A sztahanovista ééééééééééés,mert ez nem katasztrófa csak karácsooony,cseng a csengő csingi-ling a faágoon... :D

Ahoj

Élek...akut internettelenség...én már nem szólok. Elvagyok nélküle is,amikor meg van akkor meg használom...mondjuk csak ebben a napszakban van...de mindegy.

Jött a Jézuskaaa :D Egy kis kommunikációs probléma miatt, kettő síkabátom lesz. Király mind a kettő. Egyiket az egyik felmenőmtől,másikat a másiktól kaptam. Nem gond. Nőni már nem nagyon fogok,és háát...nőből vagyok- basszus tényleg -, tehát ha 25 lenne akkor annyit hordanék el :D

"Karácsony a szeretet ünnepe" Éljenek a klisék és közhelyek! :D Érzésem szerint most nem volt olyannyira érzelmes egyik családomnál sem. Szerintem mindenki kicsit feszült volt... vagy nem kicsit. De lehet,hogy csak én látom így. Én se voltam az a nagy boldogság-gombóc... nem sugároztam a "Christmas feeling"-et...dolgoztam (dolgozok),fáradt voltam (vagyok)...meg hát az sem segít,hogy plázában dolgozom,és az évnek ezen szakában ellepik a plázát a vásárolgatós,idegeskedős,finnyás sznob bunkók,vagy...na nem részletezném. És persze az összes karácsonyi dalt unom már,mert ha véletlenül nem olyan dal szólt a plázában,akkor valaki bent a boltban tuti berakott valami "karácsonyi-ú-de-jó-zenét"...

Szóval igen,még mindig dolgozom. Talán az anyagi dolgaim helyre rázódnak. Persze meghalok kb,de legalább lesz miből venni urnát :D de most komolyan...olyan sokba kerülnek ezek a dolgok...hamvasztás,urna,szórás...jóóóólvanna :D tudom,hogy nem vagyok vicces. Szóval dolgozom és vagyok. És vagyok,és vagyok. Holnap (ma) szabadnap. Föl se kelek. Nem kell semmit csinálnom. Maximum kijavítok 1-2 dolgot a tervemen. Az nem nagy meló...nem erőltetem szét magam,csak húzok pár vonalat... és mesét hallgatok közbe :)

Na puszapá...

P.S.: I love you...jujj de elcsépelt :D szóval majd csinálok képeket hamarosan az új kabátokról. Egyik jobban áll mint a másik...ez meg szerényen hangzott :D na tényleg túlpörgöm magam,szóval tényleg helló :D

És megint hétfő :)

Üdvözlet

Immáron 7 szünet nélküli munkanap után írok...hát húú...szóval idegeim cafatokban. Drágák vagyunk,de azért annyi ember volt hétvégén,hogy kb kesztyűt is csak 2-3 óránként tudtam cserélni...:S A forgalom szombaton 650e körüli volt...vasárnap "csak" 620e körül...szóval durva :S

Karácsonyi ajándékok nagy része már megvan,csomagolgatok meg minden. De még dolgozom...24-én is. és Addig természetesen minden nap...dec.23. - az üzletek éjfélig vannak nyitva,tehát drága munkahelyem is. És én viszem a zárást...szóval 1-ig dolgozom. És másnap reggel 9-re megyek dolgozni...de szééép :D de legalább dől a lé. És most kaptam egy e-mailt is...előremozdulni látszik az ügyem. Tiszta izgalom :)

Jóéjt

Megint hétfő

Szép estét

Elég tré hétvége van a hátam mögött...light idegösszeomlás. Ma geotech "javító"...bukta, but I don't care. Közmű műszaki rajzomat majd elég vizsgára vinni,vízépítésből megajánlott jegy. Volt ma jó hír is. És az,hogy legközelebb a suli küszöbét csak januárban lépem át...és akkor is csak 2 vizsgám lesz talán. :) Mostmár "csak" dolgozni kell,meg karácsonyra bevásárolni. Tiszta jó...meg a regenerálódásra koncentrálni,hogy ne úgy nézzek ki mint akit megrágott a kutya aztán kiköpött. Szóval...már úgy várom a a sítábort...új emberek meg pár ismerős,snowboard és "buli" persze csak pihenősen,mert hiszen az lesz Szasza nyaralása :)

Ma a karácsonyi vásárlás tetemes részét letudtam. A zsebem kevésbé fog fájni,ha tényleg látom, hogy tetszenek az ajándékok.

Ezzel a vásárlással együtt ismét biztos lettem egy újabb mániámban. Eddig ugye zoknik és lábtyűk...sapik,harisnyák és most...SÁLAK :D Pár rokon kap majd sálat a Jézuskától...és alig bírtam megállni,hogy ne kapjak én is egyet...Azt hiszem a kép beszédes :D

Oké...megígérem,hogy csak a nyakamba fogom hordani :D de így sem áll rosszul :D

Lényeg a lényeg...délután óta simulnak a ráncaim. Holnap végre eljutok hónapok óta először a barátnőmhöz. Sok mindent kell neki mesélnem...Lesz 1-2 fájó témánk azt hiszem...ebből látszik,hogy rég beszéltünk. Persze telefonon sokmindent megtárgyaltunk,de az nem ugyanaz...

Írok még majd.

Jóéjt

Végre péntek

Ahoj

Túl vagyunk a héten...márcsak a hétfőt kell kibírni és jöhet a 48 órás munkahét. :D

A hét sikereiről...hát csak két sikerről tudok beszámolni...sikerült elérnem,hogy a remek Neptunban végre jegyezve legyen,hogy van nekem Angol II. nevezetű tárgyam,hamár egész évben bejártam,és megírtam a zh-kat,és megtartottam a prezentációmat...szóval egy nullkredites tárgy megvan :D és megvan a Geodézia,ami üt mindent :D A geodézia...aminek a javítója megint reggel 6-kor volt esedékes...sebaj :D meglett és ez a lényeg. Egy elég szigorú tanár tanítja a tárgyat és javítja a zh-kat. De emberileg nagyon helyén van...és én kedvelem tanárként is,és ezt nem csak azért mondom,mert meglett a tárgyam. Nem volt nála egyszerű,és most némelyik idióta nekiállt petíciót írni,hogy korai a zh írási időpont,és vizsgálják felül,hogy miért lett az első zh pótnak az eredménye 150-ből 120 bukás. Szerintem ez röhej. Hogy lehet,hogy én aki nem vagyok egy nagy Zseni,meg tudtam tanulni,föl bírtam kelni,meg bírtam írni és jól tudtam teljesíteni a zárthelyin? Én azt mondom: büszke vagyok ennél a tanárnál a kettesemre,mert szigorú valóban...de ha egy mérési pont koordinátáit rosszul adod meg,akkor lehet,hogy dől a ház...vagy valami hasonló vidám. Szóval,ha nála megvan,akkor lehet,hogy tudsz is valamit. Megmondta,hogy nem sok embernek van meg a geodézia I. elsőre. Büszke vagyok,hogy én azon kevesek közé tartozom. Ezért üt mindent ez a dolog :)

Elolvastam a könyvemet. Nagyon jó volt :) Tényleg kikapcsolt. Most nekiesek a negyedik kötetnek in english. Meglátjuk mire megyek vele.

Lelkiállapot: középszar. Fáradt vagyok és most beteg is,szóval ezzel együtt jön a lehangoltság ami mostanában permanensen ismétlődik nálam betegségtől,oltástól függetlenül. Megint álmodtam...vele is. Nagyon furcsa volt...de nem zaklatott fel már annyira,mint mikor napi rendszerességgel történtek ezek a dolgok. De azért tényleg fura volt. Persze...nem hallom mások gondolatait,nem vagyok képes telepátiára (azt hiszem), bár néha tényleg tud ijesztő lenni,mikor eltalálok dolgokat. És ezt most nem a vámpíros mese miatt írom amiket olvasok,csak egyszerűen voltak már félelmetes megérzéseim,azt hiszem 1-2 meg is lett örökítve korábban. Lényeg,hogy remélem ezek az álmok...nem előzmények,vagy...közvetítések...mert akkor...szóval...furák na...

Végre péntek van :) holnap kelés,rajzolás,tanulás,meló...melóban hallgathatom majd,hogy mekkora gyökér vagyok,hogy nem mentem ma bulizni...annyira lett volna kedvem,hogy leszartam volna,hogy fáradt vagyok,és elmentem volna. De olyan szarul lettem,hogy a fekvésen és orrfújáson kívül más már szóba se jöhetett...:'(

Már csak pár nap,és jöhet pár "gondtalan" hét :)

Egy idézet,ami nem fér ki címnek...egy fáradt "lélek",aki már ezt a hetet se bírja ki...

Szép jó estét

Tudom,furán korán írok, de tekitve,hogy holnap közel 4 órával kelek előbb a Napnál...ezért korábban is fekszem. :) Bizony...reggel 6-re megyek megint pót zh-t írni. Vagy sikerül,vagy nem. Számítani számít,mert rosszul fogom érezni magam ha még 1 tárgyat elbukok...de nem számít valahol mégse,és ez a baj.

Ma itthon voltam egész nap,hogy rajzolgassak és tanulgassak,meg utolérjem magam. Hát az egyik rajzzal haladtam. A másikra senki nem bírt semmi használhatót mondani,úgyhogy hagytam a francba...majd holnap bemegyek Anyuhoz,hátha tud segíteni ebben is.

Besokalltam,kész vagyok. Amikor föladtam a rajzot,akkor gondoltam leheverek elolvasni a vízépítést. Ez volt 5 órakor. Olvasgattam,de inkább elaludtam rajta...fél9-kor sikerült fölkelnem. A szervezetem már föllázadt. Ha ülve olvasom ugyanazt,akkor meg elkezd irgalmatlanul fájni a fejem...és addig kínoz,míg le nem fekszem kicsit...és ez nem kamu...engem is állatira idegesít,és megőrülök tőle...régen sose voltam fejfájós sem...:(

Az idézet,ami túl hosszú címnek:

"Hetek óta megtorpanok,ha szerelmespárokat látok az utcán, és csak bámulom a végtelennek tetszó csókjaikat,szenvedélyes veszekedéseiket, nézem a láthatatlan lasszót, annak hurkát a nyakukon, idegeiken. Nézem őket, és bölcs mosollyal elhallgatom a vérembe szivárgó fájdalmat." /Vavyan Fable/

Azt hiszem ebben a témában rég nyavalyogtam már. Most sem óhajtok túlzásokba esni.

Szörnyű érzés az,hogy rád mosolyog egy igazán helyes srác,és neked nem az az első gondolatod,hogy "úúú milyen cuki,milyen jó lenne vele randizni,biztos állati jófej is...". Szóval ezek helyett a nyálas és közhelyes gondolatok helyett inkább ezek jönnek: "mosolyog...biztos tudja,hogy ettől minden csaj kiesik a bugyijából...ha lenne köztünk valami,vajon hány helyen tudna belém rúgni?" Szörnyű...és az is,hogy beskatulyázom őket...mondjuk az ilyen előítéletek 3/4-e bejön,de akkor is...esélyt se hagyok,hogy bizonyítsák az ellenkezőjét.

Elmúlt hónapomat ez az idézet jellemzi leginkább:

"Nem az az igazi kín, amikor könnyektől el vagy ázva, hanem mikor belül sírsz és mégis mosolyogsz." /Chester Bennington/

Na miért szeretem a Linkin Parkot? Na miért??? :)

Jóéjt

Vegetálás,dolgozás,tanulás,rajzolás...besokallás

Szép estét

Igen tovább vegetálok...rossz közérzetemet és lehangoltságomat próbálom az oltásra fogni - amitől még mindig fáj a karom. Dolgozás...áll a bál. Az egyetlen menedékem, "szórakozásom" a munka volt. Barátokkal dolgozni,hülyülni...ez volt a kikapcsolódás és minden különösebb erőlködés nélkül reflexszerűen tudtam csinálni. És tudom is,de a helyzet egyre feszültebb a konfliktusok és a nemtörődömség miatt. Engem is zavar...azért lesz az amúgy is fényességes kedvem még rosszabb.

Tanulás,rajzolás - nagyon kéne,utolsó hét,utolsó határidők. De egyszerűen...nem bírom. Tavaly január óta nyomatom és most fáradtam el. Ja igaz volt egy kis szünetem...akkor heti 6 napot dolgoztam,szóval tényleg eléggé pihentető nyaram volt. Üdvözlet nekem a való világban!
De nem tudom rávenni magam a tanulásra. Nem csak a könyv miatt. Bár a könyv legalább kikapcsol...elvisz abba a világba ahol úgy érzem szeretnek...elvonja a gondolataimat az elmúlt eseményekről amik még mindig "kísértenek"...bár a rettenet álmok most egyenlőre megszűntek (lekopogtam) szóval egyszerűbb a dolog egy fokkal. De valóban a könyv kikapcsol,elvarázsol. De nem azért nem tanulok mert olvasok. Leülök és rájövök hogy...nem megy...kell egy kicsit az,hogy ne azt csináljam mindig amit "kell" hanem azt amihez kedvem van...ha egész nap feküdni van kedvem akkor azt. Ha kézenállásban lépcsőzni itthon akkor azt. Mindegy...csak szabad legyek,ne ez a droid aki fölkel mert KELL,csinálja mert KELL!

Azt hiszem a besokallást nem kell ezekután magyaráznom. Csak úgy itthagynék mindent a fenébe. Semmit nem csinálnék...bemennék dolgozni és pont...

Tudom a gondolataim nem éppen világkielégítőek...mert nem szabad föladni,be kell fejezni a sulit... Be akarom fejezni,be is fogom fejezni. De most nem vagyok képes többre... Ennyi telik tőlem. Se fizikailag,se érzelmileg,sem sehogyan...minden energiámat fölemésztették. A fizikait az iskola és a munka. Az érzelmit...valami olyasmi ami...szóval...kiégtem. Elvesztettem a hitemet...a hitet magamban,hogy igenis,ha egy kis erőt veszek magamon akkor sikerülhet bármi...nem hiszek abban sem hogy eljön a szőke herceg fehér lovon (nem létezik fehér ló)...nem hiszem,hogy bármi jó történhetne mostanában velem. De én igyekszem...megpróbálok kilépni a szellemlétből is...hogy észrevegyék,hogy egyáltalán itt vagyok...

"Momentán valami moszattal, vagy egysejtűvel cserélnék legszívesebben. Valamivel, ami a létezés gyönyörétől eltelve, gondolattalanul vegetál."/V.F./

Szépjóestét

Ahogy szépen lassan közeledik a félév vége,kezdenek sűrűsödni a teendők...hosszabbodnak a "tanulással" töltött órák,rövidülnek az alvásidők...csak nem tudom hova tudnám az alvásidőt rövidíteni,amikor így se nagyon alszom napi 4-5 óránál többet...

Azt hiszem kezdek besokallni...sokat kéne tanulni,mert év közben nem is nagyon törtem össze magam,de nem is lett volna rá különösen sok időm :S Nem volt 5 perc megállás ebben a félévben. Fáradt vagyok,el se tudom mondani mennyire. Nem csak fizikálisan...az még nem is annyira zavarna. De nyár óta annyi minden történt velem...jó és rossz,bonyolult és egyszerű...és belefáradtam. Nem is tudom mennyi idő kéne ahhoz,hogy rendesen kipihenjem magam...ha 1 hónapig nem lenne más dolgom,mint fölkelek eszek és azt csinálok amihez kedvem van...az se lenne jó...mert 1 hónapig kb semmit tenni...beleőrülnék ha nem mehetnék dolgozni,vagy nem csinálhatnék valami hasznosat...mondjuk ez az eszeveszett tanulás és rajzolás nem hiányozna... de a munka az biztos...

Tegnap kaptam H1N1 oltást...nem látom különösebben szükségét,vagy hasznát...ha véd akkor védjen,ha nem akkor meg majd kicsit lázas leszek és köhögök...na bumm. Rábeszéltek,azt hiszem semmibe sem került. Cserébe még mindig zsibbad a karom,és ha valaki hozzáér akkor sikítani tudnék...de azt hiszem a BKV bármelyik viszonylatáról levágtak volna ha ezt megteszem :D és dolgoztam is vele...mondjuk egész nap nyomott voltam,rosszkedvű meg lehangolt...de ezt nem hiszem,hogy feltétlenül az oltás számlájára kéne írni...

Tényleg olyan egyszerű lenne csak egy moszatnak lenni...csak fotoszintetizálnék amíg le nem megy a nap...amikor meg lement akkor nem fotoszintetizálnék...akkor aludnék...télen milyen sokat :)

De mivel nem vagyok moszat,ezért még talán ma kicsit rajzolgatok...vagy ha nem akkor kikapcsolódásképpen olvasok egy kis Napfogyatkozást...;) abban még vannak szépen leírt,ámbátor nem feltétlenül valós érzelmek,melyeket egy hímnemű egyed táplál egy nőnemű egyed iránt...mármint a könyvben. Mert a valóságban a hímek nem tudnak ilyeneket érezni...vagy nem tudnak érezni. Vagy tudnak,csak nem tudják kimutatni...na jó: maradjunk abban,hogy nem tudnak. Azt hiszem eddig még nem sikerült az ellenkezőjét tapasztalnom,szóval nem tudnak ;)

Szebb Éjszakát ;)

Sweet Dreams helyett Strange Dreams

Csákó mindenkinek

Nem..."sün" alatt nem a rend éber őreire gondolok. Hanem egy SÜNre...egy sündisznóra. A történet a következő: álombavergődtem magam. Majdan egyszercsak megfordultam...na nem úgy ahogy minden rendes ember szokott. Nekem megszokásom,hogy ahelyett,hogy csak lenyúlnék és kikapcsolnám a telefon ébresztőjét,ahelyett teszek egy teljes fordulatot és úgy nyújtózkodom a telefonért. Na fordultam egy ilyet,és megláttam az ágyám szélén egy tüskekupacot...szóval az ágyam szélén egy sün volt. Vagyis azt hittem...arra "ébredtem" fel,hogy térdelek az ágyam közepén,ég a villany és tapogatom az ágyamat,hogy hova lett a sün. És ránéztem az órára és valahogy eljutott a tudatomig,hogy még csak fél 3 van,aludhatok tovább. Nem voltam benne biztos,hogy ez megtörtént...de kicsit tényleg magamhoz tértem amikor az órára néztem...de hogy hogy kapcsoltam föl a villanyt meg ilyenek...hát fogalmam sincs. Remélem nem leszek alvajáró mint régen...és azt is hogy nem csikorgatom a fogamat éjszaka mint ahogy azt egyik felmenőm megjegyezte...eddig még nem volta panasz :D

Visszatérve a sünre...megnéztem az álmoskönyvben a sün jelentését. Két szavas magyarázat volt mindenhol: titkos ellenség. Hát remek...semmi más nem kell nekem,csak egy titkos utáló...

Ami a vicc...van itt nekem egy könyvem aminek "1001 álom" a címe. Elég fura beosztása van,de végül felcsaptam az "Állatok" című fejezetnél. Minden elképzelhető állat benne van. Vagyis nem mind de elég sokféle, de ilyenek mint garnélarák,vörösbegy,varangyok. De a sün nincs benne...ennyire jelentéktelen lenne. Akkor megnéztem a "Vadállatok" címszó alatt. A vadállatok a lelkünk,az ösztönös vadállati énünk kivetülése és leginkább a félelmeinket,és ezek közül is legfőképpen a halálfélelmet testesítik meg. Hát jóóó...egyik jobb mint a másik. Lássuk,hogy ma milyen remek hírrel gazdagítja majd álmom az életemet...

Jó éjt

"Ha tudnék álmodni,én is rólad álmodnék.És nem szégyellném!"

Szép Estét

Nem,mostanában nem álmodok senkivel...vagy ha igen,az általában elég...zavaró,komplikált,zűrös és mindenki azzal magyarázza,hogy minden gondolatom valós kivetülései,amely álmok erősíteni próbálják azokat a sztereotípiákat,amikkel telenyomták az agyamat. Szóval vagy rémálmok,vagy ilyen zaklatottak,vagy csak úgy álomtalanul alszom és mozdulatlanul a fáradtságtól (ez a leideálisabb). Az idézet egy olyan könyvből származik,amit eleinte nem akartam elolvasni,mert tömeghisztériának tartottam. Aztán belepislantottam a filmbe és úgy gondoltam: érdemes elolvasni a könyvet. Elolvastam és rájöttem: ez kicsit mélyebb dolgokról szól,mint azt valószínűleg sok ember megértené...mármint szerintem azoknak a fele se érti aki elolvasta. Olyan szép,feltétel és hátsó szándék nélküli őszinte szeretetet,szerelmet ír le,amilyen a világon nincs...és azért tetszik a sok kislánynak,mert titokban mindenki ilyenre vágyik.
Igen,most megint fölcsaptam a könyvet,hogy újra elolvassam. Szórakoztat és elvisz a könyv egy olyan élethelyzetbe,ami elfeledteti,hogy milyen szutyokul érzem magam a bőrömben,és eszembe juttatja,hogy milyen állati jó érzés ha az emberrel törődik valaki,vigyáz rá és szereti.
A jó könyv ilyen: beleolvasol és elvisz máshová...oda ahol lenni akarsz. Sokat olvastam koromhoz képest...jó a képzelőerőm...bebarangoltam már Középföldét is,varázsoltam a Roxfortban,és most Forksban élek kicsit...még vagy 100 oldalig biztos...:)

Itt egy másik idézet,ami kicsit - mondhatni - fölzaklatott reggel a buszon,mert kísérteties volt,hogy mennyire hasonlít az én elmúlt valóságomhoz...és a kicsi szívem kicsit szúrni kezdett...
talán az én érzelmeim nem voltak ilyen mélyek...na de ki tudja...ami elmúlt,az bizony elmúlt...


"Éreztem - és úgy sejtettem ő is érzi -, hogy a holnapi nap sorsdöntő lesz. A kapcsolatunk nem egyensúlyozhat továbbra is a kés élén, le kell esnie róla vagy erre,vagy arra -hogy merre,az teljességgel az ő döntésétől függ. Én már döntöttem, még mielőtt tudatosan választhattam volna,és kész voltam vállalni ennek a döntésnek minden következményét. Az én számomra nem létezett ijesztőbb,gyötrelmesebb gondolat annál, hogy elszaladjak tőle.Ez egyszerűen lehetetlenség."

Nem kell kommentárt fűzni,nem kell összegezni...aki érti az érti...aki nem az kérdezzen meg in private...és vagy elmondom vagy nem...vagy NEM.

"Sweet Dreams"...aha...álmodik a nyomor...álmodnék már én is...vagy mégse...

A visszatérő kérdés ami mindig ott motoszkál..."vajon ha én tűnnék el egyszer,azt észrevenné valaki?"/Grey's Anatomy/

Halihó

Ismét ugyanaz a kérdés mint hónapokkal ezelőtt. Mondtam,hogy ez egy permanensen visszatérő téma az emberek életébe...igen,igen...az enyémbe is ;P

Tényleg szellem volnék akit látni sem lehet? Az hagyján hogy nem látnak,de nem is hallanak... Megint csak úgy vagyok...a kutya se kiváncsi rám. Ma összesen két telefont sikerült lebonyolítanom: egyszer apu hívott,hogy elmentem-e már mert nem rakott ki pénzt,ahogy megbeszéltük. Addigra már árkon-bokron túl jártam. A másikban pedig nagyimat hívtam,hogy munka után bemegyek hozzá. Semmi sms,semmi hívás...nem vagyok...

Fölkelek,meló,hazajövök,tanulok,rajzolok,internetért könyörgök,fürdök,alszok...droid üzemmód. Csinálom,mert csinálni KELL. Mindjárt vége a szorgalmi időszaknak,hogy beleugorhassunk egy újabb vizsgaidőszakba...immáron a harmadikba...nice

Amikor így elgondolkozom rajta,hogy létezek-e egyáltalán,vagy léteztem-e valaha, mindig eszembe jut,hogy talán Dr.Shepherd emlegeti mindig a Grey's Anatomy-ban a lét elviselhetetlen könnyűségét... Mikor jössz rá hogy van lábad? Amikor elkezd fájni. Addig természetesnek vezsed,hogy van lábad és használod. Mikor fáj,akkor meg rájössz,hogy tényleg van lábad... Szóval annyira egyszerűnek,semmilyennek,könnyűnek tűnik,hogy élek (könnyűnek nem is),hogy lehet hogy már meghaltam csak nem vettem észre...és ezért néznek rajtam keresztül az emberek...elég abszurd,de mikor az ember állatira...nem tudja magát hova rakni,akkor minden hülyeség eszébe jut.

Megint ott vagyok,ahol a part szakad. Megint csak motoszkál a kérdés,de egyre inkább hajlok afelé a válasz felé,hogy "nem,nem vennék észre hogy eltűntem".Vagy legalábbis senkit sem érdekelne. Megint nem találom a helyemet a világban és szutyok egy érzés,meg kell hogy mondjam. Annyi minden hiányzik...és annyi mindenki.Hiányzik a kézi...a csapat (Mutra Team :D) még akkor is ha a vége felé már tényleg szar volt a hangulat (ez amúgy egy remek kétértelmű mondat lett,amit valószínű,hogy tényleg csak a Tsapat értene meg:D). Hiányoznak az edzések még a sok szívással együtt is. Jó volt,hogy ha valami piszkálta a csőrömet akkor lementem,és kiengedtem a gőzt kicsit...persze utána ha lett 1-2 erősebb lövés vagy fault akkor mindig bocsánatot kértem...vagyis legtöbbször,de másnak is volt szar napja,szóval...(a faultból lett néha bodycheck is :D:D:D). Hiányzik,hogy ha elcsámborgott az agyam valami rossz irányba - legyen szó bármiről - edzésen kicsit agyaltam,és amikor belerohantam 1-2 pofonba,akkor azok valahogy kijózanítottak. Hiányzik a "test-test elleni küzdelem" hangozzon is bármilyen hülyén...10 évig ebből állt az életem...semmit nem csináltam az életemben még ilyen hosszú ideig (a túlélésen kívül :D). Kicsit a szenvedélyem volt,kicsit a hobbim,kicsit a kötelességem...és amikor néha kaptam egy elismerő tapsot meccsen,vagy egy bekiabálást,hogy "Gyerünk Misike,csináld meg!"...akkor leírhatatlan,hogy mit éreztem...Mindenben vannak ilyen magasságok,amiket jó megélni és amiket igen is meg kell élni,még akkor is,ha egyszer vége lesz és tudod,hogy nagyon fog hiányozni...beszéljünk itt bármiről...
Hiányzik nagyon a lovaglás is,és a barátnőmék akikkel együtt kezdtem...bár a végén már nem igazán éreztem magam közéjük valónak...több okból sem. Hiányoznak. És az a bizonyos magasság...amikor egyik edzés végén versenyeztünk...és amikor elkezd alattad rohanni a ló...kocsiba meg sem éreznéd azt a sebességet,bár nem tudom mennyivel vágtázhattunk...olyan mintha repülnél,és noha nem tart sokáig,bármikor vissza tudsz emlékezni arra a pár másodpercre,ami mintha kicsit azért mégis tovább tartott volna. Persze az is egy magasság volt,amikor lóval ugrathattam...de az abból a szempontból is magasság volt,hogy Brian-nek tetszett az ugrálósdi,kicsit magasabbra ugrott mint ahogy a rúd volt,és így Szandi kb. 2,5-3 méterről ugorhatott fejest a homokba...így visszanézve vicces lehetett...meg az is mikor bakolásból Szandi letámasztott a nyeregre,átemelte a lábát,talpra esett majdnem a ló elé,kezében a szár,és szembe nézett Brian-nel a hátassal...meg volt lepődve: Brian, és a két edzőnénim (ha ezt elolvassák akkor a nénizésért biztos kicsinálnak :D),és meg álltam és majd szétvetett a düh,mert kedves hátasom nem ok nélkül volt idegbeted: kisgyerek a pálya szélén tologatta a csattogószárnyú lepkéjét...na ilyenkor nem adok hálát a népi gyerekjátékokért...meg akkor se mikor aludni akarok és nem tudok mert csattog az a rohadt lepke...na jó: utálom azokat a játékokat,és soha nem adok hálát értük,mert fölöslegesek,és hangosak. Szóval a lovarda is hiányzik...több okból se tudom csinálni...egyrészt az időtényező...kijebb költöztek...másrészt a pénz. Barátnőm végig nagyon kedves volt...ingyen lovagoltam nála végig. Néha besegítettünk,de teljesen ingyen lovagolhattam végig egész nyarakat. Amikor utoljára kibéreltem Brian-t akkor is,mondtam,hogy akkor legyen valamilyen összeg,mert ez így azért nem mehet. Akkor fizettem,és a lelkiismeretem kicsit lenyugodott. Aztán elkezdtem csinálni a jogsit,és se pénz, se idő. Pénzem most se lenne,időm se...rájöttem,hogy sajnos az anyagiak miatt ez nem az én sportom. De majd egyszer ha fölnőtt leszek... ;)

Hiányzik...
Sorolhatnám még,hogy ki és mi hiányzik...Itt ülhetnék reggelig.

Na mostmár tényleg lefekszem...hogy holnap tovább tudjak droidkodni,mert 9-től 5-ig megint húzom az igát...aztán haza szellemkedek és rajzolok mert kell. És ki tudja észreveszik-e holnap,hogy elmentem vagy megjöttem? Itthon vagyok-e vagy sem? Hogy dolgozni mentem az Arénába vagy inkább kiálltam a sarokra,és narkóért árulom a testemet? (basszus...olyan hülye vagyok,hogy már ezeken a ritkaszar poénokon is tudok röhögni,bár élőben előadva nem is olyan szarok :D)

Juteszembe: tegnap fogadtam egyik kedves barátommal/csoporttársammal,hogy kibírom 2 hétig dohányzás nélkül. Mondtam,hogyha nyer akkor kap egy doboz cigit. Na de mi van ha én nyerek (ami nyilvánvaló)? Válasz: hát akkor kapsz...egy doboz cigit. :D De vicces :D Ha már addig kibírom akkor tuti nem gyújtok rá többet :D De ki fogom bírni,tekintve,hogy nem szoktam rá. Egy napja nem gyújtottam rá...

És akkor a visszatérő remek kérdés: ha én eltűnnék, akkor azt észrevennétek?

"Áldott ez a hely,amit sokszor boldogan elhagynék,És itt ez az élet,amit sokszor nem nagyon értünk még.Néha könnyebb lenne elmenekülni..."/A padlás/

Aloha

Mit is írhatnék...mostanában igazán egyformák lettek az óráim,napjaim,heteim... Nem sikerült az október...úgy fest a november sem :D Telefonszámla jön,fizetés? Na merre? Kedves diákszövetkezet nem veszi föl nekem a telefont...valószínűleg már tudják miért telefonálok, és elmentette kedves összekötőnk a számomat "Subway-es fizetéséért telefonálgató p*csa" néven. Vagy valami hasonlón...és reflexből kinyom...éljen! Nekem az a munkám,hogy megetessem azokat az embereket,akik szendót akarnak enni...összekötő pajtinak az a munkája,hogy képviselje az érdekeimet és folyósítsa a fizetésemet. Én megetettem az éhes szájakat.Ő elutalta a fizetésemet? Ha a válasz "nem" akkor azt hiszem valakire rá kéne borítanom a diákszövetkezetben az asztalt. Tekintve,hogy most a fizetés elmaradt,valószínűleg majd azzal a bizonyos "elsejei" fizetéssel fogjuk megkapni...azzal amelyik 10-e előtt nem szokott ideérni. Azt hiszem hétfőn már esedékes lesz egy asztalborogatás...tekintve,hogy 3457 Ft-tal kéne kibírnom december 10-ig és a bérletem tegnap járt le...nice

A cím...egy hete hallottam ezt a dalt,egy "remek" műsorban,amit egyébként nem nézek sohase,és megint megbizonyosodtam róla,hogy nem is érdemes...Szóval ott hallottam...a fiatalember elsírta magát a dal végére. Nem csodálom,bár akkor nem figyeltem annyira,hogy értsem miért. Soknak tartottam,hogy ott mindenki előtt...szóval reklámfogásnak tartottam,de annyira keserű szegény ember...rá kell nézni,és én is egyből depressziós leszek...
Szóval a dal A Padlás című musicalből származik,és Kaszás Attila énekelte egykoron. Libabőrös lettem mikor meghallgattam. Kaszás Attila halála után rendeztek neki egy emlékműsort,ahol ezt a számot "duettben" énekli Rúzsa Magdival. http://www.youtube.com/watch?v=NmrD30BZWSo Nézzétek meg,lehet,hogy valakinek nyálas lesz,vagy nem tudom...engem megfogott. Át tudom érezni...mármint hol mennék, hol maradnék..."Egyszer ismeretlen távolba vágyom,máskor megriaszt egy álom..." a címet is ezért idéztem...
Mostanában úgy...megint gépiesen élek...fölkelek,mert föl kell kelni,megyek az iskolába,jövök az iskolából,fölkelek,dolgozok,hazajövök,tanulok,alszok...mondjuk kedvem sincs bulizni,időm sincs meg erőm sincs...csak elég tré,hogy halálomon vagyok,csinálok is sok dolgot,de mégse és szétunom az életem...a szórakozás az alvás...bár néha az se bakker :(
Olyan vagyok mint egy szellem...vagyis úgy érzem magam. Néha hazajövök és úgy bírok felmenni,hogy senki se veszi észre pedig mindig köszönök,kivéve ha alszanak. Múltkor elmentem valahova,kb 4-5 óra múlva jöttem haza,és néztek mikor bejöttem,hogy "te elmentél? azt hittük a szobádban vagy". Volt ilyen akkor is mikor itthon voltam egész nap,lementem - ébren volt a mindenki - kajáltam valamit és akkor kérdezték,hogy ki vagyok,mert azt hitték suliba mentem reggel,és nem láttak most lejönni sem...Szellem volnék komolyan? :) :( Vagy bármikor,bárhol elkezdek valamit mondani és elkezdenek valami teljesen más dologról beszélni...én még mondom egy darabig,nem fejeztem be...de szerintem mostanában nem beszélek annyit mint régen,vagy ha igen akkor nem fölöslegesen jártatom a pofámat,és nem érdektelen hülyeségekről...senkit nem traktálok menstruációval,műkörömmel,minikutyával vagy azzal hogy 50 Ft-tal drágább lett a szolibérletem...Egyszerűen mintha ott se lennék...inkább akkor el se kezdek beszélni, ha úgyis mindenki nagy ívben szarja le amit mondok...

Most megint kicsit olyan...pár éve voltam ilyen remek állapotban...amikor gépiesedek akkor néha megesik az ilyesmi...mondjuk akkoriban tényleg simán olyan volt mintha keresztülnéznének rajtam...de erről már írtam,és talán le is töröltem a mesét a kislányról...nem volt jó a visszhangja,mert meglepetésemre egyik felmenőm elolvasta. Szóval akkoriban is gép voltam,és rossz érzés volt,hogy valószínűleg csak onnan vették volna észre,hogy aznap nem értem haza,hogy gyűlt volna a mosatlan a konyhában,és egy adag ruha belerohadt volna a mosógépbe...akkor volt az,hogy egy jó darabig nem ölelt és nem puszilt meg az az ember,akit én a "legjobb barátnőmnek" tartottam...én odamentem és nem ölelt meg vagy fél másodperc után eltolt magától az az ember aki állítólag világra hozott. Most kezdünk megint normálisan kommunikálni,és jóba lenni, de azokat az időket soha nem fogom elfelejteni...

Szóval ez a hely,amit boldogan elhagynék...nem konkrétan...szóval a helyzetet hagynám itt szívesen...a sulit...a melót nem...mostmár kikapcsol,mert elhülyülünk bent. De sok problémát itt szeretnék hagyni...csak elmenni és majd megoldódnak maguktól a dolgok...vagy nem...de eltelik annyi idő,hogy ne számítsanak.

Néha tényleg boldogan elmennék,de belegondolok és tele leszek kérdésekkel: hova? kivel? miért? meddig? egyedül? megriaszt sok dolog. De bátornak kell lenni,változni kell és változtatni azon ami nem jó. Mondjuk mostanában tényleg úgy érzem,hogy mennék én bárhova csak el innen..."Néha könnyebb lenne elmenekülni..." Könnyebb lenne. De próbálok szembenézni azokkal a problémákkal amikkel szembe tudok...próbálom megoldani őket. A nagy többséget sikerül megoldanom,lezárnom,elrendeznem. Azt a keveset amit meg nem tudok,az általában rajtam kívül álló okok miatt nem megy...de mindegy.
Csak a félig nyitott problémákba meg nem szeretnék belehülyülni...nem kattogok fölösleges dolgokon...viszont amikor már nem kattogok (és tényleg nem!) akkor jönnek az álmok. Álmodok,fölkelek és zaklatottabban ébredek, mintha nem is aludtam volna...az életemet teszi tönkre az a komplikált agyam. Nem óhajtok orvoshoz fordulni...Nem vagyok beteg csak...I'm so confused and complicated...never mind...ezt is megoldom majd idővel...

2011. április 5. mi lehet ez a dátum? Vicc a javából :D

Hát helló,ismét itt vagyok. Teendőim számosak,elmélkedni-valóim manapság ritkulnak. Minden pillanatom fedélszékek,közműgenplánok,szakági rajzok,hosszszelvények,keresztszelvények,geodézia és geotechnika példák,valamint magasépítés zh-k és angol prezentációk körül forognak...Még jó,hogy magányosan tengetem hétköznapjaimat,különben bűntudatom lenne,hogy nem tudok elég időt szánni emberemre...de hát ez a probléma nem akut...sajnos,hál'Istennek,whatever...viszont megint robot lettem...mint egy gép: megvan a napirend és fölkelek,megyek,jövök,lefekszem. Ennyi volt kb. hónap ami nem ilyen volt és most megint ilyen...I love szorgalmi-időszak...majd a vizsgaidőszakot mégjobban fogom lávolni :D

Mi a dátum? Mi fog történni 2011.április 5-én? Remek közösségi oldal a Facebook,remek és valóban szórakoztató tesztekkel és kvízekkel. Rányomtam egy olyan tesztre,melynek neve: "What date will you get married?" :D Volt benne pár kérdés is...pl. hány éves korod körül szeretnél férjhez menni...természetesen olyan válasz nem volt,hogy nem akarok - mert feltételezik,hogy ha ráklikkelsz egy ilyen tesztre akkor akarsz (hogy rám sose terveznek...hihetetlen) - vagy nem tudom. Nyomtam egy 40-45-öt. Ahhoz képest kihozta,hogy 21 évesen bekötik a fejem. Elég vicces...:D Nem csak azért mert jelen pillanatban minden kérőmet sikerült elüldöznöm...2011 nincs oly közel,addig még bármi is történhetne...DE NEM... Abszurd,hogy én egyszer bárkinek is igent mondjak. Beszélgettünk múltkor munkahelyen ilyen témában...megmondtam: az az ember még nem született meg akinek én hajlandó lennék igent mondani. Erre a válasz: "vazze Szandi.20 éves vagy és még nem született meg? Te durván pedofil leszel..." Pfff...arra próbáltam célozni,hogy nem fogok férjhez menni. Amúgy vicces,hogy mikor ezt említettem édsapámnak,meg azt,hogy kivagyok tőle,hogy minden srác akire véletlenül azt mondanám,hogy helyes,aranyos vagy valami, sokkal fiatalabb nálam (3 év minima)...szóval mikor ezeket mondtam apunak annyit válaszolt: "Kislányom. Te a végletek embere vagy..." Nagyon röhögtem...meg ő is. Nem fejtem ki miért...aki érti az úgyis érti...aki meg nem,az megkérdez engem in private. XD

Házassághoz kapcsolódó gondolataim számosak. Nem fogom kifejteni az összeset. Nekem most még semmiféleképpen se való. Nagyon fiatal vagyok...de ez a gondolatom valószínűleg a későbbiekben se nagyon fog változni. Abszurd,hogy annyira szeretni tudjak valakit,hogy föláldozzak érte mindent,hogy hozzákössem az életem...életem végéig. Túl sok elkötelezettség. Bár magamtól nem félek. Ha lenne olyan akiért úgy gondolnám,hogy érdemes...de nem tudom. Túl sok szutyok lehet az ilyesmiben. Sokáig együttélés,megcsalás,egymásra unás...mondjuk nem tudom...én állatira alkalmazkodó vagyok...egyik legnagyobb hibám....
Szóval "holtomiglan-holtodiglan" kérdésben...én nem vagyok kicsapongó lélek...megbeszélem a problémáimat...viszont ha az akivel összekötöttem az életemet megcsalna...akkor nincs holtomiglan...maximum holtáiglan :D vagyis kalap-kabát,vége...mehet a pereskedés,mert én amellett aki egyszer megcsalt nem maradok...mert aki megcsinálja egyszer,az megcsinálja többször is. Kutyából nem lesz szalonna...

Azt hiszem nekem elsősorban bizalmi problémáim vannak...azt hiszem ez jelen esetben érthető :S Nem követem el kétszer ugyanazt a hibát...nem szeretek bele senkibe...eddig is jól ment a jégkirálynő dolog...volt egy kis átmeneti olvadás,de...mint mondottam volt: nem hibázok többet. Vagyis majd csak abba aki tényleg...

Jóéjt...

"Szerettem volna törni-zúzni, amíg a világ nem tükrözi a bennem uralkodó káoszt."/Laurell Kaye Hamilton/

Mire a harag és a káosz? Nem fejtem ki. Nem írok se az én magánéletemről többet...másokéról sem - azt hiszem másokéról eddig se írtam.

Lehet,hogy nem vagyok elég pesszimista vagy realista...így 20 év távlatából...szóval sok olyan dolgot láttam amit sokan nem. Szakításokat minden korcsoportban,rettentő nagy kicseszéseket másokkal. Csesztek ki velem is. Csalódtam olyan emberekben,akiket a barátaimnak tartottam...és végül ők vágták a nagykést a hátamba. Szívtam már csapatban és egyedül,mások miatt és az én hibámból. Láttam már jót és gonoszat,szépet és csúnyát,láttam szerelmet és gyűlölködést. Láttam már szenvedni embereket.
Szóval sokmindent láttam már,és alapvetően nem hiszek az emberek eredendő jóságában. De mégis. És ezért lep meg minden egyes alkalommal,amikor gerinctelen,undorító,aljas embereket látok,vagy ilyenekről hallok... Elfog a hányinger. Lehet,hogy elcseszett életem van. Lehet,hogy nem vagyok olyan extra okos.Lehet hogy nem vagyok extra szép. De mostmár elértem azt,hogy merek saját magam lenni,ha véleményem van azt megmondom,bármi is lesz a következmény...és sose leszek gerinctelen. Ha mégis akkor...lőjetek le vagy valami...

Erősen elgondolkodtam azon,hogy szerény kis blogomat priváttá teszem,mert ugyan nem hiszem,hogy sokan elolvassák,de...ki tudja...whatever...

Káoszos vagyok megint és elég szutyok érzés. Amúgy minden rendben:) Haladok a mindennel...el ne felejtsek holnap huginak ajándékot venni a szülinapjára :)

További szép estét,én meg...megnyugszom egy kis ropitól ;)

"Az öregség a tévedések korszaka, az ifjúság a csalódásoké." /Augustin Eugéne Scribe/ avagy hol csesztem el igazából?

Halihóóóó

Na hol csesztem el? 2-3 éve? Akkor mikor nem voltam kitartó? Mikor nem mertem kiállni az álmaimért? Szeretem ezt csinálni és egyre jobban érdekel...de néha besokallok...az a rengeteg szám...és csak kattog az agyam egyfolytában...

Amúgy meg remekül vagyok :)

Ma vicces dolog történt velem. Jövök haza,buszon beszélgettem még telefonon barátnőmmel. Lerakom,hallgatom a muzsikát. Csörög. Kedves felmenőm keres: "Szia,csináltál mostanában valamit? Csak mert egy rendőr vár rád..." Vér megfagy. Na mondom mi az Isten van?! "Várjál adom...- Szia Szandra, XY vagyok,fölszeretnék venni egy tanúvallomást..." Nice. Hazaérek,sehol senki. Felmenőm kezembenyom egy papírt,itt van jard száma,ha nem jó nekem a holnap este 8,akkor csörögjek. Csörögtem. Akkor visszajön még lehet most. Oké. Pihi,Heroes,ebéd. Csörög. Lehet nem ér ide akkor mikor. Szerda? Neki nem jó. Szombat? Nekem nem. Akkor ő visszajönne most. Jöjjön. Beülök rendőrautóba...ááá nem voltam ideges. Mondjuk a forma is humoránál volt. :D "Ez az első tanuvallomásom" erre én: "Akkor jó,mert nekem is" :D Az már röhögés volt. :D Oké elmondtam amit el kellett (több gyilkosságnak is voltam szemtanúja a héten,valamint végignéztem ahogy egy kutya nemierőszakot követ el egy gumiabroncsonXD)(haha,megint vicces vagyok:D). Felmenőim már hívogattak,mert indultunk moziba és hát elkésünk ha nem megyek. Erre beszól a tiszt: "Nem tudják,hogy most jössz velem,bezárunk aztán víz?" mondtam,hogy elfelejtettem szólni arról is,hogy a torkomat is elvágják még ma ;)
Szóval ma kellemesen csalódtam a rend egyik éber őrében. Úgy vette a lapot,lehetett vele poénkodni,és nem volt annyira segghülye...már amennyire ez a 20 perces társalgásból kiderült :D

Mozi: megnéztük családilag a 2012 című filmet. Nyomasztó,mert katasztrófafilm ami a jövőnkről szól. Látványos,mert Hollywood-ban készült sok pénzből. Van benne 1-2 jó gondolat és jó poén. John Cusack verhetetlen és állati jól vezet. :D De rájöttem,hogy valami rejtélyes oknál fogva minden katasztrófa,világvége,ufótámadás,Paris Hilton,Britney Spears és egyéb csapások Amerikából indulnak...oké értem...mert Hollywood-ban forgatnak,ott születnek az ötletek. De akkor is...Mondjuk a két utolsó csapást semmiképpen sem szeretném a mi kicsi kontinensünknek...mondjuk valójában egyiket se,de Európáról nem szól úgy film...mármint katasztrófás...mert oké,hogy itt játszódik az Angyalok és Démonok és A Da Vinci-kód című könyv(mert a film az sucks és nem nézem),meg az Olaszmeló,meg a Schindler listája...mondjuk ezutóbbi hol máshol játszódhatna...Natürlich ;)

Szóval a film klasszikus katasztrófás-kalandfilm néhol drámával,romantikus szállal és érzésekkel. Mondjuk a film felénél már eléggé unalmas lett,hogy állandóan megmenekülnek a hamufelhő,szőkőár.földrengés elől 3,5centivel. Mondjuk erre az alkotók is rájöttek,mert utána lett pár járulékos veszteség :D Meghogy Amerikából eljutnak Kínába csak úgy hipp-hopp...elkötnek egy repülőt és helló. Valószínű. Kedves hímnemű felmenőm szerint, a legmeghatóbb már-már sírós részek azok voltak,ahol az apuka,a drága jó apuka már magát is föláldozná és segít a gyerekein. Én elmondtam mikor hatódtam majdnem meg: mikor az ANTONOV 500 típusú repülőt elkötik. Egy orosz milliárdos - aki épp velük menekül - autógyűjteménye van benne,amit épp most rendelt. Mennek-mennek Kínába és hát elfogy az üzemanyag,kényszerleszállás. Kitalálják,hogy beülnek 8-an kb a Bentley-be és lefarolnak a repülő nyitott hátulján keresztül,miközben az csúszik. Oké. Lefarolnak...és potyognak ki a Porsche-k,Maserati-k,Jaguar-ok,Lamborghini-k...na én akkor hatódtam meg majdnem :D Érzéketlen volnék?! :D

Na lépek,mert holnapra rajzolgatást terveztem...

Puszettó

cím nélkül

Aloha!

Semmi különös...pangás van ezerrel...vagyis csak fejben...na jó ott se. De ha leírnám a gondolataimat, akkor minimum kapnék egy cuki kis kényszerzubbonyt és betolnának Hárs-hegyre...

Suli,zh-k,határidők... NICE ;)

Ma is rájöttem valamire...ugye említettem,hogy nyáron mennyi ember vergődik az Arénában. Hát télen is :S Míg nyáron bevonzza őket a klíma,addig télen a fűtés és az eszeveszett kedvezmények. 20%-os szerda,aztán most hétvégén 2 éves az Aréna. Mi szívunk mint a torkosborz...természetesen én mint oszlopos tag péntek-szombat-vasárnap ott virítok. Majd szeretem hétvégén is a késői buszokat és a gyökér embereket :D És ezzel a szülinappal töltöm be az első évemet. Remek...gyorsan eltelt...pörgős volt eléggé.

Na de suhanok is tovább...néznem kell még egy kis Heroes-t,hátha majd én is tudok tüzet dobálni vagy valami :D

"Elvesztettem valamit.Nem tudom pontosan,mi az,de tudom,hogy nem voltam mindig ilyen...kába.De tudjátok mit?Sosincs késő megtalálni ami elveszett."

Ahoj

Ha nem lenne nyilvánvaló, az idézet Lester Burnham-től származik,egy Kevin Spacey által megformált remek figurától, az American Beauty-ból.

Mi veszett el? Nem tudom. Most az egy dolog,hogy szar hetek vannak a hátam mögött. Egy hete birizgál a kérdés,hogy mi lett volna,ha...tudom hogy ezeknek a mondatoknak nincs értelme,de... Mi lett volna,ha nem adom föl az álmaimat? Mi van ha orvosnak mentem volna? Vagyis biosz érettségi,felvételi,stb... Mi van ha akkor nem veszik el a kedvem az egésztől gyökér tanárok, más pályán látni akaró rokonok,vagy olyan rokonok akik ebben a szakmában (egészségügyben) ténykednek,és azt mondják,hogy alkalmatlan lennék rá? Mi lett volna, ha akkor kicsit jobban bízom magamban,és kiállok amellett amit csinálni akarok?

Ma megbuktam Építőanyagok 2 nevezetű tantárgyból egy "hangyányi" félreértés miatt. És emiatt vitatkoztam az egyik rokonnal,aki fejemhez vágta,hogy: "szóval semmilyen tárgyad nem lesz meg ebben a félévben,gratulálok" Ezen kicsit elszállt az agyam és nem igazán érdekelt,hogy utca,buszmegálló vagy nem is tudom már hol álltam...a suli előtt,whatever. Nekiálltam én is kiabálni...mert ez csak 3 kredit amit elbuktam...a maradék 25 még akár meg is lehet. De úgy elvette a kedvemet az egésztől,hogy megint megfogalmazódott a kérdés: MIT KERESEK ÉN ITT?

Talán az a hangyányi lelkesedésem veszett el,ami még volt. Meg az emberekbe vetett hitem - vagy ez esetben talán a fordítottja is. Miért nem tud hinni bennem? Én se akarom elcseszni,én is utálok megbukni,mert sose szoktam...csak mióta egyetemre járok. Teljesen mindegy.

Dehát fel a fejjel! :) Lester is megmondta: "Sosincs késő megtalálni ami elveszett." Még az is lehet...hogy bármi is lehet ;)

És különben is: "Ma van hátralévő életem első napja...ez minden napra érvényes kivéve a halálod napját" /Lester Burnham,American Beauty/

Hát így kell hozzáállni ;)

A PÖCS-re még Szuperdaniii se tudta a megfejtést,hát megsúgom: PÖCS - Pénzügyileg Ötlettelen CSóró ;) XDXDXD LOL

Köszöntem :D

"Plátói szerelem: lekvárosüveg kívülről nyalogatva." avagy min kacarászik a hülyegyerek egyedül éjszaka :D

Halihóóóó

Ismét remek napot tudhatok a hátam mögött,némi alvással,lépcsőterv-befejezéssel, és vízépítés esettanulmány írásával. Remekül haladok,gyors vagyok és AWESOME :D 1 kávé,1 smoothie és no cigi ami remek,tekintve az elmúlt pár hetet. Úgy rémlik a leghosszabb doboz 2,5 napig bírta...szégyen,de lám semmi bajom nincs h ma nem került a szervezetembe nikotin. Szóval ma tényleg: I'm awesome and LEGEN...wait for it...DARY.LEGENDARY!!! :D:D:D Kösz Barney ;)

Ma volt eszmecserém egyik kedves ex-csoporttársammal. A krónikus nőhiányával kapcsolatban értekeztünk,és fölmerült a következő kérdés: "Miért a nulla fasziknak van csaja? Meséld már el,annyira érdekelne" Erre annyit válaszoltam első körben röviden és tömören: a felületesség visz mindent. A mai lányok nagy része meglátja a szoláriumos görög félistent aki olyan buta,hogy ennyire nagyon buta emberre semmilyen jelző nem jut eszembe,akin viszont a legújabb Armani zakó van és a zakó zsebéből kilóg egy Maserati kulcsa...és bármilyen kérdésre csak annyit válaszol,hogy "meghát". Sok ilyet láttam már,nemcsak sorozatokban de a való életben is. Volt egy ismerősöm még a gimiben. Megismerkedett egy sráccal,és elvileg együtt jártak. Aztán egy kirándulás során összegabalyodott az egyik osztálytársával. Amikor hazajöttek, a lány azt mondta a srácnak akivel összegabalyodott,hogy neki jó így,hogy két sráccal van. De a srác makacskodott. Mire a lány azt mondta,hogy akkor az első srácot választja,mert az Audi A6-ossal jár, és olyan kapcsolatokat tud rajta keresztül építeni amikkel sokra megy még majd az életben... Szerintem ez borzasztó,noha a lány legalább megmondta egyenesen. És sajnos nem kamu,mert ezt a történetet attól a fiútól hallottam,aki a kirándulós srác volt. Viszont a lánynak nem sikerült életreszóló kapcsolatokat kötni az audis srácon keresztül. Brühühü...

Vagy ottvan a Született Feleségek Gabriella Solis-a...hozzáment egy gazdag üzletemberhez,mert jól mutatott mellette,mindent megadott neki és eléldegélt a semmittevés közepette. Viszont a pasi a sok munka miatt alig foglalkozott vele és ezért a csaj megcsalta a kertésszel...mókás.Jó persze...aztán ha az ember továbbnézi a sorozatot,akkor rájön,hogy ez nem csak felületesség,de az eleje igenis erről szól.

Szerintem sokat számít,hogy általában a nulla pasikkal kapcsolatban mindig jó az első benyomás. Lehet,hogy egyébként nem tud viselkedni,kilóg a kapa a szájából,de először - pláne ha akar egy csajtól valamit - akkor tud viselkedni. Általában az ilyeneknek jó a megjelenése. Munkában okésak,és pénzük is van...ha nem a munkából akkor apukáék tolják hátulról kicsit,hogy az aranytüncibogár kisfiuknak ne kelljen nélkülöznie. Szóval teper a nőnél,elején még megy az udvarlás,meg a szépetmondás...aztán ha látják,hogy nyeregben vannak akkor vége. Pláne ha a csaj rá van utalva...

Fordítva is felmerülhetne a kérdés: miért van minden nulla csajnak pasija? Mondjuk ahogy Csernus doktor mondta: a zsák megtalálja a foltját. Szóval a nulla nőnek nulla pasija lesz,de ez nem törvényszerűség. Vagyis miért van a nulla nőnek pasija? Mert a nulla nő bármilyen buta lehet,csak nézzen ki jól. És ha jól néz ki,akkor jól mutat a férfiember oldalán. Csak meg ne szólaljon mások előtt :D Szóval mindenhol ott van a felszínesség. C'est la vie...nem tudok okosabbat írni,de ha rájövök akkor megblogolom.

A cím...:D:D:D Észrevettem,hogy általában a nagyon vicces filmeket hogyha egyedül nézem, akkor nem kacarászok,nem röhögök rajta. Elmosolyodok vagy néha azt sem. Csak nézem,és elkönyvelem,hogy ez vicces volt. Egyedül nem nevetek. Ha családdal,vagy barátokkal nézek valamit,akkor könnyebben nevetek,de akkor se mindig. Mostanában van két kedvenc sorozatom,és azokban vannak olyan poénok néha,hogy nemcsak mosolygok,de kuncogok vagy nevetek is. Na ez most olyan volt...Gondoltam a rajztáblámat gazdagítom még néhány idézettel,így felkerestem az idézetes oldalt,és elkezdtem bújni a toplistát. Hát megláttam ezt...és elkezdtem röhögni. :D "Plátói szerelem: lekvárosüveg kívülről nyalogatva." :D:D:D még most is bakker. Van most pár ilyen...:D:D:D Rajzolás közben mostanság South Park-ot nézek. Valaki meg tudná nekem mondani mit jelent az,hogy PÖCS? :D Mondjuk egy olyan emberről tudok aki olvas és tudhatja,szóval Szuperdanitól csak msn-en fogadom el a választ,a többiek lökhetik kommentbe is :D
Ha már aranyköpés kell,hagy idézzem kedves Zseni megszólalását,ami igazán megszívlelendő: "Iszunk egyet,baszunk rá. Baszunk egyet,iszunk rá." :D
Mostanában méginkább bírok kétértelműen fogalmazni...de ha mégsem,akkor bármit föl tudok fogni kétértelműen. És amikor csak én értem akkor elmosolygok magamban. Mondjuk Helga értené ezeket a gondolatokat...ezek olyan...tudod Helga...That's what she said :D mármint a kétértelmű dolgok...a többi meg mind kärkiläppääää :D:D:D
Juteszembe Helga :D majd el kell mesélnem,hogy egyik kedvenc közös tanárunk meggyanúsított,hogy a csoporttársammal szexelek ahelyett, hogy az esettanulmányt írnám :D Ezt azóta kapom Szuperdanitól is :D mit mondtam: ha még dugnék vele akkor azt mondom oké :D akkor még haladnék is az esettanulmánnyal...nem értették...pasik...:D

Na jó befejezem mára,mert...nagyon kész vagyok :D
Respect mindenfele...Kezeket a paplan főlé és éljenek a csajok :D
Na jó...ez már tényleg súlyos :D
Jóéjt mindenkinek :D

"Ha valamire elszánod magad,sose beszélj róla előre!"/John Selden/

Üdvözlet!

Igen,köszi jól vagyok. Bár ez a koránkelés kicsinál. Ma geodézia pót zh...reggel 6-kor :D mondjuk megnyugtat valahol a tudat,hogy rajtam kívül még kb. 100 ember szívott :D de azért a 4.47-es busszal utazni reggel,igazán felemelő élmény volt :D mint az 5.47-es kedden. Mondjuk a mecha nem lett meg...de a geodézia meglesz.
Kedves barátaim sokat piszkálnak a mecha miatt...mert nekik meglett az első zh...és hogy van pót-pót de csak akkor,ha a második zh-t egyből megírom kettesre...kérdem én: ha az első nem sikerült akkor a második miért sikerülne? Tudom,tudom...sokat kell gyakorolni...de annyira nem vagyok ráhangolva,hogy az hihetetlen...
De megpróbálom...most mindenből megint össze kell kapnom magam...ugyanott tartok mint 1 évvel ezelőtt...első két hónap lazulás,aztán meg tanulás látástól-vakulásig. Sebaj...Ha minden meglesz - de akkor is ha nem - akkor meglépek egy igazán nagy dolgot,amiről nem beszélek...ezért a cím :)
Sokáig tartott míg elszántam magam erre a döntésre. Féltem sok dologtól...de mostmár semmi sem érdekel. Semmi nem lep meg,semmi nem ráz meg különösebben. Csak magamról döntök,mivel magam vagyok. Család mindenben támogat, szükség is lesz rá...

This is my choice...this is my chance... Az életemet csak én alakítom. És nagyon úgy fest,hogy még a végén jól is alakul. Részleteket leírok,majd ha biztos lesz a móka :)

Isis dolgokba meg...ígérem belehúzok. Bár most kicsit elbizonytalanodtam...hogy jól választottam-e... Én kb. 3 éves korom óta állatorvos,kicsit későbbtől pedig orvos szerettem volna lenni. Több okból is történt az,hogy nem adtam be a jelentkezésemet az orvosira. Ez is érdekel,de az álmom az volt,hogy orvos legyek...és nem tudom a kívülállók hogy látják...nekem való amit most csinálok? Jól csinálom? Nagyon elgondolkodtam azon,hogy leérettségizem emelt szinten bioszból,és felvételizek az orvosira...valószínűleg családom egyik fele vízbe folytana,a másik fele - mint mindenben,ebben is - támogatna. Nem tudom...mást nem: majd ha lediplomáztam akkor elvégzem az orvosit is :P

Ha bárki kérdezi: polihisztornak készülök :D amúgy is mindenhez értek. NEM?! :D:D:D

"A fájdalom csak arra jó,hogy tudd,hol hibáztál." /Grey's Anatomy/

Üdv megint!
Fájni fáj...biztos fog is egy darabig,de egyre jobb :)
Hogy tudom-e hol hibáztam? Tudom...nem is egyszer hibáztam...mert minden lehetőség ami adott volt,hogy jól csináljam a dolgokat,és amit elrontottam,automatikusan szült egy újabb és újabb lehetőséget a javításra. De mégsem ment...
Sajnálom,hogy akkor nem voltam erősebb...mert tudtam,hogy mit kéne tenni...próbáltam is,de nem csak rajtam múlott...igazából már a legelején hibáztam. Tudni kell nem-et mondani...tudnom kellett volna. És akkor nincs lelkiismeretfurdalás,átalvatlan éjszakák és az érzés,hogy valami igazán rosszat cselekszem...

Nem biztos,hogy mindig jó az,ha tudod,hogy hol hibáztál...mert akkor ott motoszkál a fejedben,hogy miért nem csináltad akkor jól...

Késő bánat...de vége van. Remélem,hogy rendbe jönnek azok a dolgok amik valószínűleg miattam is mentek tönkre...én meg...kicsi vagyok...éhes vagyok...Vuk vagyok...:) szóval rendbe jövök...egyszer...kaptam pár tüskét. A bizalom...az emberekbe vetett hitem...elszállt...
Ha szerettem...ha szerelmes voltam (vagy mi?!),akkor...nem tudom,de bármi is volt ez...nehéz lesz elérni,hogy valakibe bele merjek szeretni...vagy egyáltalán meg tudjam kedvelni...

Ez a csalódás dolog meg...csalódtam már emberekben...vertek már át.Akkor is fájt...nagyon. De ez most...még mindig akad olyan pillanat,amikor úgy érzem,hogy 3 kést állítottak a szívembe,tüdőmbe,gyomromba...és még pár tű,pár létfontosságú szervbe...és ez a fizikai fájdalom sajnos nem vicc...bárcsak viccelnék. Ilyenkor nyernek értelmet az olyan közhelyek,mint: "megszakad a szívem" vagy "összetörték a szívemet"...és itt gondolok mindkét közhely fizikai utalására...brrr. Bár mint már mondottam volt: egyre ritkábban történik meg velem,szóval, hogy Barney Stinson-t idézzem: "It's awesome"

Na jó...kicsit váltódjon a téma: mióta lepattintottak (nem tudom mi lenne rá a helyes kifejezés),azóta mindenki velem akar bulizni menni :D és mindenki utál mert nem megyek :( és csak úgy közlöm: előtte se,közbe se voltam nagy bulizós...utána miért lennék?! :D ha lesz kedvem megyek...tudom...kedves barátosném megmondta: szakítás után nincs olyan buli ami kimaradhatna...pff...bocs,tudom...ezt már megbeszéltük de leírom mégegyszer,mert tudom Kedves Barátosném,hogy elolvasod: néha kéne tanulni és rajzolgatni is...és tudom,hogy te megérted,de a kis Kukibuksi még mindig morogni fog velem,mert péntek este a koliban kellett unatkoznia :D meghát...ki bírná ezt a rengeteg bulit zsével...azért kell dolgoznom,hogy el tudjak menni bulizni :D meg mondjuk a buli hirdetése se volt mindegy: "Társkereső Party a Retro 77-ben"...hidd el...jobb,hogy nem mentünk :D:D:D viszont ma kellett volna elmenni valami Halloween-es mókára...de mindig lekéssük az utánajárást és megszervezést...na sebaj...majd farsangkor tényleg beöltözünk...a Facebook megmondta,hogy nővérkének kell öltöznöm...de ha maradok a tavalyi elhatározásoknál,akkor vagy zombi,vagy vámpír leszek...tavalyi ötletbörze munkahelyi farsangolós buli előtt: mindenki királylány vagy tündér volt. Megkérdeztem munkatársamtól mi legyek: "Legyél zombi" - "lehet...de ha nem az akkor mi?" - "Legyél kurva" - "jó de mindenki az lesz,mert az egyszerű,meg kamionosok és kurvák buli...szóval ha nem az akkor mi?" - "Legyél zombikurva :D" - "Oké...akkor a hét főbűn egyike leszek...mondjuk az irigység? van sárga harisnyám..." - "Bujaság és irigység egyben? akkor lehetnél irigy kurva" :D:D:D
Szóval beöltözős buliba kellett volna vagyis kellene majd menni...jövő ilyenkor :D
És legyen a végszó: ne csesztessetek a bulizással...majd ha lesz kedvem,akkor tudni fogtok róla...de most annyi minden más van,hogy...gondolni se tudok a bulira...rajzok,határidők,zh-k...csak belegondolok és megfájdul a fejem...

Nyugodalmas jó éjszakát! Respect

"Az intimitás négy szótagú szó.Jelentése: itt a szívem és a lelkem,csinálj belőlük hamburgert,és jó étvágyat!"/Grey's Anatomy/

Tiszteletem!
Rég nem jelentkeztem,de mindennek megvan az oka. Nem akartam magánéleti blogot írni,de visszaolvasva rájöttem,hogy mindig is benne voltam :)
Hazudtam...mert tudtam volna mit írni,csak időt nem szakítottam rá. Meg azt mondják,hogy az anyukáknak addig nem kell rettegniük,amíg a kislány minden mozdulatát leírja a naplójába...mert ha ír is "rosszakat" ettől függetlenül nem csinálja. Ha csinálná akkor meg egyáltalán nem írna a naplóba...Egyébként meg,az anyukáknak nem is szabadna beleolvasni azoknak a bizonyos kislányoknak a naplójába,hiszen a kislánynak is kell egy kis magánélet...egy élet ami csak az övé,csak róla szól,és csak ő irányítja...

A címről... Azt kell rólam tudni,hogy még sohasem sikerült szerelembe esnem. Voltak lángolások még amikor egészen kicsi voltam,voltak még kis tüzek a gimiben és tavaly a fősulin is. De az az igazi az sose jött el. Azt gondoltam nem is fog...és tényleg nem :(
Írtam egy bizonyos bonyodalomról...hát úgy tűnt,hogy őneki én vagyok az a bizonyos. Hihetetlen volt,mert mindenkitől hallgattam,hogy nem igaz,hazugság,csak egy dologra kellek. Én is így gondoltam. Aztán próbálta velem elhitetni,hogy amit "érez" az komoly. Aztán szépen lassan kialakult bennem a kötődés. Sosem éreztem ilyet se még. Amikor odaérsz a közelébe és tudod,hogy minden rendben lesz. Próbáltam különböző módon lebeszélni magam arról,hogy higyjek abban amit állít. Próbáltam visszalökdösni oda,ahova már sajnos nem akartam,hogy visszatérjen,de az elejétől így láttam helyesnek. De úgy tűnt, ő kitart mellettem. És éreztem...amikor tényleg én is komolyan gondolom,akkor vége lesz. Bekövetkezett ez a pillanat. Kimondtam azt a szót,amit hallani is félek,nemhogy még kimondani. Rá pár napra ez az egész egy pillanat alatt szerte foszlott... Az a szomorú,hogy féltem belemenni ebbe az egészbe,mert tudtam hogy nem lesz könnyű és azt is tudtam,hogy ez fog történni...csak azt gondoltam,hogy a gondolataimmal felvértezve majd kevésbé fog fájni,és nem fogom olyan rosszul érezni magam...

Először voltam szerelmes...vagy talán nem voltam az,csak azt hittem. Mégsem vagyok olyan erős mint ahogy azt gondoltam. A szívem - minden közhelyet mellőzve - még sosem fájt ennyire.
Valami kihalt belőlem...nem tudom,hogy hazudott-e mikor azt mondta,hogy szeret...nem tudom mit gondolt...nem tudom miért kezdte és én miért nem tudtam ténylegesen elküldeni. Nem tudom,hogy hogy fogok tudni ezek után bárkiben is megbízni...hisz mondhatnak bármit...
Észre szoktam venni ha hazudnak nekem...most talán mégse sikerült.
Életemben először bíztam...megnyíltam,talán tényleg szerelmes lettem,szinte mindenre képes lettem volna...de vagy fölösleges volt,hisz hazudta amit ő "érzett",vagy hiábavaló,mert gyáva volt...Egy dolgot tudok: fáj,de az élet megy tovább. Most vagyok fiatal,tovább kell lépni. Egy óriási seb éktelenkedik a mellkasomon,de hinnem kell az emberekben,és bíznom abban,hogy ők nem veszik észre azt az óriási vágást,és nem ijednek meg tőle. Ha nem veszik észre akkor az azt jelenti,hogy én is jól tudok hazudni és játszani a szerepemet...

Szóval a címet akkor értettem meg igazán,mikor ezek a dolgok megtörténtek velem...Amikor mindabból amit éreztem,ami én voltam és kiadtam egy személynek...a szívemből és a lelkemből hamburgert csinált,és elfogyasztotta ebédre...vagy nem ebédre...csak úgy...nem volt nagy falat,nem érdemel főétkezést...

Ez is egy tapasztalat...máshogy állok mindenhez és mindenkihez. Nem szabad túl hamar kiadni magad,mert csak te sérülhetsz...és bizonyhogy a szerelem nem mindenható...a szerelem ami nem volt, és amiben már nem nagyon hiszek...ezek után senki ne merjen leszólni amikor pesszimista vagyok,mert mindig kiderül,hogy a pesszimizmusom egy egészséges realista világlátás. És mindig,de komolyan mindig realistán (pesszimistán),tisztán látom a dolgokat. Most hibáztam utoljára...

életjel mert rég nem adtam már olyat :D

Igen...tudom...rég nem írtam. Nem fogok nyári beszámolókat írni,mert nem annyira magánéleti a blog...vagyis nem annak szántam,mégis van benne 1-2 momentum ami csakis és kizárólag rólam szól...megesik az ilyesmi.

Főleg azért nem blogoltam,mert sok volt a munka,kevés az internethozzáférés. Aztán elmentem a szokásos nyári Rába-túrára és minden megváltozott... Belegabajodtam valami olyasmibe,amibe talán nem lett volna szabad. De sebaj...majd lesz valahogy...lényeg,hogy Szasza most talán úgy érzi magát boldognak,ahogy még soha :) Szóval emiatt a kis bonyodalom miatt nincs sok szabadidőm...ugyanis ha nem dolgozok,suliba,rajzolok vagy vezetek akkor a bonyodalommal vagyok. :)

Kedden mostmár remélhetőleg levizsgázok vezetésből is :) Kedden remélhetőleg a rajzomra is megkapom az aláírást :)

Minden szép és jó. Viszont azért is nem blogoltam,mert nem nagyon akad olyan blogolnivaló témám,ami nem magánéleti lenne. Szóval ha valakinek van ötlete,hogy milyen témáról blogoljak,vagy min elmélkdejek akkor írja meg e-mail címemre (miszmanoka@gmail.com), és segítsen ki engem az alkotói válságból :) Annyira köszi :D

Tiszteletem
Szasza

"Nem az az erős, aki nem esik el, hanem az, aki mindig fel tud állni."/Niccolo Machiavelli/

Nem mondom,hogy erős vagyok. Fölálltam már párszor... Hogy is szokta kedves barátom mondani? "W.-Élet 3:5 fordítás lesz" Irigylem,büszke vagyok és felnézek rá,hogy tud hinni magában,és épp ezért meg is tudja tenni amit akar...eléri a céljait. Én nem mindig hiszem el magamról,hogy bármi sikerülhet...pedig ha hinném akkor sikerülne.

Megint sikerült padlóra kerülni,de legalább most fölszedtem onnan valamit...Lehet,hogy sokaknak nem fog tetszeni,de ez van. Nincs gerincem? Nincs arcom? Nem tanulok eleget? Nem hajtok eléggé? Nem látogatok eleget rokont? Oké. Én tudom,hogy előbbiekben próbálkoztam,valamelyik bejött,valamelyik nem. Valamelyiket nem is akarom erőltetni,mert csak mégjobban elegem lesz az életemből...vagy másokéból.

Nem biztos,hogy mindig mindenben én vagyok a hibás...

Fel fogok állni,idő kell hozzá,és dolgok amik elterelik a figyelmemet...Jobban fogok hajtani mint bármikor. A legjobbat hozom ki magamból,még akkor is ha "valaki" a terrorral sárba akar tiporni...

A betelős pohár

Azt hiszem elegem van. Mostohaanyámmal mostanáig beszélgettünk az élet fontos dolgairól...leginkább az én problémáimról,mert betelt a pohár. És sikerült sírni...a temetés óta gyülemlő feszültség kijött most ezen a napon. A temetésen nem tudtam sírni,és ha jól emlékszem azóta se...

Elegem van. Elegem van a blogbejegyzésem kapcsán megíródott levélből/levelekből. Amíg nem válaszoltam rá (máig) ezen rágódtam. Mit válaszoljak, meddig vagyok illedelmes...bár nem tudom elkerülni,hogy én legyek a főgyökér. De most jutottam el odáig,hogy semmi sem érdekel. Én próbálkoztam...és most nem feltétlenül a jelenkori problémáról beszélek...régebben is csak próbálkoztam és soha semmi...egyszer átvágva éreztem magam,de egy barátommal is összevesztem,mert azt mondtam,hogy a másik barátot leírom egy életre...végül úgy döntöttem nem írom le...és most pontosan ugyanott tartunk mint akkor... Lehet,hogy én már nem fogok próbálkozni...azt hiszem elég volt.

Elegem van,hogy rokon nem érti meg,hogy mi a bajom...hogy nála nem lelem otthonom,és amikor hozzá megyek akkor nem érzem magam családtagnak...szülinapom kapcsán vette föl vele apu a kapcsolatot,de annyit reagált,hogy nem szövetkezik apu miatt se,és miattam se,mert nem vagyok képes látogatni...

Miért baj mindenkinek,hogy élem az életem?! Próbálok valami értelmeset csinálni? Miért baj,hogy vannak céljaim? Miért baj,hogy most rendesen dolgozom,hogy legyen mit félrerakni sulira? Soha nem vagyok itthon. Nagymamámnál vagyok,de oda is csak aludni járok. Semmire nincs időm,de nem panaszkodom,mert ennek is meglesz majd a gyümölcse egyszer...

Miért nyomja rám mindenki a problémáit? Én megkérdezem,hogy mi a baj,meghallgatom,oké. Ha kér valaki tanácsot,meghallgatom és ha tudok adok neki - mostanában elég sokszor előfordul és nem is tudom mire vélni a dolgot. De én kinek mondom el? Kinek mondhatom el? Most hazajöttem és kitört belőlem az egész...

Én hordom az összes titkot...ki kivel,mikor és hol feküdt össze...Ezt az infót leginkább nem kérdezem...csak úgy kapom,és persze azt is,hogy "ne mond el senkinek légyszi"...akkor nekem miért mondja el,ha nem akarja,hogy tudják?! "Olyan jó neked mesélni...olyan jó hogy valakinek elmondhatom..." FUCK OFF CUKORFALATKÁM! Azonkívül,hogy megvan a magam baja,nem érdekel a te kusza szexuális életed...tartsam meg a titkodat mert nekem mindenkiről beszámolsz és ne tartsalak egy ribancnak? Ez a legnehezebb...próbállak védeni a többiekkel szemben,kedvellek,jókat hülyülünk együtt...de akárhogy is nézem: egy ribanc vagy,és akármenynire nem akarlak elítélni: sikerült!Mert,ha legalább úgy csinálnád,hogy senki se tud róla...és az hagyján,hogy nekem elmondod: de mindenki tudja!!! Akkor meg?! "De nem vagyok ribanc!" Dehogynem...és ha már híreszteled akkor idézném egyik kedves ismerősöm kedvenc mondását: "Ne sírjon a kurva ha basszák". Nem fordítanám le,azt hiszem a lényeget mindenki leveszi majd...

Szóval elég. Nekem nem kell a világ gondja. Csak a saját életemet akarom jól csinálni,a mások élete,hagy ne legyen az én gondom.

Tervezgettem,hogy ha suliban megvan a kötelező kreditem,ami ahhoz kell,hogy ne rakjanak fizetősre,akkor halasztanék,és kimennék dolgozni Londonba Subway-be...mert van rá lehetőség. Persze az angoltudást még magamra kell addig szedni,de rajta vagyok a dolgon...lényeg,hogy egélszen máig ez csak egy kósza ötlet volt...de ma...ha azt mondják,hogy szedd a cuccod,még ma mész és új életet kezdesz,dolgozol,majd amikor kedved van hazajössz...elmentem volna. Régen volt egy időszakom. Anyuék el akartak küldeni külföldre valamelyik cserediák-programmal. Amikor kitalálták akkor mindenem rendben volt és nem akartam kimenni...aztán elromlott minden. Semmi nem volt jó...a család,a barátok,a suli, a kézi... mindtha mindent elvesztettem volna és nem lenne semmim...

Pont ezt éreztem ma...ez van benne a mindennapjaimban,ettől vagyok lehangolt,ettől csinálok úgy mindent mint egy robot...nincs semmim,nincs vesztenivalóm. Ha mehettem volna,nincs mit itthagynom...

Arénapló chapter 3.

Újra itt...milyen meglepő ugye?! :D
Ismét rengeteg ember...már nem is írok erről többet,hogy mennyire felháborít a dolog... Szétnézek és még mindig elkeseredek. Tegnap nálam vásárolt egyik volt edzőm...nem is igazán edzőm,de ő vezette anno az egyesületet és én voltam mindig is a "Misikém". Először meg sem ismert...ezek szerint tényleg sokat változhattam... Beszéltünk pár szót. Ő is kérdezte,hogy mindig ilyen sok ember van-e itt...és őt is felháborította,hogy mennyi "tini" mászkál itt. Amikor ennyi idős voltam (13-17 korosztály) soha,vagy csak nagyon ritkán mentem plázába...nemhogy ott lógtam volna...se pénzem nem volt rá,se kedvem nem volt hozzá...se időm. Ennyi idősen még nyáron is edzésre jártam...vagy kézire vagy...egész nap kint voltam a lovardában,és csináltam valami hasznosat.Vagy táborozni jártam a bárhova...vagy edzőtáborozni mentem. És igenis jó volt...a nyár nekem arról szólt,hogy kb 2 napot nem töltöttem itthon egyhuzamban. Mostmeg már nem sikk táborba járni...vagy sosincs otthon a gyerek mert plázázni jár,vagy egyfolytában otthon van és nyomatja a számítógépet éjjel-nappal,növeli a seggét. Nem szép de ez van. Ez valahol nyilván a szülők hibája is,mert dolgoznak,hiszen valahogyan fönn kell tartani az életszínvonalat,amit a kisded megszokott...

Lányok ülnek a mellettem lévő asztalnál...kettő nálunk vásárolt szendvicset,a harmadik a McDönciből vásárolt valami összedarált rettenetet...az hogy valaha mozogtak volna komolyabbam,hírből sem látszik...az egyik durván nagydarab,a másik kettő nyomába sem ér,de azért...dolgoznak a fölzárkózáson. Megeszik a szendvicseket,hambikat. Kettő föláll és elkocog a McDöncibe fogyókúrás gyokis-epres-karamellás-tutijó fagyiért. Tudom,hogy nem szabadna ennyire megfigyelnem az embereket,de...vááá. Valamiért ez rám ragadt :S Meg az előítéletesség is. A duckó lánynak elég sok a feleslege...tudom az vesse az első követ aki tökéletes...de ez van én ilyen vagyok. Szóval a duckó lány: narancs-sárgás répaszínű haja lenőve,félszoros konty-szerűségbe.Toka és zsírpúp a tarkón egyaránt megtalálható.Vállán tetoválás...talán egy fecske,vagy valamilyen madár - pont nem látszik. Húsos ujjak,tövig lerágott köröm(önértékelési problémák?önbizalomhiány?),hatalmas vádli - de nem izmoktól -,eltűnt boka. Ötletem sincs,hogy mit dolgozhat,de biztosan üloőmunka.Olyan 20-23 év körüli lehet. Abban se vagyok biztos,hogy dolgozik valamit...

Kisfiú elsétál a látóteremben...egy McFlurry,telefon a fülére ragadva,kiabál valakivel,Puma cipő,Fundango nadrág,csupa márkás holmi...nyilván a házban vásárolta szülők pénzén...valamelyik nap amikor épp itt lógott...

Azt hiszem másokkal foglalkozni,másokat elemezni jó móka...csak magammal nem bírok...nem egyszerű...nem akarok...

Ha kicsit másokat nézel,előkapod az előítéleteidet és elemzed őket,a saját problémáid átmenetileg megszűnnek...nem agyalsz rajtuk és kész. Ilyen egyszerű! :)

megint borús megérzés :(

Van az a szörnyű érzés ami azelőtt a bizonyos hír előtt fogott el...nem akartam leírni,de megbolondulok. Nem tudom mi van...belebotlottam abba a dalba,amit a dédim temetésén játszottak le...és nem érzem jól magam...nem sírtam a temetésen...és most se...

MI VAN MÁR MEGINT???

Szerelmi élet totál nulla.No para,no csalódás...no tudat,hogy van valaki valahol aki szeret egy kicsit is...
Munka remekül megy,gyakorlatilag nem is csinálok mást...szemlélem magam körül az embereket és néha elkeseredek...Tükörbe már nem is nézek,mert közel s távol én vagyok minden szempontból a legnagyobb nulla.
Egy barátnőm nem beszél velem...mert nem bírtam MSN-en őszinte lenni és megmondani,hogy utálom a pasiját...sajnálom...ha megmondtam volna akkor se érintkeznénk többet,mert mindig a sráccal van.Nem veszi föl nekem a telefont...nem köszön be,pedig tudja,hogy mindig dolgozom...egy barátot se tudok magam mellett tartani...mit kezdenlk egy pasival. Úgy tűnik,hogy hosszútávon mindenkit az őrületbe kergetek magam körül...

Arénapló chapter 2.

Egy péntek...ismét egy dolgos péntek,mert dolgozni kell... Péntek délután fél 2 van és alig lehet levegőt kapni. A klíma csodája teszi vagy a "minőségi táplálék" vagy inkább az, hogy a kaja olcsó(!)... Merthogy tombol a nyár és a gyorséttermek akciói egymást érik. Nem is tudom,hogy írhatnám le úgy,hogy semmilyen jogszabályt ne sértsek :D Ott van a Super Size Me-ből ismert bohócos rettenet...ennyit meg annyit tudsz spórolni,ha hozod a kupont,amit jelzem,hogy a kerület összes postaládájába eljuttattak! Az a röhej,hogy szerintem rengetegen ezért mozdulnak ki... Aztán ott van a B.K. - ami itt nem a Barátok Közt :D -,ami ugyanezt az akciót csinálja,talán annyi különbséggel,hogy nem szórják szét a kuponokat az összes postaládába. Van az a szendvicsbár (a "metró") ahol én is dolgozom...előrukkolnak olyan szendviccsel,ami 250 Ft-ba kerül,alig van benne valami,de mégis elmondhatja az ember h "igen én ott ettem"...és most megint hozzák majd a "mini szendókat" amivel megint csak nekünk kell szívni majd...juhé :D ilyen a vendéglátóipar :D

De az,hogy az emberek túlnyomó többsége csak a klimatizált helység miatt van itt az is hótziher...de ha már itt van eszik is valamit...meg szétnéz, és vásárolgat...így alakul ki a "shoppingolás" fogalma...ismétháromszoros hurrá az emberiségnek...

"Egyedül. Igen, ez a kulcsszó, nincs is még ilyen szörnyű szó. A gyilkosság meg sem közelíti, a pokol pedig csak szegényes szinonimája."/Stephen King/

Nem...nem érzem magam különösen magányosnak. Csak néha rámjön az 5 perc amikor arra gondolok,hogy nem lenne rossz ha lenne mellettem valaki...de értekeztünk és értekezünk ezzel kapcsolatban kedves ismerősömmel...nem görcsölök ezen...fölösleges...van ezer más bajom,nem kell mégegy pluszba :)

Magány vagy egyedüllét? Én nem igazán vagyok tapasztalt az igazán hosszútávú kapcsolatokban...így nem is vagyok azzal tisztában milyen szörnyű is valójában egyedül lenni. Tudom egy érzelmileg retardált egyed vagyok de ez van...

Szóval igazából én mások élményeiből,tapasztalataiból tudok táplálkozni...meg amit olvasok - mert azért reklámozzuk,hogy Szasza igenis kultúrálódik. Vagyis mondhatjuk,hogy mások hibájából tanulok - vagy nem.

Magány és egyedüllét között óriási a különbség. Igaz,ehhez a meglátásomhoz nagyban hozzájárult egy könyv,amit nem óhajtok reklámozni. A magány azt jelenti,hogy valaki baromira nem érzi jól magát a bőrében. Úgy érzi,hogy egyedül mit sem ér az élete...ezért a magányos ember menekül,kapcsolatból kapcsolatba,ahol továbbra is állatira magányos lesz,csak akkor épp másnak fogja nevezni,mert ő már nem lehet magányos mivel van mellette valaki.

Az egyedüllét az más dió. Az ember aki egyedül van,az képes az önálló életre.Nem abban keresi élete értelmét,hogy valaki más mellett teljesedjen ki. Nem görcsöl,csak éli az életét.

Szóval nem gondolom magam magányosnak...néha tényleg rámtör az érzés,hogy magányos vagyok,ettől függetlenül nem menekülök bele egy olyan "kapcsolatba" amiben megfulladnék...és csak azért lenne,hogy elmondhassam magamról,hogy igenis van mellettem valaki és nem vagyok egyedül. Ugyanúgy egyedül lennék...

Én azt hiszem inkább egyedül vagyok...

Arénapló chapter 1.

Tudom,hogy rég nem jelentkeztem,de melózni kell... Múlt héten kenutúrán voltam...Azt hiszem elég jól sikerült :) Sok volt a hülyülés,poénkodás,ivászat,evezés,stb... Sok jófej embert ismertem meg,és pár régi ismerősben kellemesen csalódtam,mert kiderült,hogy nem mindig szúrós,hanem valamikor igenis jófej és aranyos :)
Szombaton hazajöttünk...leszálltunk a buszról,vissza a nagyvárosba...Idén nem felejtettem el fésűt vinni,de elhatároztam,hogy nem használom,mivel ez amolyan kenutúrás hagyomány...Szóval amikor leszálltam a buszról szombaton a kis berasztásodott hajammal...Kicsit visszavágytam a nyaralásba...

Szombati érkezés után,vasárnap már délutáni műszakban dolgoztam...azt hiszem ma péntek van és ez a hatodik napom egyhuzamban...persze mind délutáni műszak,ami azt jelenti,hogy nem voltam otthon idestova 2 hete! Nem is ez a probléma...meg nem is az,hogy kinek van így kedve/ideje/ereje bulizni vagy egyáltalán élni... Hanem most ezzel a 7 nap munkával egyhuzamban 7 napig néztem az embereket akik itt megfordulnak... El vagyok keseredve...rengeteg ember,hétköznap is sok,de ahogy közeledik a hétvége...egyre többen és többen lesznek. Elég szörnyű,hogy a "kamaszoknak" az a program,hogy bejön "plázázni"...és az idősebbek is...mit látok? Jön a pereputty,megveszik a Tesco-ban a kaját meg a sört,és leülnek a fotelokba,mivel rájöttek,hogy itt van klíma,ezért már jobb mint otthon ülni a putriban,vagy kint csámborogni az utcán. Lopják a wc papírt,a wc kefét,lopnak a Tesco-ból, jönnek hozzánk,mert "ugye van nálatok az a 250 Ft-os szendvics"? Valóban logikus a kérdés,nyilván azért van kiplakátolva,mert nálunk nem lehet kapni...Ugyanez bármivel kapcsolatban...minden,de tényleg MINDEN ki van nálunk írva...csak el kéne olvasni...de nem megy... Mindig elgondolkozom azon,hogy most hány százalékos lehet az analfabétizmus Magyarországon...

Lényeg,hogy szörnyű,hogy mennyi ember jár "plázázni"...Az egy dolog,hogy ha kell valami akkor jössz,vagy találkozol egy barátoddal és megiszol vele egy kávét...de hogy rengeteg olyan arc van akit minden nap itt esz a fene...ha nem kéne itt dolgoznom,valószínűleg eszembe se jutna ide jönni...Tavaly amikor volt még a lovarda,meg apunak dolgoztam,nem igen jöttem a Hajógyári-szigetnél beljebb...nem hiányzott...És ezek az emberek...miért nem mennek inkább strandra? Annyira nem drága...simán elköltenek egy nap annyit egy plázában,mintha kivinnék a családjukat a strandra...

Gyászjelentés

Gyakori internet hiány okán nem írogatok mostanában,mert mamámnál vagyok sokat ahol nincs internet.Szóval jelen és üdvözletem mindenkinek aki elolvas :)

Biztosan közhely lenne ha azt írnám,hogy a munka miatt semmire sincs időm,hiszen viszonylag sokat találkozom a barátaimmal,mászkálok a városban,intézem az ügyeimet,temetésre járok az ország nyugati szélére...Igen,ott is voltam. Elmentünk,ebédeltünk és szinte föl se fogtam még hogy nincs köztünk...hiszen ha leültünk enni akkor is a konyhában téblábolt.Elmentünk a temetőbe. Meg lehetett nézni,de nem voltam rá képes...Meg kellett volna,de úgy gondoltam,hogy jobb ha nem egy beesett arcú,összeszottyadt burok marad meg nekem belőle hanem az amikor kiabál nekem,hogy "teee böcce...egyél még" vagy "tedd be az ajtót" stb... A temetésen volt egy kis konfliktus: megjelent a család azon része akik nemkívánatosak voltak az "eseményen"...ugyanis a dédimnek a tuljadon lánya és unokái azt mondták 5 éve,hogy akkor sem akarnak telefont kapni,mikor teszik a koporsóra a fedelet...erre megjelentek,sírtak...úgy hogy mindenki fölhívta őket,hogy látogassák meg amíg lehet,mert nagyon beteg,és búcsúzzanak el tőle...aztán mikor letették a koporsót,mindenki dobott egy szál virágot...a dédim lánya és az unokái nem fogadták el a virágot...csak a veje,az a legnormálisabb a famíliából...
Elég furán éreztem magam végig...könny szökött a szemembe de nem tudtam sírni...

Velem van a baj?

"Anyám azt mondta: az embereket hibáikkal együtt kell szeretni.Hogy ez mennyire igaz, akkor tudjuk meg, ha elvesztünk valakit."/Müller Péter/

Soha nem vesztettem el senkimet aki a rokonom,akit tényleg ismertem,aki közel állt hozzám. Hál'Istennek (vagy bárkinek aki rajta kívülálló) eddig nem gyászoltam...

Sajnos ez előző zavart bejegyzésem nem volt véletlen...amikor írtam azt írtam ami először az eszembe jutott az adott pillanatban. Teljesen értelmetlennek tűnt...mint egy bolond összefüggéstelen szavai. Annak is éreztem magam...mostmár csak szörnyen érzem magam...vagy inkább szörnynek...

Sokszor próbáltam hinni a természetfölöttiben,a különleges képességekben,kutattam az ezoterika témában...kicsi voltam,néhány dolgot elolvastam de semmi komoly. Meggyőztem magam,hogy nem létezik telepátia,nincsenek megérzések. És amit most leírok tényleg nagyon hülyén fog hangzani,vagy hihetetlenül...lehet,hogy megbolondultam,de amúgy se vagyok teljesen normális,szóval ez a megítélésemen nem oszt,nem szoroz.

Igenis vannak/voltak megérzéseim. Igenis néha kitaláltam a közeli hozzátartozóim gondolatát...vagy ők hangosan kimondták azt amire gondolok...vagy egyenesen válaszoltak rá,mintha kimondtam volna,pedig nem mondtam semmit.

A megérzések...mondta mostohaanyum,hogy neki is vannak...jók a szenzoraim(sajnos)...mert most megmutattam neki az előző bejegyzésemet,amitől megijedtem és ami ma nyert "értelmet"...
Tegnap tényleg szorongtam amikor írtam...szörnyen éreztem magam és nem tudom miért. Hát ez lenne a megérzés...nem tudtam kivel kapcsolatos...nem tudtam miért...csak jött...

Ma késő délután csörög a telefonom.Anyu az. Telefonbeszélgetés:
Anyu:"A Dédi...nincs.Nincs többé. Tegnap délután meghalt..."
Én:"de micsoda?! hogyan?miért?...és most mi lesz? mikor lesz a temetés?" (folytogatott a sírás,de nem sírtam)
Anyu:"nem tudok semmit...majd talán hétfőn...dolgozol?"
Én:"nem...itthon vagyok,gépet szerelünk..."

A beszélgetés vége...hallottam anyu hangján,hogy ő is sírt,vagy sírna. Próbáltunk úgy tenni,mintha erősebbek lennénk egymásnál,és elvonni a másik figyelmét a történtekről üres fecsegéssel...Letettem a telefont és meg se tudtam szólalni...még mindig nem sírtam...Közöltem mostohaanyám-általi-családommal...még akkor is csak fújkáltam az orromat de próbáltam nem sírni. Lejött mostim huga...rámnézett: "mi a baj?" próbáltam nem sírni,pedig majdnem megfulladtam...elmondtam,megölelt és elkezdtem zokogni. Mostimmal ugyanez. Elmondták,hogy jobb így neki...a végén már nem is volt önmaga.Én meg elmondtam,hogy szörnyen érzem magam...mert nem látogattam meg elégszer...utoljára amikor lent voltam húsvétkor...a műtét előtt...búcsúzkodni mentem,de reméltem nem akkor látom utoljára.Próbáltam vigasztalni...félt...de a lába miatt sehogy se volt jó neki...a műtét nélkül szenvedett...a műtét miatt lett az agykárosodása...
Húsvétkor láttam utoljára...akkor még tudta ki vagyok,és önmaga volt.Anyuék voltak nála nem olyan rég...meg se ismerte őket...
Többször kellett volna...

Azért ijedtem meg az előző bejegyzéstól,mert tegnap írtam...semmit nem tudtam,csak tudtam,hogy valami nem jó...és nem tudtam,hogy mi lehet a dédivel...sejtésem se volt...anyu is csak ma tudta meg...

Tudom,hogy közhely,de ilyenkor néha megijedek magamtól...de legalább jók lennének a megérzéseim...vagy ne így derülne ki...vagy nem tudom...de nem hiszem,hogy hasonló érzéseimet le fogom írni...úgy látszik a kimondott szavaknak tényleg súlya van...nem akarok vészmadár lenni...
Egy szörnyetegnek érzem magam...még akkor is ha ez nem helyénvaló!

nem tudom,nem tudom...avagy: What's wrong?

Nem tudom mit érzek most...nem tudom,hogy miért...csak érzem,hogy ez így nem jó. Nem tudom mi ez,nem tudom kihez van köze...nem tudom,hogy köze van-e valakihez egyáltalán. Nem tudom mi ez...de nem érzem jól magam. NEM TUDOM MEGMONDANI MI A BAJ! Kb. fél órája még apuékkal szakadtunk a röhögéstől,beszélgettünk...most meg puff...én nem tudom...nem vagyok részeg,iszogattunk de teljesen magamnál vagyok,nem ittam magam se depressziósra,se öntudatlanra...igazából nem ittam annyit,hogy hasson...de olyan összezavart vagyok...nem tudom miért...nem tudom...nem tudom.

Vannak ilyen nagyon szimpatikus napjaim,óráim. Ilyenkor nem tudom megmondani miért,de utálom magam,vagy okolom magam valamiért...valamivel. Tyűűű mekkora idiótaság...de egyszerűen rosszul érzem magam és nem tudom mitől...és nem tudok aludni,pedig reggel 8-ra megyek dolgozni,mert nyitok...na le is tiplizek. Gondolatmentes jóéjt nekem,és szép álmokat mindenkinek aki elolvas :)

"Sokan hordozunk olyan sebeket magunkban, melyeket nem gyógyít az idő."/Müller Péter/

Nem...azt hiszem nem fáj semmi... De most valahogy ez a bölcsesség fogott meg leginkább.

Valóban vannak olyan dolgok,amik örök időkre fájó emlékek maradnak...megjegyezzük és a személy aki miatt ez a seb keletkezett soha nem lesz már a szemünkben a régi. Sok kicsi,apró tüske,ami mindent megváltoztat. Igen vannak tüskéim...igen megváltozott miattuk a kapcsolatom néhány emberrel...

"Kitüskésedésem" egész korán kezdődött...és egészen közeli hozzátartozómhoz köthető. Nem részletezném...igazából a tüskéket sem. Viszont arról nyilatkoznék,hogy tényleg egy-egy ilyen konfliktus, esemény vagy nem-is-tudom-minek-nevezzem után nem tudok egy emberre úgy tekinteni mint azelőtt. A konfliktusok után a hozzátartozómmal megromlott a kapcsolatom...olyannyira,hogy néha olyan volt mintha nem is lenne a hozzátartozóm...mára javult a helyzet,de nem olyan mint régen...

Volt több ilyen ember,de mégis kiemelném ezt a történetet...vagyis több ilyen történetkét.:) Egyszer volt,hol nem volt, volt egyszer egy osztály. Ebbe az osztályba járt egy lány akinek a beceneve Misi volt. Ez a lány mindenkivel jóba volt...a fiúk a barátai voltak a lányok a barátnői - bár ezutóbbiak kevésbé de azt már fedje a balladai homály :D. Lényeg,hogy haverom,barátom volt az összes osztálybajáró fiú. Egyik év végén...osztálykirándulás után fura dolog történt...msn-en az egyik barát megkérdezte,hogy én hogy érzek iránta,mert ő többet érez mint barátság.Hát hagy ne mondjam,hogy se köpni,se nyelni nem tudtam. Kb. két nappal később másik osztálytársam a következő msn-üzenettel lepett meg: "Elkövettem azt a hibát,hogy beléd szerettem..." Nekem ez már sok volt. Egyik srácra se tudtam az évzárón ránézni... Utána megint jóba lettem mindkettővel...de nagyon hülye érzés volt sokáig.És nem ugyanolyan a dolog mint régen.

A következő történet is osztályonbelül marad. Utolsó év,szeptember vége.18.születésnapomra azt kaptam anyuméktól,hogy anyuval kimentem 4 napra Párizsba. Nagyon jó volt,de most nem ez a sztori.Hazaért kedden éjjel a repülő,és én szerdán elég mosott-szarul de bementem suliba. Az egyik barátom - aki tényleg a barátom volt - elkezdett furcsán viselkedni. Mindig együtt jártunk haza,sok dolgot mesélt magáról,jókat hülyültünk együtt. A furcsán viselkedés abból állt,hogy ölelgetett egész nap,hazafelé megkérdezte,hogy kérek-e valamit a Sparból és azzal a busszal jött ami nekem jó,de neki át kell szállnia az én megállómban egy másik buszra. A megállómban is még beszélgettünk...elment 1 busza...2 busza...és beszélgettünk. A végén kibukott,hogy "belémszeretett" és ha gond akkor sulit vált,csak jöjjünk össze.Nemet mondtam. Sokat agyaltam rajta,hogy igent kellett volna mondanom,de sose fogom megbánni,hogy nemet mondtam. Csak azért mondtam volna igent,hogy ne legyek egyedül... Lényeg,hogy ezután az eset után se tudtam úgy nézni a srácra,mintha mi se történt volna. És erre még rátett egy lapáttal a kavarás,amiben is kihozták,hogy én könyörögtem a srácnak,hogy járjon velem,mert ő elkezdett ezzel viccelődni,én komolyan vettem,és bevallottam,hogy nem tudok nélküle élni...vicces nem?!

A legjobb barátom is csinált olyat,ami igenis rosszul esett,nagy sebnek gondoltam...de ott rájöttem,hogy azért mer "elhanyagolni",vagy mer eltávolodni,mert tudja,hogy én a barátja vagyok aki bármikor ott lesz neki. De ez a hozzátartozóval nem ilyen...persze a hozzátartozóm marad...de hogy is van a mondás,csak hogy megint idézhessek: "Mindig azt bántod akit szeretsz...úgy látszik ez fordítva is igaz" ;)

Mostanába is történtek velem ilyen dolgok...bántódtam meg,bántottak meg...túl fogom élni,de a seb megmarad...és nem tudok rájuk úgy tekinteni mint régen...

Létezik fiú és lány között barátság? avagy: valaki mindig megszívja

Ez mindig is egy érdekes kérdés volt :D Én azt hiszem elmondhatom magamról,hogy sok fiú barátom van...illetve,hogy csak fiú barátom van. Lányok nagyon kevesen vannak akikkel ennyire jó kapcsolatom lenne. Nem tudom miért...
Szóval fiú-lány-barátság. Van olyan kedves barátom akitől ha megkérdezem akkor annyit kérdez tőlem: "előtte vagy utána?" :D és bármennyire is "hülye" kérdés...mégsem olyan hülye kérdés. Miért mondom? Nem,egyik jó barátomba sem vagyok szerelmes. Vagy ezt a kérdést hagyjuk nyitva...? :P
Van én nekem jó pár éve egy legjobb barátom...vagyis igaz barátomnak tartom az illető fiút. Vele átrágtuk ezt a kérdést még annak idején,mert volt egy időszak amikor nagyon-nagyon sokat beszéltünk telefonon (köszönjük matáv :D),és kialakult egyfajta kötődés...majdan megkért,hogy gondolkodjak el azon,hogy mi van köztünk...haha...hát nem tudtam mit mondani...de senki se. A lelki társam a mai napig...erre bírtunk rájönni közös erővel. Szóóóval...vele tárgyaltuk azt,hogy a fiú és a lány között igazi érdekmentes barátság nincsen...kivéve a miénket :D Mert vagy a fiú vagy a lány többet akar a barátságnál...vagy a fiúnak tetszik iszonyatosan a lány,vagy a lány szerelmesedett bele a fiúba. A mi barátságunk is úgy kezdődött,hogy megszoktuk egymást. Első edzőtábora mindkettőnknek. Együtt lógtunk,zsugáztunk,szaunáztunk. Megszoktuk egymást. Edzőtábor után keresett,kerestem. Nem volt szerelem.Dehogy volt. Megszokás...a két dolog egyáltalán nem ugyanaz! Lényeg,hogy sokat beszéltünk,sok volt a közös téma,volt közös projekt ami után/közben megtalálta az első igazán nagy szerelmet. Szóval tényleg a BARÁTOM lett.És én az övé. Amikor a nagy szerelem kilépett a képből akkor még többet beszéltünk. Amióta belépett a másik nagy szerelem (remélem az utolsó),azóta megint nem beszélünk annyit,de kit érdekel...ha beszélünk akkor beszélünk,örülök,hogy boldog. És ettől még a barátom marad,hogy nem találkozunk/beszélünk minden nap.

A kérdés még mindig nyitva van. Van/volt egy olyan barátom,akit a barátomnak gondoltam. Az előző bejegyzésben említettem meg. Sok dolgot tudott rólam. Aztán "szerelmet vallott" ami úgy gondolom nem volt teljesen őszinte...ami nem gond,csak utána jött a dolog bántó része,ami olyan dologgal volt kapcsolatos ami bizalmas téma...vagyis ha nem tartom a barátomnak,és nem mesélek magamról annyit akkor nem tud megbántani... Egy másik barátom a suliból bizonygatta: ő már régóta megmondta volna hogy ez lesz...mert ő ezt látta előre. Szóval hogy is volt,hogy van érdekmentes barátság fiú és lány között?!

Szóval eddig 1:1. De aki ezt mondta,azt is a barátomnak tartom...vele nem történt semmi komoly...volt egy buli,de mindeki észnél volt,szóval barátok vagyunk :D vagyis 2:1 a "van barátság fiú és lány között" javára.

Van egy harmadik srác,aki mostanában lett barátom. Ő egy 83 éves mozgékony és szexiii srác :D Komoly dolgokat tanulok tőle mostanában ebben a napszakban. Szóval legyen 3:1.

Az eredménytől függetlenül én azt mondanám,hogy fiú és lány között nincs barátság. Most nagyképűen hangzik az,hogy "én kivételes vagyok",de tényleg így van. Nem érdekel,hogy mit kapok most ezért,de szerintem én jobban megértem a fiúkat mint más csajok...főleg a korosztályunkban. Ez valószínűleg abból fakad,hogy fiúk között nőttem föl,és képes vagyok úgy tekinteni rájuk mint "emberre",barátra és nem csak úgy,hogy "hmmm,össze tudnék vele gyűrni pár lepedőt..." Mostohaanyám szerint ezért nem tudok rendesen bepasizni...mert ilyen a hozzáállásom,és pont ezért minden srác a barátot/havert látja meg bennem először.
Azonfelül,hogy megértem őket, túlnyomó részt (nem mondom,hogy tudom) sejtem,hogy mire gondolnak. Van néhány barátom,aki ettől megrémül..."te miért ismersz ennyire?!" kérdezi Zseni barátom. Na őt nem is tudom melyik oldalra sorolhatnám...mert amíg nem volt ugye asszonyjelölt,addig szorgosan írta a szexhirdetésbe illő ajánlatait...ettől függetlenül legyen 4:1,5 :P

Mostani kedves barátommal együtt lógva is...követem a tekintetét és vagy kommentálom az eseményeket,vagy elmondom mit gondol. Vicces játék,de néha rémisztő. Kb. olyan mintha olvasnék néhányuk fejébe.Látok durva dolgokat szó se róla :D

A lényeg az,hogy a kérdés még mindig megválaszolatlan maradt...mert hoztam föl példát arra is amikor azt gondolom,hogy nincs, de több példa van amellett,hogy igenis van. De ha nem az én esetemet nézzük,hanem a nagy általánosságot...akkor én úgy gondolom,hogy nincs. Mert ahogy már elelmélkedtünk rajta kedves barátommal: az egyik fél mindig többet akar...vagyis ez az egyik fél szempontjából már nem lesz barátság.Ebből vagy szép szerelem szövődik,vagy az egyik fél elmondja mit szeretne,de a másik nem szeretné...akkor meg nagy csalódás,elhidegülés vagy összeveszés... Az ilyesmi valakinek mindig fáj. De azzal együtt,hogy mer szeretni valaki,benne van a fájdalom lehetősége is.Hiszen ha szeretsz valakit,akkor az tud legjobban megbántani...pedig nem akar!Egy gesztus,egy megnyilvánulás is bántó lehet,pedig ő csak piszkálódásnak szánta...Hisz a barátod!!!És ő nem gondol téged többnek...csak te akarsz többet!Ha megnyílsz neki akkor még mindig rettegsz a visszautasítástól,de mégis megteszed,hisz ki tudja mi lesz a vége. Ha valaki szeret,akkor a legsebezhetőbb,mert akkor nyitva van a szíve...

Még mielőtt bárki azt hinné,hogy tépem magam egy srác miatt...nem szó sincs ilyesmiről...most ez jött és kész :D

Igazolt hiányzás + csak ne mondd ki azt a szót,hogy szeretlek

Igen,tudom...már majdnem egy hete nem írtam. Kérem a bocsánatokat. Kicsit hosszú napok ezek. Múlt heti magasépítéstan vizsga...kiírták neptunra,hogy nem jelentem meg. Ma bementem, dékán úr eléggé lekezelő volt,aztán amikor megtalálta a vizsgámat akkor is csak annyit bírt mondani,hogy "700 vizsgát javítunk,előfordul 1-2 hiba" Nem ám: ne haragudj,hogy lehülyéztelek. De nem számít. Nem mellékes,hogy a vizsgám 4-es lett,és csak két pont hiányzott az 5-öshöz...

Tegnap éjjel igen érdekfeszítő telefonbeszélgetésben volt részem.Nem fogom részletezni. Nem esett jól pár dolog amit hallottam. És azt hiszem a SZERETLEK szót,ha nem is soha,de egy jó darabig nem tudom majd pozitív érzelemnyilvánításként fölfogni. Egyrészt ha nem használják őszintén akkor mit sem ér az egész. Ha nem attól hallod akitől szeretnéd,az valahol...nem is rosszul esik,csak nem tudsz mit kezdeni vele.

Nekem ez a szó amúgy is gondot okoz és még gondot fog okozni. Nehéz kimondani,félsz kimondani. Manapság az emberek nem veszik ezt a szót olyan komolyan mint kéne...dobálóznak vele. Pedig ez nem játék...embereket egy életre nyomorékká lehet tenni azzal,hogy ezt a szót nem használják őszintén. Könnyen mondják,mikor nem ezt érzik...csak azért,hogy ne kelljen egy egyéjszakás kalandért többet küzdeniük...vagy,hogy a nem egyéjszakás hanem többedik randis lányt ágyba lökdössék. Hölgyeim: ne legyünk naívak!!! Van amikor a mondókának a fele sem igaz. Uraim: kapják össze magukat.Vagy legyenek őszinték,vagy adjanak fel a hedonista életmóddal és szerezzenek maguknak valakit akit tényleg tudnak szeretni!!!

Én félek ettől a szótól. Még sose mondtam...persze mondtam,de csak viccből,amikor mindenki tudta,hogy az vicc...de úgy igazából még nem. Nem is tudom,hogy ki tudnám-e...vagy mennyi idő kéne hozzá,hogy kimondjam. Kedves "leendő akárkim": előre is nézd el ezt nekem. Azt hiszem nem igazán tudok jól érzelmet nyilvánítani. Ugyanakkor azt se tudom,hogy mikor tudnám úgy hallani valakitől,hogy az ne legyen terhes...vagy fura.

Azt hiszem az a lényeg,hogy most jó darabig hallani se bírom ezt a szót...és az a gond,hogyha olyan is mondaná akitől esetleg akarnám hallani...szerintem sikítva menekülnék. Most megint eljött az életemben az átmeneti undor...

Ha komolyan mondta az illető amit mondott,ha nem...a körítés se volt jó...meg ez az egész...azt hiszem,hogy a barátom...és előáll egy ilyennel...

Azt hiszem megvan ismét a nagy gondolkodnivaló:

Fiú és lány között létezik barátság?

"Mosolyogj, soha senki nem fog meggyanúsítani, hogy semmi okod rá."/Gál Béla/

Az elmúlt napjaim nem teltek túl derűsen...viták,tanulás...a fizetés sem szeretne a számlámra vándorolni. De mindig akadnak azok a bizonyos "apró örömök az életben" amik kicsit jobb kedvre derítik az embert...még ha csak 5 percig tart akkor is.
Ilyen mondjuk a reggeli kávé,találkozni véletlen egy régi ismerőssel,elérni a buszt,vagy csak ázni a zuhany alatt esténként. Szerintem - mindenki legnagyobb megelepetésére - idesorolnám a gyerekeket is.Különleges a kapcsolatom a gyerekekkel...ha bárki megkérdezi tőlem,hogy "szeretnél gyereket?fiút vagy lányt? mi lenne a neve?" akkor hevesen tiltakozok. Egyrészt még nagyon nincs itt az ideje,másrészt...lehet,hogy kéne akarnom az én koromban,lehet,hogy nem...de én nem szeretnék a közeljövőben (kb.10-15 évben) gyereket.Egyrészt azért nem,mert kb együtt nőhetne fel a hugommal ami,lássuk be: furcsa lenne. Másrészt...nincs másrészt. Nem érzem magam alkalmasnak az anyaságra...meglep és óriási felelőtlenségnek tartom,hogy korombeliek már a harmadik gyereküket szülik és 13-14 évesen kezdték gyarapítani a családot...nem nyilvánítanám ki,hogy főleg melyik etnikum és főleg milyen okból,de mivel mostohaanyám szülésznő,hallok 1-2 "mókás" esetet a szülőszobáról.
Szóval az én koromban még nem tartom helyénvalónak,pláne ebbe a mai világba.Mert édesanyám is 21 éves volt amikor én megjöttem...de akkor már dolgozott,keresett,és apu is...most képzeljük el: nincs állandó keresetem,önálló lakásom és ha az "apuka" is korombeli lenne,akkor valószínűleg neki se lenne...a másik elvi kérdéskör: Van olyan pasi a Földön akinek(vagy aki mellett) én mernék gyereket szülni? Továbbmegyek: Van olyan pasi a Földön aki megkérné a kezem? Még tovább: Van olyan akinek igent mondanék? Mindhárom kérdésre a válasz: nem hiszem. De most más a téma...

Szóval a gyerekek...saját nem. Hugommal (2éves) viszonylag jól elvagyok...olyan mint én voltam kicsinek...nem bír 5 percet egy helyben ülni,beszél egyfolytában...csak szörnyen le tud fárasztani...Anyun is látom néha,hogy a türelme fogyni látszik. Öcsémmel (12 éves) mostmár viszonylag jól elvagyok,de ő tipikus rossz gyerek...néha elviselhetetlen...és gyakran szeretett másoknak keresztbe tenni. Most csak simán kocka...de alapjáraton elbaromkodunk,viccelődünk,és néha már lehet vele komolyan is beszélgetni.

Az egész "gyerek-témából" azt szerettem volna kihozni,hogy bárhogyan is kezelem őket,bármilyen is a viszonyom velük,bármennyi időt is töltök/nem töltök velük együtt...a gyerekek valahol...elbűvölőek,csodásak,viccesek...persze főleg a 6-7 éven aluliak. Közvetlenek vagy magukba zárkóznak,de a megnyilvánulásaik őszinték.Ha beszélnek...hűűű miket mondanak...ami legelőször eszükbe jut,és nem gondolkoznak,hogy az kit fog bántani,hogy fog esni...csak mondják,mert azt érzik.És lehet,hogy olyasmit mondanak amin meg kéne bántódni,de inkább csak nevetsz rajta...mert igaza van! És mert ha ez a kicsi gyerek is látja...akkor lehet(biztos),hogy mások is,csak ők "fölnőttek".

Vagyis a gyerekek vagy így vagy úgy de mosolyt csalnak az emberek arcára...bárhol. Gyerekek mindenhol vannak és ezért bátorkodtam az "élet-apró-örömei" közé sorolni a gyerkőcöket,mint jelenségeket...vagy szó szerint az "élet-APRÓ-ÖRÖMEIT". Tehát a gyerekek megnevettetnek otthon, a buszon,a metrón vagy akár egy óriási plázában is...és vagy csupán azzal,hogy vannak és hogy milyenek,vagy az őszinte megnyilvánulásaikból.





Ő az a gyerkőc aki engem otthon (vagyis anyunál) nevettet meg. Patyi























Ő az öcsém akivel néha megölnénk egymást,de mostanában egyre többször értjük,hogy mit is akar a másik. :)

















Ő a kisfiú aki miatt a metrón mosolyogtam. Hogy miért? A pólójának a felirata: "Noisy,but NICE" :) Szerintem teljesen helyénvaló :)










Ő egy másik kisfiú aki hétfőn nevettetett meg,amikor vártam egy plázában ücsörögve vártam. Őszinte megnyilvánulásként a kisfiú lefeküdt a földre,és mondta: "De mamiiii,nagyon fáj a lábam meg fogok halni...elfáradtam" Ezzel még 10 percet fetrengett a földön,odagurult a mamája lábához,mire megérkezett az apuka is aki csak mosolygott az egész földönkúszáson. :)










És végül: van egy kínai étterem,amit nagyon szeretünk családdal,és mostmár barátokkal is ellátogatunk néha oda. A lányzó,aki vezeti az éttermet,nemrég szülte meg a második kisbabáját,de már visszaállt dolgozni.A babát gyakran behozza valaki,és ott elvannak vele...vagy csak kirakják az asztalra,hagy aludjon :)




Ezek a kis találkozások meg tudják édesíteni az emberek szürke hétköznapjait.És igenis ilyen találkozásokra szükség van...SZERINTEM ;)