiányolod az ízét. A Narancs KÉT GEREZDBŐL áll. Vagyis először van két gerezd...ha ez a két gerezd találkozik és jól megvannak,akkor lehet hogy egy Narancsot fognak alkotni egyszer...lehet örökre,lehet,hogy csak kis időre...
Általában az egyik gerezdben van mag,a másikban nincs. Ez persze a normális eset,és mivel ez a jellemzőbb,így erről fogok beszélni.
Szóval a magos gerezd...ő az aki általában nem tudja mit szeretne...valamikor csak a narancslevet kóstolja meg...hol egyszer,hol többször...ezek a magos gerezdek kicsit hedonisták. De vannak azok a magosok is,akik szeretnék az egész Narancsot, és akkor tesznek a másik gerezdért...ez nagyon jó...
Na de ott a kérdés...mi van ha ezt a Narancsot teljesen kifacsarják? Akkor a gerezdek leszívva elkullognak,hátha van valahol egy másik gerezd,aki hozzájuk való,és így majd tökéletes lehet,egy másik Narancs...
De van amikor egy Narancs csak úgy elrohad...az egyik gerezd ugyanis kikacsintgat...így a másiknak is elege lesz...és hagyják a Narancsot elrohadni...
A kérdés: minél több Narancsod volt,annál könnyebben viseled ha elrohad vagy kifacsarják az aktuális Narancsodat? Ez nyilván jellem kérdése is...de nyilván kicsit szárazabb lesz a gerezd, ha már több rohadást vagy facsarást túlélt. De hát akkor se jó...
Aki érti,az érti ;P
Csőkutya
2011. november 10., csütörtök
"If I were a boy, I think I could understand, How it feels to love a girl, I swear I'd be a better man, I'd listen to her, Cause I know how it hurts, When you lose the one you wanted, Cause he's taking you for granted, And everything you had got destroyed" /Beyonce/
Helló
Azt hiszem nem tudok mit mondani...
Ja de: megtaláltam a gödör alját...megint.
De ugyebár sose lehet olyan mély egy gödör,hogy ne tudj belőle kimászni. Vagy mégis?
Azt hiszem nem tudok mit mondani...
Ja de: megtaláltam a gödör alját...megint.
De ugyebár sose lehet olyan mély egy gödör,hogy ne tudj belőle kimászni. Vagy mégis?
2011. november 9., szerda
"Amikor ráébredsz, hogy valakit félreismertél, azon töprengsz: korábban hogy nem láttad?"/Skins/
Helló
A fent felvetett kérdésre igen egyszerű a magyarázat,noha én is föltettem már...igaz,hogy csak egyszer...de megvan rá a válasz.
Általában ez a felvetés egy párkapcsolat végeszakadtával szokott előkerülni. És itt is a válasz: pont azért,mert együtt voltál vele! Mert ideális esetben egy ember hogy megy bele egy kapcsolatba? Se lát,se hall, rózsaszín felhő...és attól a fránya felhőtől igazán nehéz látni.Meg hát...eleinte mindegyik az előnyös oldalát mutatja...aztán mikor szakításra kerül a sor...jön a feketeleves.
Az én személyes tapasztalásom is...huhh...szakítás szép csendben...se veszekedés,se repülő tányérok,semmi csetepaté...Közel mindenemet összepakoltam,hogy ne kelljen visszamennem semmiért. Persze kimaradtak dolgok,mert valami használt...azokért később visszamentem,akkor még normális volt a hangvétel. Még mindig nem sikerült mindent visszaadni,így lista készült...aztán még úgyse. Akkor már igen morcos voltam...és igen bunkó választ kaptam...amitől meg robbantam. Na hát körülbelül az eset óta fül és farok behúzva,de olyannyira,hogy a köszönés is igazán megerőltető művelet lenne...ez hogy jön a témához? Én úgy gondoltam,hogy egy gerinccel rendelkező, talpraesett és viszonylag érett gondolkodású emberrel éltem együtt. HÁT NEM. És ezt mikor fogtam fel? MIUTÁN VÉGE LETT.
Ez a legtipikusabb példája a félreismerésnek szerintem....
Amikor a barátok hátba szurkálnak,az egészen más ;) De talán erre még eleddig nem tudnék példát hozni...remélem ez így is marad :)
Egyébként: ez a 80. bejegyzésem! Juhhhúúúúú :D
Csőkutya
A fent felvetett kérdésre igen egyszerű a magyarázat,noha én is föltettem már...igaz,hogy csak egyszer...de megvan rá a válasz.
Általában ez a felvetés egy párkapcsolat végeszakadtával szokott előkerülni. És itt is a válasz: pont azért,mert együtt voltál vele! Mert ideális esetben egy ember hogy megy bele egy kapcsolatba? Se lát,se hall, rózsaszín felhő...és attól a fránya felhőtől igazán nehéz látni.Meg hát...eleinte mindegyik az előnyös oldalát mutatja...aztán mikor szakításra kerül a sor...jön a feketeleves.
Az én személyes tapasztalásom is...huhh...szakítás szép csendben...se veszekedés,se repülő tányérok,semmi csetepaté...Közel mindenemet összepakoltam,hogy ne kelljen visszamennem semmiért. Persze kimaradtak dolgok,mert valami használt...azokért később visszamentem,akkor még normális volt a hangvétel. Még mindig nem sikerült mindent visszaadni,így lista készült...aztán még úgyse. Akkor már igen morcos voltam...és igen bunkó választ kaptam...amitől meg robbantam. Na hát körülbelül az eset óta fül és farok behúzva,de olyannyira,hogy a köszönés is igazán megerőltető művelet lenne...ez hogy jön a témához? Én úgy gondoltam,hogy egy gerinccel rendelkező, talpraesett és viszonylag érett gondolkodású emberrel éltem együtt. HÁT NEM. És ezt mikor fogtam fel? MIUTÁN VÉGE LETT.
Ez a legtipikusabb példája a félreismerésnek szerintem....
Amikor a barátok hátba szurkálnak,az egészen más ;) De talán erre még eleddig nem tudnék példát hozni...remélem ez így is marad :)
Egyébként: ez a 80. bejegyzésem! Juhhhúúúúú :D
Csőkutya
2011. november 8., kedd
"Ahhoz,hogy megtaláld a helyed a világban,először rá kell jönnöd,hogy nem tudod,hogy hol vagy."
Helló
Az az igazság,hogy délután valamiért indokolatlanul megszállt a rosszkedv és a melankólia...és elkezdtem gondolkozni...mindenen.
És azt hiszem,most jutottam el az alfára...mert tényleg nem tudom hol vagyok. Semmilyen szempontból...legyen az iskola...magánélet...
Iskolánál...tudom,hogy mit akarok...hogy mivel akarok foglalkozni...de vannak olyan tárgyak...egyszerűen nem érdekelnek. És akkor igazán nehezemre esik bemenni órára...vagy leülni tanulni...erre tették föl ma a nagy kérdést: te biztos ezt akarod csinálni? Igazából talán emiatt is lettem rosszkedvű,és ez indította el a lavinát. Akarom én ezt csinálni? Én úgy gondolom: IGEN. Vannak nehéz tárgyak,amiknek látszólag semmi köze nincsen ahhoz,amit később csinálni szeretnék. De meg kell tanulni...csak ilyen magvas gondolatokkal néha bazi nehéz...el kell engednem a mechanikával kapcsolatos ellenérzéseimet,és igenis nekiülni tanulni.
Magánéletben? Hát ha visszanézünk,nem csoda,hogy nem tudom hol vagyok. :D És itt nem csak a "pasi-ügyekről" van szó. Azok is zűrösek...nagyon is...véglet-kapcsolatok...véglet-narancsok.
Párkapcsolati szempontból szerintem akkor érhet el valaki az alfára,hogyha már nincs szüksége senkire. Amikor már nem keres görcsösen párkapcsolatot. Amikor nem függ senkitől. Nem epekedik senki után...nem keresi az igazit,mintha muszáj lenne. Csak van...és kivár. Én nem oly rég jutottam erre a pontra. És jó volt. :) Mikor fesztelenül ismerkedsz,és nem mindenkiben a potenciális életed párját kutatod,vagy látod. Irtó jó érzés ám...de azért mindig ott van az a kis gondolat. Hogy azért csak jó lenne,ha lenne valaki...és akkor jön,de mégse. Ha így van,de már eljutottál az előbb leírt állapotba,de azért hiszed,hogy valami jól működhet,de mégse...kicsit elszomorodsz. De ebbe az állapotba,egy kis energia-ráfordítással (meg jó sok agyalással) vissza lehet térni. És akkor VAGY tovább :)
A magánélet másik fele...főleg a család. Na az a kemény dió...ha ott se leled a helyed amit kéne...nagyon könnyen megeshet. Na hát ebből a szempontból is alfára értem...szerintem ezen nincs mit magyarázni ;)
Csőkutya
Az az igazság,hogy délután valamiért indokolatlanul megszállt a rosszkedv és a melankólia...és elkezdtem gondolkozni...mindenen.
És azt hiszem,most jutottam el az alfára...mert tényleg nem tudom hol vagyok. Semmilyen szempontból...legyen az iskola...magánélet...
Iskolánál...tudom,hogy mit akarok...hogy mivel akarok foglalkozni...de vannak olyan tárgyak...egyszerűen nem érdekelnek. És akkor igazán nehezemre esik bemenni órára...vagy leülni tanulni...erre tették föl ma a nagy kérdést: te biztos ezt akarod csinálni? Igazából talán emiatt is lettem rosszkedvű,és ez indította el a lavinát. Akarom én ezt csinálni? Én úgy gondolom: IGEN. Vannak nehéz tárgyak,amiknek látszólag semmi köze nincsen ahhoz,amit később csinálni szeretnék. De meg kell tanulni...csak ilyen magvas gondolatokkal néha bazi nehéz...el kell engednem a mechanikával kapcsolatos ellenérzéseimet,és igenis nekiülni tanulni.
Magánéletben? Hát ha visszanézünk,nem csoda,hogy nem tudom hol vagyok. :D És itt nem csak a "pasi-ügyekről" van szó. Azok is zűrösek...nagyon is...véglet-kapcsolatok...véglet-narancsok.
Párkapcsolati szempontból szerintem akkor érhet el valaki az alfára,hogyha már nincs szüksége senkire. Amikor már nem keres görcsösen párkapcsolatot. Amikor nem függ senkitől. Nem epekedik senki után...nem keresi az igazit,mintha muszáj lenne. Csak van...és kivár. Én nem oly rég jutottam erre a pontra. És jó volt. :) Mikor fesztelenül ismerkedsz,és nem mindenkiben a potenciális életed párját kutatod,vagy látod. Irtó jó érzés ám...de azért mindig ott van az a kis gondolat. Hogy azért csak jó lenne,ha lenne valaki...és akkor jön,de mégse. Ha így van,de már eljutottál az előbb leírt állapotba,de azért hiszed,hogy valami jól működhet,de mégse...kicsit elszomorodsz. De ebbe az állapotba,egy kis energia-ráfordítással (meg jó sok agyalással) vissza lehet térni. És akkor VAGY tovább :)
A magánélet másik fele...főleg a család. Na az a kemény dió...ha ott se leled a helyed amit kéne...nagyon könnyen megeshet. Na hát ebből a szempontból is alfára értem...szerintem ezen nincs mit magyarázni ;)
Csőkutya
2011. november 7., hétfő
"A jövő elég kiszámíthatatlan, ha én is benne vagyok."/A Karib-tenger kalózai/
Helló
Ugyan nem vagyok bugris kalóz,mint Jack Sparrow. :) Csak egy ember a sok közül :) De sokaknak már eleddig...és egyvalakinek még biztosan megváltoztatom a jövőjét. És igen: velem is sokszor kiszámíthatatlan az élet. Bár mostanában már nem annyira...de ki tudja mikor jön vissza a régi-Szasza :)
Csak a jövő kiszámíthatatlanságáról: mert ugye ki tudja mi lesz holnap? Lehet,hogy jövő karácsonykor elpusztul a Föld lakosságának 3/4-e...vagy lehűlünk,vagy globálisan felmelegszünk...éljenek a katasztrófa-filmek :D
De nézzünk kicsit közelebbre: azt hiszem sikerült elérnem valamit...nem teljesen nekem,de bazi nagy részem van abban,hogy ez a dolog bekövetkezik. Kedves barátom,haverom,testvérem, rosszabbik felem, volt osztálytársam,jelenlegi oskola-társam :D Félreteszi az önrombolást,hogy megtisztulva érjen. Hinnétek? :D Gondolnátok,hogy a folyamatos szekálás,lecseszés és fejmosás eléri a célját? Mert úgy fest igen :D Ennek köszönhetően megszületett egy idea...de erről majd egy másik bejegyzésben...talán még ma.
Lényeg: talán sikerült egy "embert" jó útra pofozni? Akkor mégse gondolom olyan rosszul a dolgokat.
Szóval: aki úgy gondolja,hogy a jövője része leszek,az jól gondolja meg :) Nem vagyok egyszerű,sőőőt...néha hisztis,néha önfejű...néha csapongó,de remek gondolatokkal megáldott ember...néha szétszórt...de alapvetően szeretni való...Kivéve testvéremnek és jó barátomnak akivel mint tegnap megfogalmaztam neki is: Szimpátiánk gyökere a maró gyűlölet és az undor. xD
Ugyan nem vagyok bugris kalóz,mint Jack Sparrow. :) Csak egy ember a sok közül :) De sokaknak már eleddig...és egyvalakinek még biztosan megváltoztatom a jövőjét. És igen: velem is sokszor kiszámíthatatlan az élet. Bár mostanában már nem annyira...de ki tudja mikor jön vissza a régi-Szasza :)
Csak a jövő kiszámíthatatlanságáról: mert ugye ki tudja mi lesz holnap? Lehet,hogy jövő karácsonykor elpusztul a Föld lakosságának 3/4-e...vagy lehűlünk,vagy globálisan felmelegszünk...éljenek a katasztrófa-filmek :D
De nézzünk kicsit közelebbre: azt hiszem sikerült elérnem valamit...nem teljesen nekem,de bazi nagy részem van abban,hogy ez a dolog bekövetkezik. Kedves barátom,haverom,testvérem, rosszabbik felem, volt osztálytársam,jelenlegi oskola-társam :D Félreteszi az önrombolást,hogy megtisztulva érjen. Hinnétek? :D Gondolnátok,hogy a folyamatos szekálás,lecseszés és fejmosás eléri a célját? Mert úgy fest igen :D Ennek köszönhetően megszületett egy idea...de erről majd egy másik bejegyzésben...talán még ma.
Lényeg: talán sikerült egy "embert" jó útra pofozni? Akkor mégse gondolom olyan rosszul a dolgokat.
Szóval: aki úgy gondolja,hogy a jövője része leszek,az jól gondolja meg :) Nem vagyok egyszerű,sőőőt...néha hisztis,néha önfejű...néha csapongó,de remek gondolatokkal megáldott ember...néha szétszórt...de alapvetően szeretni való...Kivéve testvéremnek és jó barátomnak akivel mint tegnap megfogalmaztam neki is: Szimpátiánk gyökere a maró gyűlölet és az undor. xD
2011. november 6., vasárnap
Az,hogy néha sírunk,nem a gyengeség jele.Sőt!A bátrak azok,akik igazán és őszintén tudják hullatni a könnyeiket.Miért?Mert ők nem félnek semmitől,de néha jöhetnek pofonok,amiket az élet nekik bőkezűen osztogat.A bátrakban van érzés...szeretet,gyűlölet,szerelem,düh...megkapják a pofont...de bármilyen is volt a pofon,nem félnek attól,hogy felálljanak,szembenézzenek a hibáikkal,és folytassák azt,amibe belekezdtek...nevezzük ÉLETnek. És tudjátok mit?Nem sok könnycseppet bánok az elmúlt 22 évből...ettől legalább érezhettem mindig is,hogy ember vagyok!És sajnálom azokat a perceket,mikor ez az érzés elmaradt...néhány pillanatot SOHA nem lehet visszahozni...
Helló
Jól látjátok,hogy nincsen idézőjel. Ez a gondolat tegnap este fogalmazódott meg a fejemben. És hogy milyen gondolatok kapcsán? Hááát...
Igen,sírdogáltam az elmúlt napokban. Pénteken robbant a bomba...az egész munkanap úgy volt szar,ahogy volt,aztán este...igazából szembesültem valamivel,amire számítottam,csak éppen ezen a napon talált el...amikor már megvolt a rés a pajzson...rengeteg mindent szakított föl bennem a múlttal kapcsolatban.
Egyszer már beszélgettem ezzel egyik kedves nőrokonommal egy ominózus buli után,mikor hazaértem hajnalban,megkérdezte "mizu?" és én zokogni kezdtem. Nagyon sírtam és azt mondta nekem: "Sírjál nyugodtan...ne a fiú miatt...magad miatt! Mert csalódtál a srácban,ilyenkor szabad kicsit sajnálni magad és sírni...de nem a pasi miatt!" És én sírtam...magam miatt.
Ez most se volt másképp...egyetlen apró bökkenővel: magam miatt sírtam,viszont most magamban csalódtam. Felépítettem a magam kis falát,ami megvéd a csalódásoktól,és mindentől ami fájhat...nem sok ember tartózkodik a falon belül...aztán én fogtam...az elveimet,amiket felállítottam...nem leromboltam...a lényeg,hogy átmásztam a fal másik oldalára...pedig az eszem mást mondott. És talán neki volt igaza...talán nem...szokták volt mondani: az idő válaszol és megoldja. Amire kedves Antoine de Saint-Exupéry azt mondja: "Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit. Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!"
Na de ott a kérdés...milyen pillanatra gondolok,amit SOHA nem lehet visszahozni? 2 éve volt a dédim temetése. Ha előrébb olvastok...voltak megérzéseim a halálával kapcsolatban. A lényeg...lementünk a temetésre Zalaegerszegre. Állunk a temetőben,várjuk,hogy elkezdődjön a szertartás. Egyszer csak megjelenik pár ember...megláttam őket és elöntött az düh (érzés!). Ők a nagymamám húga és annak családja voltak...akik kb. a dédim halála előtt 2-3 évvel azt mondták: "soha többet nem akarunk hallani rólatok...még ha haláleset van,akkor se szóljatok,nem érdekel". Szóval megláttam őket és...mérges voltam egyszerűen. Elkezdődött a szertartás. Szorongatta a torkomat a sírás...de nem tudom miért...nem tudtam sírni...és ezt a pillanatot senki és semmi nem hozhatja vissza...:(
Azóta volt pár olyan esemény amikor hasonlóan száraz maradt a szemem...és inkább sírtam volna...mert amikor nem megy,akkor...akarva,akaratlanul is gépnek érzem magam...egy robotnak...
Csőkutya
Jól látjátok,hogy nincsen idézőjel. Ez a gondolat tegnap este fogalmazódott meg a fejemben. És hogy milyen gondolatok kapcsán? Hááát...
Igen,sírdogáltam az elmúlt napokban. Pénteken robbant a bomba...az egész munkanap úgy volt szar,ahogy volt,aztán este...igazából szembesültem valamivel,amire számítottam,csak éppen ezen a napon talált el...amikor már megvolt a rés a pajzson...rengeteg mindent szakított föl bennem a múlttal kapcsolatban.
Egyszer már beszélgettem ezzel egyik kedves nőrokonommal egy ominózus buli után,mikor hazaértem hajnalban,megkérdezte "mizu?" és én zokogni kezdtem. Nagyon sírtam és azt mondta nekem: "Sírjál nyugodtan...ne a fiú miatt...magad miatt! Mert csalódtál a srácban,ilyenkor szabad kicsit sajnálni magad és sírni...de nem a pasi miatt!" És én sírtam...magam miatt.
Ez most se volt másképp...egyetlen apró bökkenővel: magam miatt sírtam,viszont most magamban csalódtam. Felépítettem a magam kis falát,ami megvéd a csalódásoktól,és mindentől ami fájhat...nem sok ember tartózkodik a falon belül...aztán én fogtam...az elveimet,amiket felállítottam...nem leromboltam...a lényeg,hogy átmásztam a fal másik oldalára...pedig az eszem mást mondott. És talán neki volt igaza...talán nem...szokták volt mondani: az idő válaszol és megoldja. Amire kedves Antoine de Saint-Exupéry azt mondja: "Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit. Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!"
Na de ott a kérdés...milyen pillanatra gondolok,amit SOHA nem lehet visszahozni? 2 éve volt a dédim temetése. Ha előrébb olvastok...voltak megérzéseim a halálával kapcsolatban. A lényeg...lementünk a temetésre Zalaegerszegre. Állunk a temetőben,várjuk,hogy elkezdődjön a szertartás. Egyszer csak megjelenik pár ember...megláttam őket és elöntött az düh (érzés!). Ők a nagymamám húga és annak családja voltak...akik kb. a dédim halála előtt 2-3 évvel azt mondták: "soha többet nem akarunk hallani rólatok...még ha haláleset van,akkor se szóljatok,nem érdekel". Szóval megláttam őket és...mérges voltam egyszerűen. Elkezdődött a szertartás. Szorongatta a torkomat a sírás...de nem tudom miért...nem tudtam sírni...és ezt a pillanatot senki és semmi nem hozhatja vissza...:(
Azóta volt pár olyan esemény amikor hasonlóan száraz maradt a szemem...és inkább sírtam volna...mert amikor nem megy,akkor...akarva,akaratlanul is gépnek érzem magam...egy robotnak...
Csőkutya
2011. november 5., szombat
"Ha valaki elégedetlen az életével, a változtatás a mentális egészség jele."/Dr.House/
Helló
Ezt én is így gondolom. Aki fejben nem 100-as...az toporogni fog. Hogy mire gondolok?
Mindenkinek lehetnek gondjai. Bármilyen...családdal...kapcsolattal...iskolával...munkával....bármivel...bárki lehet bármilyen lelki gödörben. De mindenen lehet változtatni. Családdal,kapcsolattal...le lehet ülni megbeszélni a dolgokat,változtatni a hozzáálláson. Iskola? Leülsz tanulni. Munka? Felmondasz,kirúgatod magad,vagy máshogy állsz hozzá.
De ha valaki nem akar változtatni...egyrészt: miért nem változtat? Jó ez neki? Szenvedni? Ismét önpusztító barátomat tudom előrángatni a fejemből. HA mentálisan ép lenne,akkor változtatna...na itt a bibi. Valamiért élvezi,hogy neki rossz...vagy én nem tudom. De az tuti,hogy mentálisan nem egészséges...
Mindenki törekszik a boldogságra...de aki tudatosan nem...hát huhh...mit lehet az ilyennel kezdeni? Néha lehúzza az embert,és noha a barátom...nem akarom,hogy rossz legyen neki,de ha tök mindegy mit mondok,akkor...van értelme a szájtépésnek?
Jó persze...én sem vagyok hibátlan...az én fejemet is napi szinten letépik valamiért a barátaim...de...ha sokat időzöl ilyen körökben,akkor a te mentális egészséged is megromolhat...nagyon jó hozzáállás kell ahhoz,hogy az ilyenek ne húzzanak le...
És mindenkinek vannak gyenge pillanatai...de nekem nem szabad föladni...én hiszem,hogy mindig minden csak jobb lehet :) És csak ez a fontos :) hogy TUDD...és TEDD :) mert a változás jó :)
csőkutya
Ezt én is így gondolom. Aki fejben nem 100-as...az toporogni fog. Hogy mire gondolok?
Mindenkinek lehetnek gondjai. Bármilyen...családdal...kapcsolattal...iskolával...munkával....bármivel...bárki lehet bármilyen lelki gödörben. De mindenen lehet változtatni. Családdal,kapcsolattal...le lehet ülni megbeszélni a dolgokat,változtatni a hozzáálláson. Iskola? Leülsz tanulni. Munka? Felmondasz,kirúgatod magad,vagy máshogy állsz hozzá.
De ha valaki nem akar változtatni...egyrészt: miért nem változtat? Jó ez neki? Szenvedni? Ismét önpusztító barátomat tudom előrángatni a fejemből. HA mentálisan ép lenne,akkor változtatna...na itt a bibi. Valamiért élvezi,hogy neki rossz...vagy én nem tudom. De az tuti,hogy mentálisan nem egészséges...
Mindenki törekszik a boldogságra...de aki tudatosan nem...hát huhh...mit lehet az ilyennel kezdeni? Néha lehúzza az embert,és noha a barátom...nem akarom,hogy rossz legyen neki,de ha tök mindegy mit mondok,akkor...van értelme a szájtépésnek?
Jó persze...én sem vagyok hibátlan...az én fejemet is napi szinten letépik valamiért a barátaim...de...ha sokat időzöl ilyen körökben,akkor a te mentális egészséged is megromolhat...nagyon jó hozzáállás kell ahhoz,hogy az ilyenek ne húzzanak le...
És mindenkinek vannak gyenge pillanatai...de nekem nem szabad föladni...én hiszem,hogy mindig minden csak jobb lehet :) És csak ez a fontos :) hogy TUDD...és TEDD :) mert a változás jó :)
csőkutya
2011. október 31., hétfő
"Vannak esetek, mikor a nő, bármilyen törékeny, és gyönge is a férfihoz hasonlítva, egyszerre erősebb lesz nemcsak a férfinál, hanem a világon mindennél."/Nyikolaj Vasziljevics Gogol/
Halihó
Nőnek lenni jó...? Könnyű? Nehéz?
Hmmmmm...
Én személy szerint szeretek NŐ lenni. Pedig mondhatnám,hogy néha semmi okom nincs rá...de igazából még akkor is van. :)
Igazából...egy nő mindig tud meglepetést okozni. Kérdezném a tisztelt hímeket: hányszor fordult elő az,hogy szakítottatok a lánnyal,sírás-rívás,majdan 3 nap múlva a lány 1000 W-os mosollyal,virulva belép a kávézó ajtaján,esetleg egy mosollyal köszön,és leszarva titeket leül a barátnőjével csicseregni? Mintha mi se történt volna. Pedig mi játszódik le ilyenkor egy nő fejében...oké,javítok: mi játszódik le egy okos és rafinált nő fejében? Mert nem egy plázacicáról vagyis egy sekélyes valakiről beszélek,aki egy hétig jár egy PÁWA-fiúval...hanem egy olyan lányról aki NŐ.
Szóval mi van a fejünkben? Szerintem nem árulok el nagy titkot,hogy egy ilyen manőverhez óriási erőfeszítés és összpontosítás szükséges. Én igazából csak magamból tudok kiindulni. Nem kávéházi volt az eset...fesztivál...várjuk a koncertet barátnőmmel. Kicsattanó jó kedv, előző esti buli jól sikerült. Ex-fiúka barátja odajön beszélgetni...ex-fiúka kullog utána...mi nevetgélünk,beszélgetünk...ex-fiúka lehorgasztott fejjel ácsorog. A fent említett 1000 W-os mosolyom az arcomon. Továbbállnak,kezdődik a nagyon várt Ákos-koncert. Megy a koncert és fölcsendül egy dal: http://www.youtube.com/watch?v=t38S5g_BY3o
Szasza a tömeg rejtekében az ég felé nézve, tiszta szívből zokogott...ott szakadt el a cérna,és lett vége az összpontosításnak. Minden feszültség kiürült belőlem. A barátnőm rám nézett,megijedt,de nem akart átölelni...csak megfogta a kezemet,és ez az egy apró mozdulat rengeteget jelentett nekem.
Szóval...igen. A nők rettentő erősek,pláne,hogy abból a kapcsolatból a fesztivál előtt úgy léptem ki,hogy zokogva ültem egy lépcsőn minden cuccommal és összetörve...az elképzelt nyaram mozaikdarabkáit szedegetve...rá két hétre meg úgy beszéltem az ex-el,hogy ő nem mert a szemembe nézni,én pedig jól éreztem magam,és ki voltam virulva.
Persze az hogy jól éreztem magam,az kis költői túlzás,mert azért az a két hét nem volt elég a kiheveréshez...közelsem...de a nőknél a látszat sokat láttat...néha többet és jobbat mint a valóság ;)
Ezért tud a NŐ örök rejtély maradni egy férfi számára. :)
Úgy gondolom ez az egy példa szerény kis életemből elég lehet arra,hogy az idézetet alátámasszam,mert
most jöhetnék azzal,hogy miért erős még a nő...gyerekszülés,blabla....meg hogy egy anyának sokszor emberfeletti energiát feltételezhetünk, ha megnézzük mit csinál végig egy nap. De ilyesmikről nem kezdek el írni,mert a végén feministának leszek bélyegezve, és jönnek a hímsoviniszta disznók,hogy a földbe tiporjanak.
De azért egy megjegyzésem lenne. Mostohaanyám szájából hallottam, amint egy FÉRFIT idézett, nevezetesen egy szülész-nőgyógyász orvost: "Ha rajtunk múlna a szaporodás ezen része...az emberi faj már réges-rég kihalt volna."
Tisztelettel
Csőkutya
Nőnek lenni jó...? Könnyű? Nehéz?
Hmmmmm...
Én személy szerint szeretek NŐ lenni. Pedig mondhatnám,hogy néha semmi okom nincs rá...de igazából még akkor is van. :)
Igazából...egy nő mindig tud meglepetést okozni. Kérdezném a tisztelt hímeket: hányszor fordult elő az,hogy szakítottatok a lánnyal,sírás-rívás,majdan 3 nap múlva a lány 1000 W-os mosollyal,virulva belép a kávézó ajtaján,esetleg egy mosollyal köszön,és leszarva titeket leül a barátnőjével csicseregni? Mintha mi se történt volna. Pedig mi játszódik le ilyenkor egy nő fejében...oké,javítok: mi játszódik le egy okos és rafinált nő fejében? Mert nem egy plázacicáról vagyis egy sekélyes valakiről beszélek,aki egy hétig jár egy PÁWA-fiúval...hanem egy olyan lányról aki NŐ.
Szóval mi van a fejünkben? Szerintem nem árulok el nagy titkot,hogy egy ilyen manőverhez óriási erőfeszítés és összpontosítás szükséges. Én igazából csak magamból tudok kiindulni. Nem kávéházi volt az eset...fesztivál...várjuk a koncertet barátnőmmel. Kicsattanó jó kedv, előző esti buli jól sikerült. Ex-fiúka barátja odajön beszélgetni...ex-fiúka kullog utána...mi nevetgélünk,beszélgetünk...ex-fiúka lehorgasztott fejjel ácsorog. A fent említett 1000 W-os mosolyom az arcomon. Továbbállnak,kezdődik a nagyon várt Ákos-koncert. Megy a koncert és fölcsendül egy dal: http://www.youtube.com/watch?v=t38S5g_BY3o
Szasza a tömeg rejtekében az ég felé nézve, tiszta szívből zokogott...ott szakadt el a cérna,és lett vége az összpontosításnak. Minden feszültség kiürült belőlem. A barátnőm rám nézett,megijedt,de nem akart átölelni...csak megfogta a kezemet,és ez az egy apró mozdulat rengeteget jelentett nekem.
Szóval...igen. A nők rettentő erősek,pláne,hogy abból a kapcsolatból a fesztivál előtt úgy léptem ki,hogy zokogva ültem egy lépcsőn minden cuccommal és összetörve...az elképzelt nyaram mozaikdarabkáit szedegetve...rá két hétre meg úgy beszéltem az ex-el,hogy ő nem mert a szemembe nézni,én pedig jól éreztem magam,és ki voltam virulva.
Persze az hogy jól éreztem magam,az kis költői túlzás,mert azért az a két hét nem volt elég a kiheveréshez...közelsem...de a nőknél a látszat sokat láttat...néha többet és jobbat mint a valóság ;)
Ezért tud a NŐ örök rejtély maradni egy férfi számára. :)
Úgy gondolom ez az egy példa szerény kis életemből elég lehet arra,hogy az idézetet alátámasszam,mert
most jöhetnék azzal,hogy miért erős még a nő...gyerekszülés,blabla....meg hogy egy anyának sokszor emberfeletti energiát feltételezhetünk, ha megnézzük mit csinál végig egy nap. De ilyesmikről nem kezdek el írni,mert a végén feministának leszek bélyegezve, és jönnek a hímsoviniszta disznók,hogy a földbe tiporjanak.
De azért egy megjegyzésem lenne. Mostohaanyám szájából hallottam, amint egy FÉRFIT idézett, nevezetesen egy szülész-nőgyógyász orvost: "Ha rajtunk múlna a szaporodás ezen része...az emberi faj már réges-rég kihalt volna."
Tisztelettel
Csőkutya
2011. október 28., péntek
"- Azon tűnődöm, hogy vajon felnőnek-e a férfiak? Azt hiszem, kisfiúk maradnak. Maga nem tűnődik ezen?... - Én nem szoktam tűnődni ezen, én tudom. És ha rosszat tesznek, még jobban elvárják, hogy babusgassuk őket, persze csak átmenetileg."/Sherlock Holmes visszatér c. film/
Helló
Igen,ezt én is így gondolom. Legyen szó barátról,pasiról,szülőről,testvérről...hát igen.
A férfiak...miért képtelenek felnőni? Vagy miért csak 50 fölött teszik ezt meg? :D
Hülyeségeket csinálnak és ráfogják ezt mondjuk az alkoholra...vagy szeretethiányra,csak akkor is az alkoholt okolják.
Mostanában sok olyan hímet látok magam körül,akik azt vallják,hogy emocionálisan nullák...közbe nem. Állításuk szerint nem találják azt a nőt,aki igazán érdekelné őket...aki tényleg érdekes, aranyos, vicces vagy okos...és nem utolsó sorban csinos ;)
Magasak lennének az elvárásaik? Nem túlságosan...némelyik srác válasza a remek kérdésre, miszerint: "Nem kéne neked már valami pornbuddy?" Válasz: "De...és az se baj ha nő" :D
Persze, nyilván ez nem csak a szexről szól...de azért a pasiknál a nő nélkül eltöltött napok...hetek...hónapok...é...(ezt ki se mondom)...elég sokat nyomnak a latba. :)
Úgy gondolom,hogy a csajok elleni kifogások inkább a félelem miatt vannak. Igen, jól látjátok mit írtam. Hogy miért? Igenis a pasiknak is lehet szívük,bármilyen meglepő...és mint a tapasztalat és pár mélyenszántó beszélgetés is mutatja, némelyik hím igenis fél a csalódástól...attól,hogy valami nem úgy alakul és akkor az neki is kudarc...nekik is fájhat a szakítás,bármilyen hihetetlen. És igenis ők ettől félnek. Ezért falat húznak maguk köré...alkoholizálnak, gyógyszert szednek, néha a kettőt együtt...érzéketlen bunkónak állítják be magukat,aki megközelíthetetlen...vagy éppen egy szeretnivaló fazon,aki mindenkivel kedves...mindkettőre akadnak a csajok,mert az egyik elérhetetlen és ott van a kihívás,hogy "ő ilyen szemét,de majd én betöröm", a másiknál meg "óóó de aranyos...most rám nézett...rám kacsintott...áááá biztos akar tőlem valamit" és baaaaang...a csajok futnak mindkettő után. A mindkét pasi-féle csinál kétértelmű dolgot...az egyik csak célozgat vagy nagyon leszar ami miatt elkezd érdekelni...a másik alkoholbefolyás alatt tesz is félreérthető dolgokat...vagy esetleg enged a kísértésnek...vagy nem tud meggyőzően tiltakozni...és nem akar semmit,csak nem tesz ellene...amit a csaj félreért és rajongani kezd...
Mi a megoldás? Mert a srácoknak ez nem jó...egyik sráctípusnak sem...a két véglet,ami ellenállhatatlan a nők többségének...csak pont azoknak nem,akik a srácoknak kellenének...
Mindkét srác elkeseredett,mert csalódott és már nem szeretne...nehéz jellemek,szinte összeférhetetlenek, némelyek azt hiszik,hogy szerethetetlenek...
Szerintem ez hozzáállás kérdése...nem kell keresni...tudom, hogy életkori sajátosság,de bulizni nem azért kell elmenni,hogy csajozzon az ember...ha nem akar nőzni,akkor úgyis fürtökben lógnak majd rajta a csajok :D Ez Murphy :D
Mindkét típusnak tanácsolok, erkölcsi támaszt adok,vagy próbálok adni.
Ők a barátok :)
A többi férfi-típus felnövéséről most nem nyilatkoznék...ezek voltak most a friss behatások :)
Csőkutya
Igen,ezt én is így gondolom. Legyen szó barátról,pasiról,szülőről,testvérről...hát igen.
A férfiak...miért képtelenek felnőni? Vagy miért csak 50 fölött teszik ezt meg? :D
Hülyeségeket csinálnak és ráfogják ezt mondjuk az alkoholra...vagy szeretethiányra,csak akkor is az alkoholt okolják.
Mostanában sok olyan hímet látok magam körül,akik azt vallják,hogy emocionálisan nullák...közbe nem. Állításuk szerint nem találják azt a nőt,aki igazán érdekelné őket...aki tényleg érdekes, aranyos, vicces vagy okos...és nem utolsó sorban csinos ;)
Magasak lennének az elvárásaik? Nem túlságosan...némelyik srác válasza a remek kérdésre, miszerint: "Nem kéne neked már valami pornbuddy?" Válasz: "De...és az se baj ha nő" :D
Persze, nyilván ez nem csak a szexről szól...de azért a pasiknál a nő nélkül eltöltött napok...hetek...hónapok...é...(ezt ki se mondom)...elég sokat nyomnak a latba. :)
Úgy gondolom,hogy a csajok elleni kifogások inkább a félelem miatt vannak. Igen, jól látjátok mit írtam. Hogy miért? Igenis a pasiknak is lehet szívük,bármilyen meglepő...és mint a tapasztalat és pár mélyenszántó beszélgetés is mutatja, némelyik hím igenis fél a csalódástól...attól,hogy valami nem úgy alakul és akkor az neki is kudarc...nekik is fájhat a szakítás,bármilyen hihetetlen. És igenis ők ettől félnek. Ezért falat húznak maguk köré...alkoholizálnak, gyógyszert szednek, néha a kettőt együtt...érzéketlen bunkónak állítják be magukat,aki megközelíthetetlen...vagy éppen egy szeretnivaló fazon,aki mindenkivel kedves...mindkettőre akadnak a csajok,mert az egyik elérhetetlen és ott van a kihívás,hogy "ő ilyen szemét,de majd én betöröm", a másiknál meg "óóó de aranyos...most rám nézett...rám kacsintott...áááá biztos akar tőlem valamit" és baaaaang...a csajok futnak mindkettő után. A mindkét pasi-féle csinál kétértelmű dolgot...az egyik csak célozgat vagy nagyon leszar ami miatt elkezd érdekelni...a másik alkoholbefolyás alatt tesz is félreérthető dolgokat...vagy esetleg enged a kísértésnek...vagy nem tud meggyőzően tiltakozni...és nem akar semmit,csak nem tesz ellene...amit a csaj félreért és rajongani kezd...
Mi a megoldás? Mert a srácoknak ez nem jó...egyik sráctípusnak sem...a két véglet,ami ellenállhatatlan a nők többségének...csak pont azoknak nem,akik a srácoknak kellenének...
Mindkét srác elkeseredett,mert csalódott és már nem szeretne...nehéz jellemek,szinte összeférhetetlenek, némelyek azt hiszik,hogy szerethetetlenek...
Szerintem ez hozzáállás kérdése...nem kell keresni...tudom, hogy életkori sajátosság,de bulizni nem azért kell elmenni,hogy csajozzon az ember...ha nem akar nőzni,akkor úgyis fürtökben lógnak majd rajta a csajok :D Ez Murphy :D
Mindkét típusnak tanácsolok, erkölcsi támaszt adok,vagy próbálok adni.
Ők a barátok :)
A többi férfi-típus felnövéséről most nem nyilatkoznék...ezek voltak most a friss behatások :)
Csőkutya
2011. október 23., vasárnap
Egy Facebook bejegyzés
Aloha
Úgy gondoltam,hogy most a nagyérdemű Facebook-on közzétett bejegyzésemet ragadnám ki,és az alatta lefolytatott kérdezz-feleleket,mert igazán magasröptűen érveltem az igazam mellett és úgy,hogy a beszélgetőpartneremet is meggyőztem talán :) Köszönet neki,hogy megmozgatta az agyamat ;)
Úgy gondoltam,hogy most a nagyérdemű Facebook-on közzétett bejegyzésemet ragadnám ki,és az alatta lefolytatott kérdezz-feleleket,mert igazán magasröptűen érveltem az igazam mellett és úgy,hogy a beszélgetőpartneremet is meggyőztem talán :) Köszönet neki,hogy megmozgatta az agyamat ;)
- Szandra Mihály
2011. szeptember 16., péntek
"Egy ideje emésztem magam érted. Gondolom, nem tűnt fel. Sebaj, nekem nagyon is feltűnt. (...) Firtatni kezdte: ugyan miért nem eresztem a közelembe, miért menekülök előle? Hogyan is válaszolhattam volna? Mondjam, hogy beleszerettem a Holdba? A Napba? Nehogy azt hidd, hogy a nevedet suttogtam a párnámba elalvás előtt. Éppen csak ideges voltam és undok, nem akartam felfogni az okát."/Vavyan Fable/
Üdvözletem
Igen...talán rájött mindenki a cím alapján,hogy bajban lehetek. :) Mondjuk az emésztgetés az még nem teljes mértékű...de...van gondom.
Miért menekülök előle? Annyira,de annyira nem lenne helyénvaló...ha komolyan gondolkodnék rajta akkor is annyi minden szól ellene...
Mit mondjak? Beleszerettem a Napba vagy a Holdba? Én mindig csak azt mondom: beleszerettem a Szerelembe. :) De az csak egy tavaszi állapot :) Nincs is annál jobb. Amikor magába a fogalomba szeretsz bele...nem egy személybe. Így nem csalódhatsz :) Csak jól érzed magad, ragyogsz és szárnyalsz...a világon nincs jobb érzés. :) Felemel...isteni....
Párnába való névsuttogás...én sose :D Olyan pasi még a világon nem volt,akinek a nevét sírva-ríva a párnába suttognám vágyakozva. Ha már sírtam és emlegettem,akkor inkább kiabáltam és dühöngtem.
De ez az eset nem áll fenn.
Az hogy ideges vagyok és gyakran undok...na igen...és tényleg nem akarok fölfogni az okát...már ha ez az oka. De ez nem lehet...ki van csukva...én most nem is foglalkozok hímekkel...akkor ez hogy történhetett? Ki érti ezt? Hát én tuti nem.
Amikor tényleg nem hajszolod a szerelmet...nem is foglalkozol fiúkkal csak barátként...tényleg egy utat sem adsz az ördögnek. Tényleg az történik,hogyha egyáltalán nem foglalkozol párkapcsolatokkal,akkor azok fognak téged megtalálni? Mármint...ha tényleg nem érdekel az egész,és nem keresel görcsösen pasast...akkor jönni fog?
Bár esetembe túlzás lenne azt mondani,hogy jön...épp ez az,hogy nem tudom...igazából akarom én ezt tudni? Lehet hogy nem.
Ez olyan...ha látom hogy ott a fal aminek ha nekimegyek akkor fájni fog nagyon...akkor nem indulok el az úton...VAGY...elindulok,tolok egy satut a fal előtt mielőtt bajom lenne? És az öntudatommal és a méltóságommal kézenfogva megkerülöm a falam és boldogan továbbsétálok? Hmmmm...érdekes ámbátor jó gondolat...nagyképűség azt mondani,hogy: "Nem csoda,hisz az én fejemből pattant ki..." :P
Csőkutya
Igen...talán rájött mindenki a cím alapján,hogy bajban lehetek. :) Mondjuk az emésztgetés az még nem teljes mértékű...de...van gondom.
Miért menekülök előle? Annyira,de annyira nem lenne helyénvaló...ha komolyan gondolkodnék rajta akkor is annyi minden szól ellene...
Mit mondjak? Beleszerettem a Napba vagy a Holdba? Én mindig csak azt mondom: beleszerettem a Szerelembe. :) De az csak egy tavaszi állapot :) Nincs is annál jobb. Amikor magába a fogalomba szeretsz bele...nem egy személybe. Így nem csalódhatsz :) Csak jól érzed magad, ragyogsz és szárnyalsz...a világon nincs jobb érzés. :) Felemel...isteni....
Párnába való névsuttogás...én sose :D Olyan pasi még a világon nem volt,akinek a nevét sírva-ríva a párnába suttognám vágyakozva. Ha már sírtam és emlegettem,akkor inkább kiabáltam és dühöngtem.
De ez az eset nem áll fenn.
Az hogy ideges vagyok és gyakran undok...na igen...és tényleg nem akarok fölfogni az okát...már ha ez az oka. De ez nem lehet...ki van csukva...én most nem is foglalkozok hímekkel...akkor ez hogy történhetett? Ki érti ezt? Hát én tuti nem.
Amikor tényleg nem hajszolod a szerelmet...nem is foglalkozol fiúkkal csak barátként...tényleg egy utat sem adsz az ördögnek. Tényleg az történik,hogyha egyáltalán nem foglalkozol párkapcsolatokkal,akkor azok fognak téged megtalálni? Mármint...ha tényleg nem érdekel az egész,és nem keresel görcsösen pasast...akkor jönni fog?
Bár esetembe túlzás lenne azt mondani,hogy jön...épp ez az,hogy nem tudom...igazából akarom én ezt tudni? Lehet hogy nem.
Ez olyan...ha látom hogy ott a fal aminek ha nekimegyek akkor fájni fog nagyon...akkor nem indulok el az úton...VAGY...elindulok,tolok egy satut a fal előtt mielőtt bajom lenne? És az öntudatommal és a méltóságommal kézenfogva megkerülöm a falam és boldogan továbbsétálok? Hmmmm...érdekes ámbátor jó gondolat...nagyképűség azt mondani,hogy: "Nem csoda,hisz az én fejemből pattant ki..." :P
Csőkutya
2011. augusztus 29., hétfő
Hazaértem
Hát üdvözletem!
Igazán vidám hétvége ill hét áll mögöttem :) csupa régi és néhány új barát, sok-sok tennivaló,66 gólya :)
Az éjszakai bátorságpróba fantasztikszenzációsan sikerült, így beírtuk magunkat kedves magammal a gólyatábor történelmébe...ez rettentő büszkeséggel tölt el. :) Hiszen teremtettünk ÉN és persze JÓMAGAM valamit a semmiből...és különösebb pénzráfordításra sem volt szükség. Büszke vagyok és állatira elégedett. Szóval leginkább a jókedv és az öröm telíti a mindennapjaimat. :) Kivéve,hogy a sulis évnyitóra nem tudok elmenni,mert melózni kell...dehát a telefonszámlám ismeretében...inkább most dolgozgatok...aztán úgyis jönnek a srácok jövő szombaton...:)
Mára ennyi
Csőkutya
Igazán vidám hétvége ill hét áll mögöttem :) csupa régi és néhány új barát, sok-sok tennivaló,66 gólya :)
Az éjszakai bátorságpróba fantasztikszenzációsan sikerült, így beírtuk magunkat kedves magammal a gólyatábor történelmébe...ez rettentő büszkeséggel tölt el. :) Hiszen teremtettünk ÉN és persze JÓMAGAM valamit a semmiből...és különösebb pénzráfordításra sem volt szükség. Büszke vagyok és állatira elégedett. Szóval leginkább a jókedv és az öröm telíti a mindennapjaimat. :) Kivéve,hogy a sulis évnyitóra nem tudok elmenni,mert melózni kell...dehát a telefonszámlám ismeretében...inkább most dolgozgatok...aztán úgyis jönnek a srácok jövő szombaton...:)
Mára ennyi
Csőkutya
2011. augusztus 16., kedd
"Olyan nincs, hogy életkor. Az öregedéshez a naptárnak nem sok köze van."/Vavyan Fable/
Üdv
Tegnap csodálatos napom volt :) Jó elmondom: tegnap volt a szülinapom. :) El sem tudom mondani milyen jól éreztem magam. Apróság,mert ugye a Facebook megkönnyíti az emberek dolgát,de...mégis az,hogy ennyi ember vette a fáradtságot,hogy írjon nekem...csodás érzés. Egy ember nem köszöntött fel,akire igazán számítottam...nem számít.
De a tegnap nagyon jó volt. Egész nap tettem a semmit leginkább. Aztán délután találkoztam a csajokkal,hogy az egyik éttermi-láncolat lokális intézményében eltöltsünk közösen egy kis időt. Igazán jól sikerült, kis csajos csacsogás...és készítettek nekem (kimondom) BigMac-tortát :) csudijó nap volt :)
A gondolataim is elterelődtek mindenről ami említésre se méltó :)
És a lányokkal megbeszéltünk egy kis kezdeményezést,ami Noémi ötlete volt...jó lesz a szeptember...:)
Tegnap csodálatos napom volt :) Jó elmondom: tegnap volt a szülinapom. :) El sem tudom mondani milyen jól éreztem magam. Apróság,mert ugye a Facebook megkönnyíti az emberek dolgát,de...mégis az,hogy ennyi ember vette a fáradtságot,hogy írjon nekem...csodás érzés. Egy ember nem köszöntött fel,akire igazán számítottam...nem számít.
De a tegnap nagyon jó volt. Egész nap tettem a semmit leginkább. Aztán délután találkoztam a csajokkal,hogy az egyik éttermi-láncolat lokális intézményében eltöltsünk közösen egy kis időt. Igazán jól sikerült, kis csajos csacsogás...és készítettek nekem (kimondom) BigMac-tortát :) csudijó nap volt :)
A gondolataim is elterelődtek mindenről ami említésre se méltó :)
És a lányokkal megbeszéltünk egy kis kezdeményezést,ami Noémi ötlete volt...jó lesz a szeptember...:)
2011. augusztus 14., vasárnap
"A legnehezebbet kísérelte meg, amire ember vállalkozhat az életben. Tudja, mit csinált? Értelemmel akart közömbösíteni érzéseket." /Márai Sándor/
Üdvözletem!
Nagy sokára,de megint itt vagyok. Rengeteg dolog történt velem...kalandosan körbetekertem a Balatont...előtte elestem a robogóval és megint tiszta tipli lettem...nagyon izgi volt :D (meg hát...fájt is) :D
Azóta megint csalódtam...nem...nem pasi dolog. Családi egy kicsit...igazából nem számít...nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget,mert ha belegondolok akkor megint visszatér a depressziós időszak...amire nincs szükség.
De...családban is...ha minden megnyilvánulásom és reakcióm a történésekre érzelmi alapú lenne...akkor valószínűleg a szóban forgó családtaggal már talán soha többé nem beszélnék...illetve nem beszélne velem.
És egyébként tényleg nehéz értelemmel közömbösíteni érzelmeket...nem nehéz,hanem "gyakorlat" nélkül tulajdonképpen lehetetlen. Honnan tudom? Próbáltam...szám szerint kétszer. De a legjobb gyógyír az idő. Nem egy másik fickó...nem a munka...nem a tanulás...nem a sport...AZ IDŐ.
És az a baj,hogy én kétszer próbáltam...és mindkettő kudarcba fulladt tulajdonképpen...bár nem...az egyiken már mondhatni túl vagyok. :) Nem okoz gondot látni...vagy látni valaki mással...inkább érzek szánalmat mikor látom...és ez nagy haladás. Nem érzem veszteségnek...már egyáltalán nem. Látom azokat az undorító dolgokat,amiket addig nem láttam...mostmár látom és jobb ez így. :)
De a másik...még hajlamos görcsbe rándulni a gyomrom ha meglátok valamit,amiből azt gondolom,hogy ott lehet...nem jó értelemben rándul görcsbe...nem pillangók...ez is inkább undor. Vagy kellemetlenség. Soha többet nem akarom látni...SOHA. Nem azért, mert félek,hogy bármilyen érzelem feléledne...korántsem. De ekkorát még emberben nem csalódtam addig...azóta volt még egy hasonló csalódás,de...soha többet nem akarom átélni...és azóta nem hiszek...
Most tanulom az egyedüllétet és remekjól megy ez nekem :) Már nem érzem rosszul magam azért, mert nincs "párom"...sőt :D Most nagyon elterjedt idézet a kedvenc közösségi oldalunkon: "Az, hogy szingli vagy,nem azt jelenti,hogy nincs senkid...hanem hogy bárkit a tiéd lehet" :D Szerintem ezt így kell felfogni...nincsenek kötöttségeim...azt csinálok amit akarok...persze...tudom...jó dolog ha az embert szeretik (ha ugyan szeretik,mert némely férfi sok mindent képes előadni csak a szexért,mint azt már én is tapasztalhattam), DE NEM MINDEN ÁRON!!!
Ez a lecke mindenkinek: ne legyetek azért valakivel,hogy ne legyetek egyedül! A kapcsolatfüggőség nagyon veszélyes...ezt megtanultam én is. És ha olyan valakivel vagy,aki tényleg csak azért vagy,hogy ne legyél magányos...sokkal magányosabb leszel mellette,mint egyedül!
Ezzel búcsúzok
Csőkutya
Nagy sokára,de megint itt vagyok. Rengeteg dolog történt velem...kalandosan körbetekertem a Balatont...előtte elestem a robogóval és megint tiszta tipli lettem...nagyon izgi volt :D (meg hát...fájt is) :D
Azóta megint csalódtam...nem...nem pasi dolog. Családi egy kicsit...igazából nem számít...nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget,mert ha belegondolok akkor megint visszatér a depressziós időszak...amire nincs szükség.
De...családban is...ha minden megnyilvánulásom és reakcióm a történésekre érzelmi alapú lenne...akkor valószínűleg a szóban forgó családtaggal már talán soha többé nem beszélnék...illetve nem beszélne velem.
És egyébként tényleg nehéz értelemmel közömbösíteni érzelmeket...nem nehéz,hanem "gyakorlat" nélkül tulajdonképpen lehetetlen. Honnan tudom? Próbáltam...szám szerint kétszer. De a legjobb gyógyír az idő. Nem egy másik fickó...nem a munka...nem a tanulás...nem a sport...AZ IDŐ.
És az a baj,hogy én kétszer próbáltam...és mindkettő kudarcba fulladt tulajdonképpen...bár nem...az egyiken már mondhatni túl vagyok. :) Nem okoz gondot látni...vagy látni valaki mással...inkább érzek szánalmat mikor látom...és ez nagy haladás. Nem érzem veszteségnek...már egyáltalán nem. Látom azokat az undorító dolgokat,amiket addig nem láttam...mostmár látom és jobb ez így. :)
De a másik...még hajlamos görcsbe rándulni a gyomrom ha meglátok valamit,amiből azt gondolom,hogy ott lehet...nem jó értelemben rándul görcsbe...nem pillangók...ez is inkább undor. Vagy kellemetlenség. Soha többet nem akarom látni...SOHA. Nem azért, mert félek,hogy bármilyen érzelem feléledne...korántsem. De ekkorát még emberben nem csalódtam addig...azóta volt még egy hasonló csalódás,de...soha többet nem akarom átélni...és azóta nem hiszek...
Most tanulom az egyedüllétet és remekjól megy ez nekem :) Már nem érzem rosszul magam azért, mert nincs "párom"...sőt :D Most nagyon elterjedt idézet a kedvenc közösségi oldalunkon: "Az, hogy szingli vagy,nem azt jelenti,hogy nincs senkid...hanem hogy bárkit a tiéd lehet" :D Szerintem ezt így kell felfogni...nincsenek kötöttségeim...azt csinálok amit akarok...persze...tudom...jó dolog ha az embert szeretik (ha ugyan szeretik,mert némely férfi sok mindent képes előadni csak a szexért,mint azt már én is tapasztalhattam), DE NEM MINDEN ÁRON!!!
Ez a lecke mindenkinek: ne legyetek azért valakivel,hogy ne legyetek egyedül! A kapcsolatfüggőség nagyon veszélyes...ezt megtanultam én is. És ha olyan valakivel vagy,aki tényleg csak azért vagy,hogy ne legyél magányos...sokkal magányosabb leszel mellette,mint egyedül!
Ezzel búcsúzok
Csőkutya
2011. június 19., vasárnap
"Okkal mondtam, hogy boldogabb lennék egyedül. Nem azért, mert úgy gondoltam, egyedül boldogabb lehetnék. Azért, mert úgy gondoltam, ha szeretnék valakit, aztán szétmennénk, talán nem élném túl. Könnyebb egyedül lenni. Mert mi van, ha rájössz, hogy szükséged van a szeretetre, de nem kaphatod meg? Mi van, ha megszereted, és támaszkodsz rá? Mi van, ha erre alapozod az életed, és aztán minden szertefoszlik? Túlélhetsz ekkora fájdalmat?"
Üdv
Alapvetően 3 embertípust képzelek el: az egyik azt mondja,NEM, és tényleg így gondolja. Ők a pesszimisták avagy a gyáva csoport.
A másik típus azt mondja: IGEN, túl lehet élni és túl kell élni,és próbálkozni kell. Ők az optimisták avagy a bátor csoport.
A gyávák beburkolóznak...természetesen nincsenek fából...ha fiú akkor agglegény sorsot képzel el magának,és próbál úgy élni,mintha nem lenne vesztenivalója. Mit értek ezen? Csajozik,de semmi komoly csak egy kis phisical exercise,hogy a hormonok ne ugráljanak és a keze se szakadjon le. Ha lányzó...az már nehezebb...mert vagy nem fiúzik,hogy ne sérüljön...nem mer senkihez közel kerülni és tényleg bezárkózik. Vagy ha keményebb fajta...próbálja pasi-módra élvezni a szexet...tán nem kell magyaráznom. De bárki bármit mond: egyrészt nőnél nem erény a "sok kulcs nyitja a lakatot" felállás...másrészt aki hosszútávon nem sérül ebben,az bizony hazudik...ahhoz,hogy ebből ne legyen egy lánynak maradandó "lelki sebe" ahhoz már szinte lelki nyomoréknak kell lenni...vagy legalábbis lelketlennek. Valaki már eljutott erre a szintre...nem irigylem.
A bátor csoport...mindig próbálkozik,sose adja föl...viszont szerintem nem érez olyan mélyen mint a gyávák...épp ezért tudja újra és újra kezdeni az ismerkedés-megkedvelés-megszeretés-ragaszkodás-megszokás rítusát. Biztos fáj,pláne ha ez a folyamat tényleg lejátszódik...csak egyszerűen...ez az optimizmus arra enged következtetni, hogy könnyebben túllépnek egy kapcsolaton mint a másik csoport...
Felmerülhet a kérdés: és Szasza...te hova sorolnád magad?
Feltűnt,hogy 3 embertípust említek,de csak kettőt mutattam be? :D Talán van egy harmadik csoport is...
Most úgy érzem...tényleg jobb egyedül. Nem félek...nem rettegek attól,hogy mit csináltam rosszul, miért fog otthagyni, vajon megcsal-e...sokkal könnyebb valóban. Sok mindentől védem magam azzal,hogy nincs mellettem senki. Önző dolognak hangozhat, és gondolhatjátok,hogy egoista vagyok...de azáltal,hogy van valakid...még egy támadási felület...még valaki, akit ha bántanak, az fáj...
Ugyanakkor: az ember társaslény...persze,itt a családom...de mindenki tudja: ez teljesen más... Én szeretném hinni, hogy tényleg lesz majd valaki, aki mellett nem kell rettegnem...és mondjuk nem két hétig :S Persze tudom...sok mesét nézek, és nem jön a herceg fehér lovon (már csak azért sem,mert fehér ló NEM LÉTEZIK), és nem élünk boldogan, amíg meg nem halunk...max amíg meg nem hal,mert a nők átlagkora még mindig jóval több mint a férfiaknak...haha
Tisztába vagyok vele, hogy mi a helyzet, de szeretném hinni, hogy lehet valami jó...
Szeretném hinni, hogy megtalál majd...de csak szeretném hinni,és nem hiszem...hogy miért?
Talán eddig rossz emberekkel hozott össze a sors...egymásután többel is...és sajnos mindenhol,a kötődés és ragaszkodás létrejötte után jött a szakítás amikor is kirántják az ember lába alól a talajt...az elképzelést amelyre alapozott,és ami egy perc alatt szertefoszlott...és megtanultam,hogy SEMMI SEM AZ AMINEK LÁTSZIK.
Szóval nézzük csak a címet: én nem azt állítanám,hogy boldogabb vagyok egyedül. Egyre jobb a helyzet...mondjuk,hogy boldog vagyok egyedül,de nem azt,hogy boldogabb vagyok egyedül,mint párban lennék. Tényleg könnyebb egyedül lenni. Mert mi van ha rájövök,hogy szükségem van a szeretetre? Ezzel tisztába vagyok...ha "randizok" valakivel, vagy ne adj isten "járunk", akkor ez egy idő után szinte elkerülhetetlen...kivéve ha ki nem állhatod és csak jó időtöltésnek szánod...hát akkor lelketlen ribanc vagy,mert hosszútávon ilyet normális ember nem csinál...
Visszatérve: mi van ha megszereted? Támaszkodsz rá? Igen...ha komoly kapcsolatról van szó...egy idő után ez is kialakul.
Mi van ha erre alapozod az életed? Én azt hiszem megtanultam: ne tedd! Csak magadra alapozz és senki másra! Amikor már magadra se tudsz,akkor omlasz össze...megtörtént :S
Túlélhetsz ekkora fájdalmat?
Hisz én is élek...és még fogok is jó pár évig.
Komolyra fordítva a sorokat...Nincs harmadik csoport.
Gyáva vagyok, de...szeretném ha egyszer valaki okot adhatná rá,hogy bátor legyek :)
Az elmúlt hetekben volt valaki, aki miatt felcsillant a remény szikrája...de nyugalom: hamar el is halványodott...ez a múltbéli élmények alapján...egy ilyen játék...tán élet a neved?!
Alapvetően 3 embertípust képzelek el: az egyik azt mondja,NEM, és tényleg így gondolja. Ők a pesszimisták avagy a gyáva csoport.
A másik típus azt mondja: IGEN, túl lehet élni és túl kell élni,és próbálkozni kell. Ők az optimisták avagy a bátor csoport.
A gyávák beburkolóznak...természetesen nincsenek fából...ha fiú akkor agglegény sorsot képzel el magának,és próbál úgy élni,mintha nem lenne vesztenivalója. Mit értek ezen? Csajozik,de semmi komoly csak egy kis phisical exercise,hogy a hormonok ne ugráljanak és a keze se szakadjon le. Ha lányzó...az már nehezebb...mert vagy nem fiúzik,hogy ne sérüljön...nem mer senkihez közel kerülni és tényleg bezárkózik. Vagy ha keményebb fajta...próbálja pasi-módra élvezni a szexet...tán nem kell magyaráznom. De bárki bármit mond: egyrészt nőnél nem erény a "sok kulcs nyitja a lakatot" felállás...másrészt aki hosszútávon nem sérül ebben,az bizony hazudik...ahhoz,hogy ebből ne legyen egy lánynak maradandó "lelki sebe" ahhoz már szinte lelki nyomoréknak kell lenni...vagy legalábbis lelketlennek. Valaki már eljutott erre a szintre...nem irigylem.
A bátor csoport...mindig próbálkozik,sose adja föl...viszont szerintem nem érez olyan mélyen mint a gyávák...épp ezért tudja újra és újra kezdeni az ismerkedés-megkedvelés-megszeretés-ragaszkodás-megszokás rítusát. Biztos fáj,pláne ha ez a folyamat tényleg lejátszódik...csak egyszerűen...ez az optimizmus arra enged következtetni, hogy könnyebben túllépnek egy kapcsolaton mint a másik csoport...
Felmerülhet a kérdés: és Szasza...te hova sorolnád magad?
Feltűnt,hogy 3 embertípust említek,de csak kettőt mutattam be? :D Talán van egy harmadik csoport is...
Most úgy érzem...tényleg jobb egyedül. Nem félek...nem rettegek attól,hogy mit csináltam rosszul, miért fog otthagyni, vajon megcsal-e...sokkal könnyebb valóban. Sok mindentől védem magam azzal,hogy nincs mellettem senki. Önző dolognak hangozhat, és gondolhatjátok,hogy egoista vagyok...de azáltal,hogy van valakid...még egy támadási felület...még valaki, akit ha bántanak, az fáj...
Ugyanakkor: az ember társaslény...persze,itt a családom...de mindenki tudja: ez teljesen más... Én szeretném hinni, hogy tényleg lesz majd valaki, aki mellett nem kell rettegnem...és mondjuk nem két hétig :S Persze tudom...sok mesét nézek, és nem jön a herceg fehér lovon (már csak azért sem,mert fehér ló NEM LÉTEZIK), és nem élünk boldogan, amíg meg nem halunk...max amíg meg nem hal,mert a nők átlagkora még mindig jóval több mint a férfiaknak...haha
Tisztába vagyok vele, hogy mi a helyzet, de szeretném hinni, hogy lehet valami jó...
Szeretném hinni, hogy megtalál majd...de csak szeretném hinni,és nem hiszem...hogy miért?
Talán eddig rossz emberekkel hozott össze a sors...egymásután többel is...és sajnos mindenhol,a kötődés és ragaszkodás létrejötte után jött a szakítás amikor is kirántják az ember lába alól a talajt...az elképzelést amelyre alapozott,és ami egy perc alatt szertefoszlott...és megtanultam,hogy SEMMI SEM AZ AMINEK LÁTSZIK.
Szóval nézzük csak a címet: én nem azt állítanám,hogy boldogabb vagyok egyedül. Egyre jobb a helyzet...mondjuk,hogy boldog vagyok egyedül,de nem azt,hogy boldogabb vagyok egyedül,mint párban lennék. Tényleg könnyebb egyedül lenni. Mert mi van ha rájövök,hogy szükségem van a szeretetre? Ezzel tisztába vagyok...ha "randizok" valakivel, vagy ne adj isten "járunk", akkor ez egy idő után szinte elkerülhetetlen...kivéve ha ki nem állhatod és csak jó időtöltésnek szánod...hát akkor lelketlen ribanc vagy,mert hosszútávon ilyet normális ember nem csinál...
Visszatérve: mi van ha megszereted? Támaszkodsz rá? Igen...ha komoly kapcsolatról van szó...egy idő után ez is kialakul.
Mi van ha erre alapozod az életed? Én azt hiszem megtanultam: ne tedd! Csak magadra alapozz és senki másra! Amikor már magadra se tudsz,akkor omlasz össze...megtörtént :S
Túlélhetsz ekkora fájdalmat?
Hisz én is élek...és még fogok is jó pár évig.
Komolyra fordítva a sorokat...Nincs harmadik csoport.
Gyáva vagyok, de...szeretném ha egyszer valaki okot adhatná rá,hogy bátor legyek :)
Az elmúlt hetekben volt valaki, aki miatt felcsillant a remény szikrája...de nyugalom: hamar el is halványodott...ez a múltbéli élmények alapján...egy ilyen játék...tán élet a neved?!
2011. június 1., szerda
"A nagycsaládban élők az örökös hajszában nem veszik észre, hogy néha teljesen egyedül vannak. Ha nincs igazi szeretet - ami önmagam szeretetén alapul - minden közösség csak teher számunkra, fárasztó kötelesség."/Müller Péter/
Az a helyzet,hogy elfáradtam...biztos velem van a baj...összeférhetetlen vagyok...visszapofázok...vagy az a baj,hogy kiállok magamért, vagy az,hogy nem...vagy az, hogy hogyan állok ki magamért...bunkó vagyok...
De vajon ez tényleg így van?
Annyiszor elmélkedik az ember a lét elviselhetetlen könnyűségén...pedig mégsem olyan könnyű. Sőt...az élet elcseszett és bonyolult. Az ember megszületik...felnő...iskolákba jár, jobb esetbe el is végzi azokat. Közbe szerelmes lesz,csalódik...megint szerelmes lesz megint csalódik. Elkezd dolgozni, sikeres lesz...vagy nem. Szerelmes lesz, ideális esetben együtt él valakivel, családot alapít...csalja a feleségét,csalja a férjét...elválnak, dobálóznak a gyerekkel, ha van...ha nincs akkor a kutyán,macskán vitatkoznak. Nyugdíj...lassú halál. Az eleje meg a vége mindig ugyanaz, maximum a töltelék változik...kinek jobb,kinek rosszabb...
De az ember magányos...úgy igazán senki sem érti meg...mondják, bólogatnak...de minden ember más...így a problémák is mások...persze nagy vonalakban hasonlítanak,de az apróságok...a részletek...amik igenis állati fontosak. Sose fog két ember ugyanarról beszélni. SOHA!
Te mondasz valamit,érted valahogy...a másik hallja,értelmezi,megsértődik...pedig te semmi bántót nem szántál beleszőni a mondandódba...Mindig a sértődés...mondasz valamit...bunkó vagy,visszatámadsz...ha kiállsz magadért: miért támadsz mindig vissza? miért nem tudsz belenyugodni,hogy nincs igazad és bunkó vagy? Ha kiállsz magadért,akkor hogy állsz ki magadért és miért úgy? Én általában tükörmód reagálok...ahogy hozzám szólnak,úgy válaszolok...csakhát ez nem felel meg a normáknak...
Ha nem állsz ki magadért: miért nem mondasz valamit? csak állsz és hallgatsz...mindjárt berohansz a szobádba mint egy kisgyerek...
Akkor most mi a jó? Nagyjából a válasz: SEMMI SE JÓ.
Nekem nagy családom van...konkrétan kettő. De néha tényleg el tudok veszni...az egyikben jobban,a másikban kevésbe vagy egyáltalán nem.
A kedves pszichológus tanácsa szerint most próbálom megszeretni önmagam. Semmi pasi,semmi más...csak önmagam megsimerése,megszeretése...unom már,hogy semmi érzelem szeretnék megint visszakerülni az életbe! De nem találom az embert aki elveszett bennem...
De vajon ez tényleg így van?
Annyiszor elmélkedik az ember a lét elviselhetetlen könnyűségén...pedig mégsem olyan könnyű. Sőt...az élet elcseszett és bonyolult. Az ember megszületik...felnő...iskolákba jár, jobb esetbe el is végzi azokat. Közbe szerelmes lesz,csalódik...megint szerelmes lesz megint csalódik. Elkezd dolgozni, sikeres lesz...vagy nem. Szerelmes lesz, ideális esetben együtt él valakivel, családot alapít...csalja a feleségét,csalja a férjét...elválnak, dobálóznak a gyerekkel, ha van...ha nincs akkor a kutyán,macskán vitatkoznak. Nyugdíj...lassú halál. Az eleje meg a vége mindig ugyanaz, maximum a töltelék változik...kinek jobb,kinek rosszabb...
De az ember magányos...úgy igazán senki sem érti meg...mondják, bólogatnak...de minden ember más...így a problémák is mások...persze nagy vonalakban hasonlítanak,de az apróságok...a részletek...amik igenis állati fontosak. Sose fog két ember ugyanarról beszélni. SOHA!
Te mondasz valamit,érted valahogy...a másik hallja,értelmezi,megsértődik...pedig te semmi bántót nem szántál beleszőni a mondandódba...Mindig a sértődés...mondasz valamit...bunkó vagy,visszatámadsz...ha kiállsz magadért: miért támadsz mindig vissza? miért nem tudsz belenyugodni,hogy nincs igazad és bunkó vagy? Ha kiállsz magadért,akkor hogy állsz ki magadért és miért úgy? Én általában tükörmód reagálok...ahogy hozzám szólnak,úgy válaszolok...csakhát ez nem felel meg a normáknak...
Ha nem állsz ki magadért: miért nem mondasz valamit? csak állsz és hallgatsz...mindjárt berohansz a szobádba mint egy kisgyerek...
Akkor most mi a jó? Nagyjából a válasz: SEMMI SE JÓ.
Nekem nagy családom van...konkrétan kettő. De néha tényleg el tudok veszni...az egyikben jobban,a másikban kevésbe vagy egyáltalán nem.
A kedves pszichológus tanácsa szerint most próbálom megszeretni önmagam. Semmi pasi,semmi más...csak önmagam megsimerése,megszeretése...unom már,hogy semmi érzelem szeretnék megint visszakerülni az életbe! De nem találom az embert aki elveszett bennem...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
